INFORÁDIÓ 
2020. november 25. szerda
Katalin

fekete-győr andrás

momentum

körömi attila

párt

Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke beszédet mond a Momentum Mozgalom Európához tartozunk! jelmondattal meghirdetett demonstrációján a fővárosi Hősök terén 2017. május 1-jén, Magyarország uniós csatlakozásának tizenharmadik évfordulóján.

Fekete-Győr András: a Fideszen és a Mi Hazánkon kívül bárkivel kormányoznánk

A Momentum újraválasztott elnöke hisz a koalíciós kormányzás erejében és társadalmi összetartó hatásában is. Az InfoRádiónak azt is elmondta, miért jó az elnökségben egy Fideszt és Jobbikot is megjárt politikus.

Nagy fölénnyel választották újra a Momentum elnökének Fekete-Győr Andrást a vasárnapi tisztújításon.

"Az elmúlt két év, de főleg a tavalyi a két választással nagyon eredményes volt" - utalt a sikerek okai között arra, hogy a Momentumnak az EP-választás során több képviselőt is sikerült bejuttatnia az uniós törvényhozásba, az őszi önkormányzati választáson pedig már polgármesteri szinten is jelen lettek a hazai politikai életben. "Egy kis pártból a Momentum egy országos közösséggé vált. 2022 majd egy egészen más feladvány lesz számunkra, az ellenzék nem csak kormányváltásra, rendszerváltásra is készül, a Momentum pedig a politikában kultúraváltásra" - fogadkozott az InfoRádióban az újraválasztott pártvezető.

Az új idők kihívásainak megfelelve 5-ről 7-re növelték az elnökségi tagok számát.

A hétvégi tisztújításon azonban ez a grémium szinte teljesen kicserelődött, tag lett például Körömi Attila volt fideszes országgyűlési képviselő, egykori jobbikos politikus is.

"Csatlakozott a vezetéshez egy debreceni tagtársam, önkormányzati képviselő és egy pécsi tagtársam is" - utalt a debreceni Körömi Attila felemelésére. Tagja lett még az elnökségnek a VII. és a XI. kerület alpolgármestere, valamint egy budafok-nagytétényi önkormányzati képviselő is.

Fekete-Győr András mindenképpen szeretett volna olyan személyiségeket bevonni, akik "már bizonyítottak helyi szinten".

Körömi Attilára visszatérve elmondta, a Momentum gerincét még mindig az 1989 körül születettek alkotják, ennek ellenére nagyon hisz abban, hogy szükségük van azokra a politikusokra is, akik akkor már felnőttek voltak, és a rendszerváltozást átélték, azért küzdöttek, és most a párt munkáját kívánják támogatni bölcsességükkel, tapasztalatukkal.

"Én örülök egyébként annak, hogy Körömi Attila jobboldali, polgári, konzervatív emberként itt van a Momentumban évek óta, és megosztja a tapasztalatait, amire én számítani fogok a jövőben is" - tette hozzá.

A Momentumot a felnőtt lakosság körében 6-8, a biztos szavazó pártválasztó népesség körében 7-13 százalékra mérik a közvélemény-kutatók,

ezért adja magát a kérdés, hogy kívánnak két év alatt - ahogy Fekete-Győr András fogalmazott - kormányzóképes párttá válni.

"A Momentum nem önmagában és egyedül kíván kormányozni. Németországban, amikor a német parlamentben volt lehetőségem dolgozni, láttam, hogy a koalíciós kormányzásnak milyen ereje van, a társadalomban is milyen összetartást tud eredményezni. Úgyhogy én abban hiszek, hogy koalícióban kell tudni kormányozni - a Fideszen és a Mi Hazánkon kívül bárkivel" - szögezte le. Hozzátette: a Momentum nem fogja tűrni a mutyit, és a párt történelmi felelőssége, hogy végre befejezze a rendszerváltást és az ország Európa nyugati részéhez csatlakozzon.

Az előttük álló két év politikai céljának tartja, hogy

olyan személyi állomány alakuljon ki a párton belül, amely képes minisztériumokat, követségeket is vezetni akár.

"A szürkeállomány megvan, a tapasztalat, a bölcsesség és az érés pedig egyre inkább" - tette még hozzá.

Nyitókép: Marjai János

Kapcsolódó hang

Momentum-tisztújítás - Fekete-Győr András
 
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018