Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Nyitókép: jaguar.com

Elektromos autógyártás: gazdasági racionalizálás trendi csomagolásban

Nem csak marketingfogás, hogy a Jaguár 2025-től kizárólag elektromos autókat szeretne kínálni.

Egy friss kutatás szerint tavaly 40 százalékkal bővült az elektromos autókban üzembe helyezett akkumulátorok összesített kapacitása, ami természetesen magában rejti azt is, hogy a villanyautók egyre felkapottabbak – mondta az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő. Széchenyi Gábor, Az Autó magazin főszerkesztője ugyanakkor megjegyezte, mindez – különösen Európában – kevésbé a piac által vezetett, inkább „fölülről sulykolt”, az autógyártók zöme pedig beáll ebbe a sorba. A trend, az erőszakos elektromos autósítás Kínából indult néhány évvel ezelőtt, mára azonban ebből ők is visszavettek. „De tény, hogy ettől függetlenül az ipar az elektromos autózás felé halad.”

Az viszont még alakulóban van, hogy hogyan vesszük az elektromosságot, és miként tároljuk az autóban. A gyártók egyelőre a lítium-ionos technológiára esküsznek, és erre épülnek az elektromos autók akkumulátorai 90-95 százalékban. Ugyanakkor ez a megoldás drága és nehéz. Bár egyre jobb a lítium-ionos akkumulátorok teljesítménye, egyre nagyobb méretűek is építenek be, hiszen az elektromos autók legnagyobb problémája továbbra is, hogy hosszú ideig tart tölteni őket, és nem elegendő a hatékonyságuk nemzetközi utakra – magyarázta Széchenyi Gábor.

A hibridek nem egy járható út?

Az Autó magazin főszerkesztője a Jaguár bejelentésével kapcsolatban, miszerint a brit gyártó kínálatában 2025-től már csak tisztán elektromos modellek fognak szerepelni, úgy fogalmazott: kicsit átestünk a ló túloldalára. Bár az elektromos hajtásé a jövő, ugyanakkor a bejelentési hullám inkább egyfajta menekülőútnak tűnik, hiszen ez nemcsak azzal jár, hogy átalakítják az autókat, hanem egyszerűbbé is válik a gyártás. A Jaguár például azt mondja, hogy egy padlólemezen, egy elektromos hajtáson osztozik majd az összes típus, és mintegy 30 százalékkal szeretnék megnyirbálni a modellpalettát.

Vagyis mindez inkább gazdasági racionalizálásról van szó, egy trendi csomagolásban. Hiszen az, hogy csak elektromos autókat fognak gyártani, sokkal jobban hangzik, mint az, hogy jelentősen csökkenteni kell a gyártott mennyiséget és a modellek számát is – hívta föl a figyelmet a szakember. Autópiaci szempontból nem sokat számít, hogy a Jaguár tisztán elektromos lesz-e, a bejelentésnek tehát marketing- és gesztusértéke van, ami talán a profitabilitásnak is jót tesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Kiderülhet a gyűlölt vérszívók sok titka

Kiderülhet a gyűlölt vérszívók sok titka

Amerikai kutatók apró, harmonikus radaros nyomkövetőket rögzítettek szúnyogokra, hogy természetes környezetükben figyelhessék meg a mozgásukat. Az új módszer áttörést hozhat a szúnyogok és más betegségterjesztő rovarok viselkedésének feltérképezésében, ami a jövőben jóval hatékonyabb védekezési stratégiák kidolgozását teszi lehetővé - tudósított a Phys.org.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×