2019. szeptember 30. 18:58 Nagy mérföldkő felé tart a magyar autóipar A magyar autóipar termelési értéke egy éven belül elérheti a 10 000 milliárd forintot - mondta hétfőn Cegléden a külgazdasági és külügyminiszter.
2019. szeptember 30. 04:42 Itt az újabb autós botrány Éveken át tartó adathamisítás és a befektetők félrevezetése miatt az amerikai értékpapírpiaci felügyelet (SEC) 40 millió dollár bírságot rótt ki az FCA US cégre és annak anyavállalatára, a Fiat Chryslerre.
2019. szeptember 5. 08:10 Valódi autóalkatrészek ömölnek ki egy magyar nyomtatóból A 3D-s nyomtatóberendezést egy gödöllői cég vásárolta, és a jászfényszarui ipari parkban hozzák működésbe.
2019. augusztus 28. 11:01 A néhai VW-vezér számára az Audi még csak a főpróba volt, majd léptéket váltott 82 éves korában elhunyt Ferdinand Karl Piëch, aki a világ második legnagyobbjává tette a Volkswagen cégcsoportot. Olyan legendás autók fűződnek a nevéhez, mint az Audi Quattro, vagy a Bugatti Veyron – mondta el az InfoRádiónak Az Autó című magazin szerkesztője.
2019. augusztus 21. 07:54 Autóipara miatt kezd mélyrepülésbe a szlovák gazdaság 7,6 százalékot gyengült egy év alatt Szlovákia autóipari teljesítménye, ez az egyik fő mozgatórugója annak, hogy 3,7-ről 1,9-re zuhant az idei első negyedévi GDP-növekedés.
2019. augusztus 12. 14:47 Nagy szakítás is jöhet a Peugeotnál A PSA Csoport és kínai partnere, a Dongfeng megállapodott arról, hogy bezárnak a négy, közösen működtetett kínai üzemükből kettőt, és több ezer alkalmazottat elbocsátanának.
2019. augusztus 6. 16:43 Nagy kirúgásokra készül a Bosch Leépítésekre készül és az autógyártás stagnálására számít a következő években a Bosch, a világ legnagyobb autóipari beszállítója.
2019. július 29. 11:16 Kigördült az első új típusú Audi Győrben Elindult az Audi Q3 Sportback sorozatgyártása Győrben, amely az Audi A3 Cabriolet, a TT Coupé és Roadster, valamint a Q3 után a legújabb győri modell, elsőként egy harmatezüst színű jármű gördült le a gyártósorról.
2019. július 7. 09:48 Érdekes lista ötödik helyére került Magyarország Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) részletes adatsorokat tett közzé az autóipari vállalatokról és az autópiacról.
2019. július 3. 14:32 Elhunyt az autóipar egyik legendája Kedden este 94 éves korában Parkinson-kórban elhunyt Lee Iacocca, aki az 1980-as években megmentette a csődtől a Chrysler autógyárat, és az amerikai gazdaság sztárjává vált.
2019. június 27. 12:40 Legördült az új magyar Mercedes a gyártósorról Rövid időn belül már a második új generációs kompakt modell gyártását kezdi meg Kecskeméten a Mercedes-Benz Cars.
2019. június 14. 18:12 Munkagépek lepték el a leendő BMW-gyár területét Debrecenben járt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, és az autóipari beruházásokkal kapcsolatban bejelentett egy 35 milliárd forintos támogatást.
2019. május 29. 10:46 Szijjártó Péter: nem támogatjuk az autóipar brüsszeli korlátozását A külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország nem támogatja, hogy Brüsszel az autóipar versenyképességét a környezetvédelemre hivatkozva észszerűtlenül korlátozza.
2019. május 28. 16:22 Új árcédulát kapott a Renault Átalakulhat a világ autógyártása, ha a Renault igent mond a Fiat-Chrysler összeolvadási ajánlatára. Az olasz-amerikai cég szerint a franciák évi ötmilliárd eurót spórolnának meg a fúzióval.
2019. május 27. 08:46 Egyesülési tárgyalások a Fiat Chrysler és a Renault között A Fiat Chrysler egyesülést ajánlott a Renault cégnek, ezzel a világ egyik vezető járműgyártója jönne létre.
2019. május 23. 10:09 Sok alkalmazott önként elhagyja az Opelt Nagy az átalakítás az Opel rüsselsheimi központjában: 2000 dolgozót egy francia vállalathoz helyeznének. Közülük sokan úgy döntöttek, inkább elhagyják az autógyárat.
2019. május 17. 18:07 Donald Trump egyelőre megkegyelmezett a német autógyáraknak Donald Trump amerikai elnök elhalasztja a döntést a külföldről behozott autókat és autóalkatrészeket sújtó védővámok bevezetéséről, hogy több időt hagyjon az Európai Unióval és a Japánnal folytatott kereskedelmi tárgyalásokra.
2019. május 15. 06:00 Világszerte visszaesés van, de a kecskeméti Mercedes nem lassít Nem áll le az új kecskeméti Mercedes-üzem építése, sőt 250 millió eurónyi értéket már be is építettek - nyilatkozta az InfoRádióban a kecskeméti Mercedes-gyár kommunikációs igazgatója, Ludvig Orsolya. A kérdés csak az, milyen terméket gyárt majd a vállalat ott.
2019. március 17. 13:07 Nagy létszámbővítés az egyik magyar autóipari multinál Százötven embert vett fel, ezzel 30 százalékkal növelte munkavállalói számát a győri székhelyű Leadec Kft. - közölte a járműipari gyárak üzemeltetésével, a termelés folyamatban tartásával és termeléskiegészítő műszaki igények teljesítésével foglalkozó vállalat.
2019. március 7. 16:58 Nagy kihívások előtt áll az autóipar - hetilapszemle A HVG a kasmíri konfliktusról ír, míg a Figyelőben a magyar gazdaságot is érintő kihívásokról lehet olvasni.