Ma a bankokkal foglalkoztunk. A Pénzügyi Felügyelet elnöke volt ott nálunk. Tele vagyunk panasszal. Hogy megállapodunk a bankokkal, utána pedig az ügyfelek nálunk panaszkodnak, hogy hiába mennek be ebbe, vagy abba a bankfiókba, nem tudják az ügyintézők, hogy például hogyan lehetne az ő bankhitelüket átalakítani hosszabb lejáratúvá, hogyan lehet moratóriumot kapni, mi az eljárás, hogyha bajban vannak. Azaz, minthogyha mi a tetején megállapodnánk, és nagyon messze vannak a fiókok a bankközpontoktól, ott meg nem érvényesülnének ezek a megállapodások. Arra kértük a Felügyeletet, hogy vessünk ennek véget.

Hogyan?

A Felügyeletnek van fogyasztóvédelmi szerepe. A Felügyelet ezeket a panaszokat, úgy kell, hogy elbírálja, hogy igenis, figyelmezteti a bankot arra, hogy nem azt teszi, amit nyilvánosan ígért. Mi azt kértük a Felügyelettől, hogy ezt tegye világossá a bankok számára. Mi a bankokra érkező panaszokat feldolgozva, megvizsgálva, havonta nyilvánosságra szeretnénk hozni, hogy lássák, hogy ki milyen tisztességgel teszi a dolgát.

Ez nem szabályozási kérdés? Ha egyszer a bankokkal van megállapodás, hogy mi szerint kell kihelyezni azt a pénzt, amit ők kaptak, akkor nekik nem aszerint kell ezt megcsinálni?

Éppen olyan ügyekről beszélünk, amelyeknél mi nem adunk pénzt, hanem abban állapodtunk meg, például, a bankokkal, hogy a cudar helyzetben, a világválság keretei között, hogyha valaki azt mondja, hogy "elveszítettem az állásomat, nem tudom törleszteni egy darabig a hiteleimet, állapodjunk már meg - a bank meg az adós -, hogy a következő egy évben, amíg nem hozom rendbe a dolgaimat, csak párezer forintot, legfeljebb tízet fogok fizetni", ezt megtehesse. Kitoljuk a törlesztő részleteket. Ez a bank és a közöttünk lévő megállapodás, Bankszövetséggel, bankokkal. Mi ebbe nem tettünk bele pénzt, csak képviseltük az emberek érdekeit. Abban állapodtunk meg, hogy ezekben az esetekben, ami a Felügyelet lehetősége, a lehető legnagyobb nyomást gyakoroljuk a bankokra, hogy bizony teljesíteni kell ezt a vállalást.

Ezt mennyire kell komolyan venni? A Felügyeletnek a nyilvánosságra hozatalon kívül szabályozási, büntetési lehetősége is van. Elmennek egész addig?

Minden konkrét esetben, ahol lehet szankciót alkalmazni, ott, az összes körülmény figyelembe vételével, természetesen. Ezt a Felügyelet mérlegelni fogja. Azt tesszük folyamatosan, hogy a Felügyeletet erősítjük a bankokkal szemben, mert ez egy egyenlőtlen játszma. A bankok felkészültek, jogászaik vannak, az ügyfelek nagy része pedig, őszintén szólva, nem igazodik ki a szabályok sokaságán. Én is látok olyan szerződéseket, amelyeket olvasva, közgazdászként, két diplomával, fel kell kötni az embernek a nadrágját, hogy pontosan tudja, hogy mire is van feljogosítva a bank, ami egyébként, úgy látom, túlságosan sokszor él az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségével. Ezt korlátozni kell.

Utolsó kérdésem erről: szabott-e a kormány a Felügyeletnek, vagy bárki másnak valamilyen határidőt a mostani helyzet rendezése érdekében, vagy céljából?

Folyamatosan találkozunk. A következő két hétben a lakáshitelesek problémájával fogunk foglalkozni. Itt ezt az ügyet, ami ma megbeszéltünk, a Felügyelet teljesíti. Azzal nincsen gond, azt ő csinálni fogja. Mi, egyébként, nagyon szűk körben szabhatunk a Felügyeletnek bármilyen fajta határidőt, mert a Felügyeletnek nagy az önállósága. Az nem kormány által közvetlenül dirigált intézmény. Most, amivel egyre több fejfájásunk van, hogy nincsen általános gyakorlat, hogy a bedőlő lakáshitelek vagy rosszul fizető lakáshitelesekkel hogyan járnak el a pénzintézetek, és néhány igen bosszantó vagy fölháborító példát látunk egyes pénzintézeteknél egyes esetekben, és azt kértük most a pénzügyminisztertől és a Felügyelettől, hogy a következő kettő hétben arra tegyenek javaslatot, hogy hogyan tudunk ebben egy egységes és elfogadható gyakorlatot létrehozni.

