2017. március 14. 17:08 Milliókra rúg a hazai rekordnyugdíj Míg pár évvel ezelőtt 870 ezer forintot kapott a leggazdagabb magyar nyugdíjas, ma már 2 millió forintnál is többet – írja a Pénzcentrum.
2017. március 13. 17:23 Az OTP szerint a munkáltatók gondoskodhatnának a jobb nyugdíjakról Kutatásuk szerint nagyon sokan azt tervezik, hogy dolgozni fognak nyugdíjas korukban is, hogy elegendő pénzük legyen.
2017. március 8. 16:20 Újabb, jelentős emelést kaphatnak még idén a nyugdíjasok Két hónap átlagában 2,25 százalékkal emelkedett egy év alatt a nyugdíjas kosár szerint számolt infláció, vagyis eddig ráfizetnek a nyugdíjasok, mivel év elején 1,6 százalékkal emelkedett csak a járandóságuk. Ezért egyre biztosabb, hogy novemberben jön a kiegészítés.
2017. március 7. 09:27 Ennek a hírnek örülhetnek a nyugdíjasok Már csaknem 70 százalékát kapják meg a nyugdíjasok annak a pénznek, amit a nyugdíjba vonulásuk előtti években kerestek - írta az Eurostat friss adataira hivatkozva a Világgazdaság.
2017. február 22. 18:47 Elképesztő vagyont kell összespórolni a jó nyugdíjas évekhez Egy friss tanulmány szerint a várható élettartam több mint 10 évvel is nőhet a következő másfél évtizedben. A magasabb életkorral egyben a nyugdíjban eltöltött évek is megnőhetnek. Ez egyben azt is jelenti, hogy akár 10 millió forinttal többet kell összegyűjtenie egy átlagos magyarnak, ha ugyan azon az életszínvonalon szeretne élni - írta a Pénzcentrum.
2017. február 22. 16:06 Megdöbbentő összeget költött nyugdíjra az állam A januári költségvetés rekordtöbbletet hozott, de a nyugdíjkiadások is többéves csúcsot döntöttek.
2017. február 21. 17:35 Így ronthatjuk el a nyugdíjcélú megtakarításunkat Komoly kockázata van annak, ha nem a legmegfelelőbb nyugdíjcélú megtakarítást választja ki valaki, így például ha túl drága, az a nettó hozamban mutatkozik majd meg, ha pedig hirtelen kell a pénz és fel kell törni a számlát, ez egy nyugdíjbiztosítás esetében a tőke nagy részét is érintheti - sorolta fel a legnagyobb kockázatokat a Portfolio elemzője.
2017. február 21. 17:15 Meglepő adatok a magyar nyugdíjasokról Nagy különbség van a legmagasabb és a legalacsonyabb összegű ellátásban részesülő nyugdíjasok jövedelme között - derül ki egy parlamenti írásbeli válaszból.
2017. február 21. 13:46 Elképesztő különbség a nyugdíjaknál és a fizetéseknél Hatalmas az eltérés az alsó és a felső jövedelmi kategóriába tartozók nyugellátása, valamint ugyanígy a munkajövedelmek között.
2017. február 17. 05:39 Így kapják meg a nyugdíjasok újra a 13. havi nyugdíjat Újra előtérbe került a hazai nyugdíjemelés rendszere és ezáltal a 13. havi nyugdíj híre. A Portfolio.hu kiszámolta részletesen, hogyan jön ki ez a kormányzati kijelentés, és miért nem érzi mindenki a gáláns emelést egyformán.
2017. február 16. 11:16 Novák Katalin: jelenleg fenntartható a nyugdíjrendszer Magyarországon a nyugdíjrendszer stabil, és hosszútávon is fenntartható - mondta Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában.
2017. február 8. 08:46 Nyugdíjba megy? Erre nagyon figyeljen Ha nyugdíjba megyünk, nem kerül automatikusan a bankszámlánkra a nyugdíjcélú megtakarításunkban összekuporgatott pénz - hívja fel a figyelmet a portfolio.
2017. január 29. 10:41 Így kaphat jó nyugdíjat A nyugdíjak tekintetében a problémát a nem folyamatos munkavégzés és a feketén foglalkoztatás jelenti Magyarországon - mondta Németh György szociológus-közgazdász vasárnap reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.
2017. január 24. 12:54 Már 186 ezren éltek a "nagymamanyugdíj" lehetőségével Eddig mintegy 186 ezren éltek a Nők 40 program, azaz a "nagymamanyugdíj" lehetőségével - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
2017. január 13. 08:53 Rétvári: már kellett érkeznie a megemelt nyugdíjaknak Már meg kellett érkeznie minden nyugdíjas bankszámlájára az 1,6 százalékkal megemelt nyugdíjnak - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
2017. január 12. 11:18 Mától leshetik a postást a nyugdíjasok Csütörtökön kezdődik az 1,6 százalékkal megemelt nyugdíjak kifizetése - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára Budapesten.
2017. január 10. 13:03 Pesszimista várakozás a nyugdíjas évekről Egyre többen számítanak munkás nyugdíjas évekre, a magyarok 69 százaléka gondolja úgy, hogy nyugdíj mellett is dolgozni fog a tavalyi 61 százalék után - derült ki a K&H Biztosító éves reprezentatív felméréséből.
2017. január 4. 07:45 Kevesebb a kátyú a budapesti utakon - lapszemle Harmadannyi kátyút kellett betömni Budapest útjain 2016-ban, mint egy évtizeddel korábban, de ez a szám így is elérte a 34 ezret – értesült a Magyar Idők. A Magyar Nemzet arról ír, hogy a Magyar Postán keresztül még karácsony előtt rendelt csomagok egy része még mindig nem érte el a címzetteket. A Magyar Idők arról ír, hogy feszült helyzetet okoz több áruházláncnál a minimálbérek januári emelése.
2017. január 3. 09:10 Szinten tartja a nyugdíjakat a kormány A kormány garantálta, hogy a nyugdíjak értéke szinten marad - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
2017. január 2. 22:10 Még mindig szökésben az isztambuli merénylő - a nap hírei Összekoccant két vonat Ceglédnél, egy ember súlyosan, négy könnyebben megsérült. Több településen, köztük a fővárosban is érvényben van a szmogriadó tájékoztatási fokozata. Továbbra is szökésben van a szilveszteri isztambuli merénylet elkövetője. A nap legfontosabb hírei január 2-án.
15:54 Szalai Zoltán: a tanár-diák viszony ma is hasonlatos ahhoz, mint amilyen Arisztotelész idejében volt
15:25 A katonai szolgálat jövőjéről döntött a Bundestag: az önkéntesség hadkötelezettségbe csaphat át