eur:
400.42
usd:
367.17
bux:
74586.93
2024. október 15. kedd Teréz
Nyitókép: hmzrinyi.hu

Sebesült magyar katonák Koszovóban, felszállt a honvédség Airbus A319-ese - fotók

A fedélzeten tartózkodó katonaorvosokkal tartott Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese is.

A koszovói Zvecan településnél elrendelt tömegoszlatási feladatban megsebesült magyar katonák ellátása és szükség szerinti hazahozatala érdekében a Magyar Honvédség kifejezetten egészségügyi ellátásra kialakított Airbus A319-es repülőgépe indult el a helyszínre Kecskemétről május 29-én este – közölte a Honvédelmi Minisztérium.

A fedélzeten tartózkodó katonaorvosokkal tartott Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese is.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter éjszaka arról számolt be a Facebookon, hogy a pristinai magyar nagykövet, Bencze József meglátogatta az amerikai kórházban azt a négy magyar katonát, akik repeszsérülések miatt szorulnak ellátásra. Közülük egy honvédet kellett megműteni, de szerencsére egyikük állapota sem életveszélyes.

A Magyar Honvédség kifejezetten egészségügyi ellátásra kialakított Airbus A319-es repülőgépe indult Koszovóba a sebesült magyar katonákért
A Magyar Honvédség kifejezetten egészségügyi ellátásra kialakított Airbus A319-es repülőgépe indult Koszovóba a sebesült magyar katonákért

Mint arról az Infostart is beszámolt, a NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő, a KFOR 25 katonája, valamint több civil is megsebesült az észak-koszovói zavargások során, amikor a koszovói rendőrség és a KFOR csapatai a helyi szerbekkel csaptak össze.

A KFOR közleményében elítélte az agressziót, és azt írta, hogy az olasz és a magyar KFOR-egységek is indokolatlan támadásoknak estek áldozatul, és többen is megsérültek,

a robbanások következtében töréseket és égési sérüléseket szenvedtek.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Facebookon számolt be a magyar katonák sérüléséről és arról, hogy hazahozzák őket.

A koszovói erők hétfőn azért csaptak össze a tüntetőkkel, hogy megpróbálják feloszlatni a megmozdulást. A katonák könnygázt vetettek be, a civilek pedig kövekkel, üvegekkel dobálták őket. A vajma.hu vajdasági portál azt írta, sokan megsérültek mindkét oldalon, meg nem erősített hírek szerint a sérültek száma félszáznál is több. Szerb hírforrások szerint az összecsapások során a Kfor tagjai több tüntetőt őrizetbe vettek és átadták őket a koszovói rendőrségnek.

A szerbek tiltakozása pénteken kezdődött, amikor Zvecan, Leposavic és Zubin Potok újonnan megválasztott, albán nemzetiségű polgármesterei megpróbálták elfoglalni hivatalaikat. A helyi szerbek nem akarták beengedni az önkormányzati épületekbe az új polgármestereket, mert nem értenek egyet azzal, hogy a többségében szerbek lakta településeket albánok vezessék, olyan emberek, akiket nem ők választottak meg.

Helyi szerbek ülnek az utcán a NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó haderő, a KFOR katonáinak sorfalával szemben a polgármesteri hivatal épülete előtt az észak-koszovói Zvecanban 2023. május 29-én. A szerbek tiltakozása május 26-án kezdődött, amikor Zvecan, Leposavic és Zubin Potok újonnan megválasztott, albán nemzetiségű polgármesterei megpróbálták elfoglalni hivatalaikat, de a helyi szerbek nem akarták beengedni őket az önkormányzati épületekbe.
MTI/EPA/Georgi LicovszkiHelyi szerbek ülnek az utcán a NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó haderő, a KFOR katonáinak sorfalával szemben a polgármesteri hivatal épülete előtt az észak-koszovói Zvecanban 2023. május 29-én. A szerbek tiltakozása május 26-án kezdődött, amikor Zvecan, Leposavic és Zubin Potok újonnan megválasztott, albán nemzetiségű polgármesterei megpróbálták elfoglalni hivatalaikat, de a helyi szerbek nem akarták beengedni őket az önkormányzati épületekbe. MTI/EPA/Georgi Licovszki

A NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó haderő, a KFOR egyik katonája a földön fekszik sérülten, miután összecsaptak a helyi szerbekkel a polgármesteri hivatal épülete előtt az észak-koszovói Zvecanban 2023. május 29-én. A szerbek tiltakozása május 26-án kezdődött, amikor Zvecan, Leposavic és Zubin Potok újonnan megválasztott, albán nemzetiségű polgármesterei megpróbálták elfoglalni hivatalaikat, de a helyi szerbek nem akarták beengedni őket az önkormányzati épületekbe.
MTI/EPA/Georgi Licovszki
A NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó haderő, a KFOR egyik katonája a földön fekszik sérülten, miután összecsaptak a helyi szerbekkel a polgármesteri hivatal épülete előtt az észak-koszovói Zvecanban 2023. május 29-én. A szerbek tiltakozása május 26-án kezdődött, amikor Zvecan, Leposavic és Zubin Potok újonnan megválasztott, albán nemzetiségű polgármesterei megpróbálták elfoglalni hivatalaikat, de a helyi szerbek nem akarták beengedni őket az önkormányzati épületekbe. MTI/EPA/Georgi Licovszki

Április 23-án négy észak-koszovói településen tartottak előrehozott polgármester-választást, mert a települések vezetői novemberben egy Szerbia és Koszovó közötti vita miatt lemondtak.

A szerbek többsége bojkottálta az előrehozott választást, így a részvételi arány 3,47 százalékos volt, és a leadott szavazatok alapján a településeket a jövőben albán polgármesterek vezetik majd.

Sem a helyi szerbek, sem Belgrád nem tartja elfogadhatónak, hogy az ilyen alacsony részvétel és a szerbek bojkottja mellett lezajlott választást Pristina és a nemzetközi közösség is legitimnek nevezte.

A helyzet hétvégén is feszült volt, ám mivel munkaszüneti napokról volt szó, nem került sor összecsapásra, hiszen senki nem akarta használni az önkormányzati épületeket. Hétfőn viszont a hivatalba igyekvő új polgármestereket a szerbek ismét megállították. A koszovói rendőrség különleges egységei a helyszínre vonultak, ahol könnygázzal igyekeztek feloszlatni a tömeget. A helyzet eszkalációjának megakadályozására kapcsolódott be a KFOR.

Míg a szerbek szerint a koszovói fél provokálta ki a támadásokat, addig a koszovói elnök szerint Aleksandar Vucic szerb elnök akarja destabilizálni Koszovót. "A szerb illegális struktúrák, amelyek bűnbandákká váltak, megtámadták a koszovói rendőrséget, a KFOR-t és az újságírókat. Azoknak, akik Vucic utasításait hajtják végre, hogy destabilizálják Koszovó északi részét, szembe kell nézniük az igazságszolgáltatással" - írta a közösségi médiában Vjosa Osmani koszovói köztársasági elnök.

Zvecanban a koszovói rendőrség könnygázt vetett be a szerbek ellen, a szerbek pedig könnygázzal és villanógránátokkal támadtak a NATO békefenntartóira.

Címlapról ajánljuk
Palócz Éva: a kereskedelmi háborúnak soha nincsenek győztesei

Palócz Éva: a kereskedelmi háborúnak soha nincsenek győztesei

Ha lesz is egyfajta megállapodás Kína és az EU között, annak ellenére az európai gépjárműipar elég nagy gondban van hosszú távon is – mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a növekedési kilátásokról, az inflációs veszélyekről és az amerikai elnökválasztás kockázatairól is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.15. kedd, 18:00
Vitézy Dávid
a Főváros Közgyűlés tagja, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×