INFORÁDIÓ 
2020. október 25. vasárnap
Bianka, Blanka

honvédkórház

tokaj

mátrai erőmű

autó

bankkártya

Egymilliárd forintos nyereséget vár a Mátrai Erőmű – lapszemle

Infostart / InfoRádió - Déri Ágota

A Honvédkórház cáfolja, hogy az orvosok felmondták az önkéntes túlmunkára vonatkozó szerződésüket – írja a Magyar Idők. A Népszava szerint a kiváló termés ellenére sok tokaji kis családi termelő aggódik a jövője miatt. A Világgazdaság a Mátrai Erőmű Zrt. vezérigazgatójával, Valaska Józseffel közölt interjút. A Portfolio a legnépszerűbb autókról közölt listát. Két lehetőség van ingyenes dombornyomott kártyát kapni – számol be a Pénzcentrum.

A Magyar Idők a Honvédkórház közleményére hivatkozva azt írja, hogy nem mondták fel az orvosok az önkéntes túlmunkára vonatkozó szerződésüket az intézményben. A kórház ezzel cáfolta azt az értesülést, amely szerint több mint száz orvos nem vállal önkéntes túlmunkát, mivel nem valósultak meg az ígért emelések, sőt kevesebb pénzt kaptak. A Honvédkórház ezzel szemben közölte, hogy a túlmunkáért járó bérezést 40 százalékkal növelték. A Magyar Idők arról értesült, hogy a Honvédkórház sürgősségi centrumában 6-8 műszakvezető szakorvos felmond szeptembertől, de az intézmény ezt is cáfolta, hangsúlyozva, hogy senki nem hagyja el a kórházat és a biztonságos betegellátáshoz szükséges orvosi létszám rendelkezésre áll – írja a lap.

A Népszava szerint a kiváló termés ellenére sok tokaji kis családi termelő aggódik a jövője miatt, mivel kevés a felvásárló. Emiatt összességében akár 30-40 ezer mázsa szőlő is a gazdáknál maradhat. A szabályozások is egyre szigorúbbak, ezért több nagy borfeldolgozó kivonult a régióból. A lapnak nyilatkozó gazdálkodó szerint fideszes urak játszótere lett a borvidék, ezzel szemben a Grand Tokaj Zrt. vezérigazgatója, Goreczky Gergely azt mondta, hogy nincs gond a felvásárlással, csak egyesek mesterségesen próbálják befolyásolni az árakat a feszültség keltésével.

A Világgazdaság a Mátrai Erőmű Zrt. vezérigazgatójával, Valaska Józseffel közölt interjút. A vezető elmondta, hogy a társaság egymilliárd forintos nyereséget vár idén, a tavalyi 9,1 tized milliárd forintos veszteség után. Valaska József arról is beszélt, hogy fontosabbá válik a megújuló energia, erről stratégia is készült. A fejlesztések anyagi fedezetéért a Mátrai Erőmű eladja a visontai naperőművet, és a társaság profiljába nem illeszkedő ingatlanokat.

A Portfolio a legnépszerűbb autókról közölt listát. A portál az Auto, Motor und Sport összeállítását szemlézve azt írja: 2018 első félévében Ford F-sorozat volt a legnépszerűbb, ezt követi a Toyota Corolla és az Auris, majd a Volkswagen Golf következik. Az 50-es listán a japán autókból szerepel a legtöbb.

A Pénzcentrum két olyan lehetőségről számol be, amelyekkel ingyenes dombornyomott bankkártyát lehet kapni. Elérhető például Magyarországról az egyik leggyorsabban fejlődő európai fintech cég bankkártyája, egy éves díj nélküli Mastercard. Emellett egy, alapvetően a nemzetközi utalások költségeinek leszorítására létrejött, finn gyökerű start-up is kínál olyan ingyenes dombornyomott Mastercardot magyar ügyfeleknek, amelyre forintban, belföldi utalással vagy kártyás fizetéssel is feltölthetünk pénzt. Részletek a Pénzcentrumon.

A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018