2008. március 27. 11:18 "Megváltozott az akcentusom, miután magáévá tett egy erszényes" Megerőszakolta egy vombat - jelentette a rendőrségen egy új-zélandi férfi, de az egyenruhások, valamiért, nem hittek neki.
2008. március 27. 10:45 Fóbiája miatt halt éhen a nyolcéves kislány Annyira rettegett a fogorvostól, hogy még azért sem volt hajlandó kinyitni a száját, hogy ételt vegyen magához egy brit kislány. A gyerek két éve halt meg, ám még mindig nem indult vizsgálat, amely kiderítené, hogy kinek a hibájából.
2008. március 27. 09:56 Óvatosan az sms-sel - mentális zavart jelezhet Ha már enni is elfelejt, mert éppen sms-t vagy e-mailt ír, kezdhet aggódni, lehetséges ugyanis, hogy szövegmániás.
2008. március 27. 09:13 Részeges Góliát, szexfüggő Éva - Biblia, ahogyan ma írnák Góliát részeges, Éva szexfüggő, Noét pedig meg akarja ölni a felesége - áll a felújított Bibliában, amit egy anglikán lelkész jegyez. Szerinte így a mai olvasók számára is érthetővé válnak a történetek.
2008. március 27. 08:55 Meghalt a beteg kislány, akiért csak imádkoztak szülei Elhunyt az a cukorbetegségben szenvedő amerikai lány, akinek szülei orvosi kezelés helyett imádkoztak gyógyulásáért.
2008. március 27. 08:35 Sofőrjét bízta meg a gyilkossággal a bajba került milliomos? Egy sikkasztási ügybe keveredett milliomos saját sofőrjét bízta meg azzal, hogy ölje meg őt - gyanítja a rendőrség.
2008. március 27. 08:01 Pornó után jön a szexedzés Pornóval és "szexedzéssel" próbálják rávenni a pandákat a párosodásra egy kínai tenyésztőközpontban, egyelőre mérsékelt sikerrel.
2008. március 27. 05:45 A lovát is vitte beteglátogatóba Felülvizsgálja az állatok bevitelére vonatkozó szabályait egy hawaii kórház, miután valaki egy ló társaságában látogatta meg beteg hozzátartozóját.
2008. március 27. 05:00 Milliomos, de továbbra is hamburgert árul Ismét dolgozni kezdett régi munkahelyén az a férfi, aki nemrég elvitte a lottóötöst Nagy-Britanniában. Az 1,3 millió fontos (430 millió forint) vagyont elnyerő férfi óránként 5,85 fontért árul hamburgert a McDonald's-ban.
2008. március 26. 21:00 Templomba jár imádkozni a buddhista kutya Japán egyik Zen buddhista templomának rendszeres vendége egy kutya, amely már imádkozni is megtanult.
2008. március 26. 20:30 A nyúl, ami egy kutyát is megfélemlítene Több mint 1,2 méteres és majdnem 20 kilós Amy, a világ legnagyobb nyula. A rekorder akkora, hogy csak egy kutyaházban fér el.
2008. március 26. 20:00 Ezer lova van a sejknek Mintegy 418 millió dollárért, azaz 71 milliárd forintért vásárolna meg egy ausztrál versenyistállót Mohammed bin Rasíd al-Maktúm, az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnöke.
2008. március 26. 19:30 Pirájákkal kényszerítették úszni a rabszolgát Rabszolgaként tartottak fogva egy bolgár családot egy olasz cirkusz vezetői. Az egyik lánynak az előadások során pirájákkal kellett együtt úsznia, míg a másik testére kígyókat pakoltak.
2008. március 26. 17:49 Lopással gyanúsítanak két angol focistát Két angol futballistát őrizetbe vettek lopás gyanúja miatt szerdán.
2008. március 26. 10:55 Öt nővel csalta nejét a holtan talált rendőrfőnök Legalább öt kolléganőjével volt viszonya a manchesteri rendőrfőnöknek - derült ki a halála kapcsán indult vizsgálat során. A nyomozók abban bíznak, hogy a szeretők önként felfedik a férfival folytatott kapcsolatuk részleteit.
2008. március 26. 08:05 Aktfotók az elnök feleségéről - nézze meg! A New York-i Christie's aukciós ház árverésre bocsátja a francia elnök, Nicolas Sarkozy feleségének aktfotóját. A kép tizenöt évvel ezelőtt készült az akkor huszonöt éves olasz modellről.
2008. március 26. 07:00 Kómás betegen segíthet a világsztár Teljesíti egy kómában fekvő lány szüleinek kérését Johnny Depp: a színész hangüzenetet küld majd a tavaly autóbalesetet szenvedett gyereknek.
2008. március 26. 06:30 Egy Mustang csodálatos élete Harmincnyolc év elteltével kapja vissza egy férfi ellopott Ford Mustangját Los Angelesben.
2008. március 26. 06:15 Újra Amerikát hódítaná meg George Michael A 45 éves George Michael 17 év után ismét Amerikával próbálkozik: bejelentette, hogy nyáron koncertkörútra indul az Egyesült Államokban és Kanadában.
2008. március 26. 06:10 Nem nyit ki a Tokio Hotel Elmarad a Tokio Hotel német rockzenekar európai turnéja az énekes, Bill Kaulitz sürgős gégeműtétje miatt.
18:32 Gálik Zoltán: az Ukrajnának ajánlott speciális státuszt nem ismeri az uniós jog, de politikai megegyezés lehet róla