2019. november 26. 07:14 Lakóházak omlottak össze, emberek rekedtek a romok alatt az albániai földrengésben Harminc év óta a legerősebb, 6,4-es földrengés volt kedd hajnalban Albánia fővárosában és északnyugati részében.
2019. szeptember 22. 10:28 Erős földrengés rázta meg Albániát Durres kikötővárosban és Tiranában, a fővárosban rengett a föld, mintegy félszázan könnyebben megsérültek, anyagi károk keletkeztek, és sokan pánikba esve az utcákra és a parkokba menekültek.
2019. június 18. 16:25 Szijjártó Péter szégyenteljes taktikai játszmákról beszélt Ellentétes az Európai Unió, Közép-Európa, illetve Magyarország érdekeivel is, hogy nem született meg a döntés az albán és észak-macedón csatlakozási tárgyalások megkezdéséről az uniós tagállamok illetékes szakminisztereinek keddi luxembourgi ülésén - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
2019. április 3. 15:36 Csányi Sándor: gyorsan fejlődő országba lépett be az OTP Makrogazdasági szempontból stabil országba sikerült belépnie az OTP-nek azzal, hogy megvette a Societe Generale csoport albán leánybankját, a Banka Societe Generale Albania SH.A. pénzintézetet - mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója Tiranában.
2019. április 1. 09:38 Az OTP tulajdonába került az albán bank Az OTP Bank száz százalékos tulajdonába került a Societe Generale Csoport albán leánybankja, a Banka Societe Generale Albania SH.A. (SGAL), miután március 29-én megtörtént a tranzakció pénzügyi zárása - tájékoztatta az OTP Bank Nyrt. a tőkepiaci szereplőket hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2018. június 20. 15:16 Orbán Viktor az albán államfővel tárgyalt A kétoldalú kapcsolatok fejlődéséről, a határok védelméről valamint az Európai Unió balkáni bővítéséről is tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Ilir Meta, az Albán Köztársasági elnöke szerda délután az Országházban - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
2018. április 17. 22:25 Lejárt a választási eredmények elleni jogorvoslati kérelmek benyújtásának határideje – a nap hírei Jövő héten megkezdődhet az új Országgyűlés május 8-i ülésének előkészületei. Gyanúsítotti kihallgatása után őrizetbe vették a rendőrök Gyárfás Tamást, volt úszószövetségi elnököt és médiavállalkozót. Mégis távozik posztjáról a szlovák országos rendőr-főkapitány.
2018. február 22. 07:01 Bejelentették: megteszi a nagy lépést az Európai Bizottság Az Európai Bizottság javasolni fogja a csatlakozási tárgyalások felvételét Albániával és Macedóniával - mondta Johannes Hahn bővítési biztos a Die Welt csütörtöki számának adott interjújában, amelyből előzetesen részleteket közöltek hírügynökségek.
2017. december 18. 16:53 Katasztrófa fenyegeti Dubrovnikot Ökológiai katasztrófa fenyegeti Dubrovnikot, Korcula, Mljet, Vis és Solta szigeteket, valamint a Peljesac-félszigetet és az Adriai-tenger déli részét az Albániából érkező több tonna szemét miatt, amelyet az erős déli szél hatására az áramlat sodor ki a partokra - írta a helyi sajtó hétfőn.
2017. november 15. 21:51 Nagy fölénnyel nyertek a magyar kosarasok A magyar női kosárlabda-válogatott 89 ponttal legyőzte Albánia csapatát a 2019-es Európa-bajnokság selejtezőjének második fordulójában, szerdán Miskolcon.
2016. június 23. 20:31 Vörös szőnyeggel fogadták a hazatérő albán labdarúgókat Vörös szőnyeggel fogadták csütörtökön Tiranában a hazatérő albán labdarúgó-válogatottat, amely története első Európa-bajnoki szereplését csoportharmadikként zárta a franciaországi kontinensviadalon.
2016. június 20. 18:28 Diplomata útlevelet és egymillió eurót kapnak az albán játékosok Diplomata útlevelet és egymillió eurót kapnak az albán válogatott labdarúgói, mivel a harmadik helyen zártak csoportjukban a franciaországi Európa-bajnokságon.
2016. június 19. 23:01 Kikapott és kiesett a román válogatott Albánia 1-0-ra legyőzte Romániát a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság vasárnapi játéknapján, az A csoport harmadik fordulójában, ezzel a románok búcsúztak a tornától.
2016. június 15. 23:13 Az albánokat is a hajrában győzték le a franciák A házigazda francia válogatott jutott elsőként a legjobb 16 közé a labdarúgó Európa-bajnokságon azzal, hogy 2-0-ra legyőzte Albániát az A csoport szerda esti második fordulós mérkőzésén Marseille-ben.
2016. április 5. 14:27 Áder: az EU-nak minden segítséget meg kell adnia Albániának Amennyiben a migránsok Albánián keresztül választanak új útvonalat Európa felé, úgy az EU-nak minden segítséget meg kell adnia Albániának - mondta Áder János köztársasági elnök kedden, Tiranában, miután megbeszélést folytatott Bujar Nishani albán elnökkel.
18:23 Ládacsapda a megoldás, de nem tudni, hová kellene tenni – új információk a Budapesten kóborló vadállatról