2008. március 26. 06:05 Óránként meghal egy tbc-s Ukrajnában kényszergyógykezelésnek vetik alá a közeljövőben az orvosi segítséget elutasító tébécés betegeket, a tüdőgondozókban erre a célra zárt helyiségeket alakítanak ki.
2008. március 26. 06:00 Tízéves sok férfi legjobb, kék barátja Az interneten legalább 17 millió honlapon említik, naponta kéretlen elektronikus levelek milliói hirdetik, minden másodpercben kilenc darabot adnak el belőle - ez a szildenafil-szulfát, ismertebb nevén a Viagra, minden idők egyik legismertebb gyógyszere, amelynek forgalmazását éppen tíz éve, 1998. március 27-én engedélyezték az Egyesült Államokban.
2008. március 26. 05:45 Óriási kísértésnek teszik ki a sztárénekesnőt Egy különös hollandiai szórakozóhely megnyitására hívták meg Amy Winehouse Grammy-díjas énekesnőt.
2008. március 25. 21:51 Vizsgálódik a rendőrség a kisiklott villamos ügyében A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt nyomozást indított a BRFK közlekedésrendészeti főosztálya a múlt csütörtökön kisiklott villamos ügyében. Az esetet a BKV illetékesei is vizsgálják.
2008. március 25. 20:30 Jó, ha a pilóta hallott már a célállomásról Egy repülőgép-pilóta majdnem 2000 kilométeres többletútra kényszerítette utasait, mert nem volt hajlandó leszállni egy számára ismeretlen reptéren. A probléma csak az volt ezzel, hogy a célállomás Dél-India egyik nagyvárosának vadonatúj nemzetközi repülőtere volt.
2008. március 25. 19:22 Leégett egy családi ház a XVIII. kerületben - galéria Teljes terjedelmében égett egy családi ház és a hozzá tartozó garázs a XVIII. kerületben, a Béla telepen. A lángoló épületben feltehetően gázpalack is felrobbant, személyi sérülésről egyelőre nincs információ - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
2008. március 25. 17:44 Magyar zarándokok súlyos balesete Boszniában Súlyos balesetet szenvedett egy magyar zarándokokat szállító autóbusz kedd hajnalban Bosznia-Hercegovinában - közölte Juhász Zoltán szarajevói magyar konzul.
2008. március 25. 12:08 Képriport: kutya harapott meg egy 15 hónapos kisfiút Súlyos sérüléseket szenvedett az a 15 hónapos kisfiú, akit kedden délelőtt harapott meg a család láncon tartott kutyája Albertirsán. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt eljárást indított - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2008. március 25. 11:09 Jól van a férfi, akit halottnak nyilvánítottak "Egész jól vagyok"- mondta hétfőn az a férfi, akit nemrég az orvosok halottnak nyilvánítottak, sőt még a szerveit is ki akarták venni.
2008. március 25. 09:20 Ismét gyorsétteremben dolgozik a milliomos lottónyertes Hiába nyert egy vagyont a lottón, a 25 éves brit férfi visszament dolgozni korábbi munkahelyére, egy gyorsétterembe, mert hiányoztak neki a kollégái.
2008. március 25. 07:46 Döntött a bíróság: Nem zaklatás női lábakat fényképezni Felmentett a szexuális zaklatás vádja alól a dél-koreai legfelsőbb bíróság egy férfit, aki a metrón utazva mobiltelefonjával lefényképezte egy előtte álló nő lábait.
2008. március 25. 06:05 Az ismert séf vette meg a divatdiktátor luxusvilláját Arkagyij Novikov, Oroszország első számú szakácsa vette meg Gianni Versace, az 1997-ben meggyilkolt olasz divatdiktátor Comói-tó partján fekvő csodás villáját, az orosz lapok értesülése szerint mintegy 53,2 millió dollárnak megfelelő összegért.
2008. március 25. 05:35 Miniszterelnöki fizetést kapnak a jósok Virágzik a jövendőmondó-ipar Ukrajnában, a kártyavetők, tenyérjósok, arcról olvasók havi bevétele vetekszik a kormányfőével.
2008. március 24. 22:37 Továbbra is életveszélyben van az áramütött fiú Továbbra is életveszélyes állapotban van az a 16 éves fiatal, akit vasárnap kora este áramütés ért a sajószentpéteri vasútállomáson.
2008. március 24. 21:10 Nyugdíjba ment a balett sztárcsacsija Egyik legrégebbi tagjától búcsúzott el a szentpétervári Mariinszkij színház balett-társulata: Monika, a csacsi 19 éven át hurcolta a színpadon Sancho Panzát, a búsképű lovag túlsúlyos szolgáját a Don Quijote című balett előadásain.
2008. március 24. 20:35 Lopott kocsival zuhant a szakadékba Egy férfi autót rabolt Szocsi közelében, de a rendőrség üldözte, így a hegyi útról kocsistól a szakadékba zuhant. A tolvaj túlélte a balesetet.
2008. március 24. 19:51 A tetejére borult egy autó Zalában A tetejére borult egy személyautó a Zala megyei Vindornyaszőlős és Kisgörbő között hétfőn, a két súlyos sérült egyikét mentőhelikopter vitte kórházba - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2008. március 24. 19:25 Ételundorral küzdött a sikeressé vált főszakács Ételundora miatt szinte kizárólag kekszen és nápolyin nőtt fel egy brit férfi, mégis sikeres főszakács lett belőle.
2008. március 24. 19:05 Elaludt, így nem lett öngyilkos Részegsége mentette meg az életét egy cseh fiatalembernek, aki a minap átmászott a Hranicka-szakadék mentén lévő biztonsági korláton, hogy a mélybe vesse magát. A meredély szélén azonban elaludt, mielőtt alázuhant volna.
2008. március 24. 18:45 Pszichiátriára került az MTK és az Arsenal volt csillaga Pszichiátriára küldték Glenn Heldert, az Arsenal és az MTK volt labdarúgóját.
Hack Péter szerint az alaptörvény-módosítási tervek alkotmányellenesek, de az Alkotmánybíróság nem tudja megállítani őket
16:08 Már gazdagabb, mint a brit uralkodó – David Beckham lett Nagy-Britannia első milliárdos sportolója