A hírek szerint foglalkoztak a BorsodChem megsegítésével és a DAM-mal is. A DAM csak azért nem kap, mert későn szóltak, állami segítséget?

Ahhoz, hogy meg tudjunk valakit menteni, legalább három dolog kell, szerintem. Egy: legyen a vállalatnak terve, hogy hogyan lehet megmenteni. Hát sem ön, sem én, sem a Parlamentben ülő egyetlenegy képviselő sem fog tudni egy céget megmenteni, ha annak nincsen terve. Ez a legnagyobb fogyatékosság. Azért tudtuk a BorsodChemet segíteni, mert volt terve. A második, hogy eljön segítséget kérni. Aki nem jön segítséget kérni, annak nem tudunk segíteni. Három: van egy helyi megállapodás, mondjuk munkáltatók, munkavállalók között, hogy mit csinálnak a céggel. Mind a három feltétel hiányzott. Én úgy látom, hogy a DAM-ban a vezetés eldöntötte magában, hogy bezár, előkészítette a bezárást, nem is akart segítséget, nem foglalkozott másik alternatívával.

878 embert érint ez közvetlenül, de áttételesen állítólag tízezer embert is jelenthet a beszállítókkal, a DAM beszállítóival együtt. Mi lesz velük?

A munkavállalók egy része, akinek olyan a szakmája - gépipar környékén ilyet lehet találni - CNC esztergályos, marós, az könnyen el fog tudni helyezkedni. Lesz egy másik rész, ahol nagyon-nagyon komoly gondjaink és bajaink lesznek. Egy kohász azon a környéken nem tud kohászként munkát találni. Munkát lehet találni esetleg más foglalkozási ágakban, de bizony, az nem lesz egyszerű. Egyetértek abban önnel, hogy az egész válságfolyamatnak ez a legnehezebb része. Mindegyikünk attól szenved, hogy hogyan lehet megóvni a munkahelyeket és hogyan lehet újakat teremteni. A kormány akkor tud segíteni, ha ez pénzkérdés. Ha piackérdés, például, akkor keveset.

De ugyanez lesz a helyzet a BorsodChemnél is. A kormány nem fog izocionátokat vásárolni tömegesen.

A kormány piacot nagyjából egy helyen tud egészen biztosan teremteni. Ez az építőipar és környéke, ahol az állami beruházások az építőiparnak adnak megrendelést, ha utat építünk, ha iskolát felújítunk, hogyha kórházat építünk, hogyha szennyvízvezetéket építünk. Ilyenre adtunk át most egy nagy listát az építőiparnak, konkrétan darabra, hogy ebben a faluban, ebben a hónapban ilyen beruházásokat finanszíroz az állam, összesen 1900 milliárd forint értékben. Ez több mint az építőipar egy egész éves teljesítménye. Ott tudunk segíteni. És még hol tudunk segíteni? Hogy a közszférában nem most kezdünk el elbocsátani. Tehát miközben beszélünk reformokról, a közszféra karcsúsításáról, énszerintem tízszer is meg kell gondolni, hogy miközben a piaci szférában hatalmas pénzeket áldozunk arra, hogy ne csökkenjenek munkahelyek, akkor eközben a közszférában pedig olyan intézkedéseket hozok, hogy tíz-húsz-ötvenezer emberrel csökkenne a foglalkoztatás.

Akkor azt is jelenti, hogy a munkahely-megőrzés parancsa az felülírja a takarékosság parancsát például a közszférában?

Ez azt jelenti, hogy ugyanúgy nem lehet gondolkodni válságban erről, mint válságon kívül. Válságon kívül, amikor arra lehetett számítani, hogyha itt megszűnnek munkahelyek a közszférában, azt fel fogja majd venni a piaci szféra, és ezt is bizonyította egyébként Magyarországon a világ. A közszférában csökkent a létszám az elmúlt négy-öt évben összességében, a piaci szférában pedig növekedett a foglalkoztatás valamelyest. Most azt mondom, hogy a hatékonyság és spórolási szempontok mellett nagyon komolyan figyelembe kell venni a foglalkoztatási szempontokat, sokkal indokoltabban, mint máskor.

Még egy kérdés a BorsodChemről. A kormány ilyenkor mit kér és kap cserébe azért, hogy segít?

Minden helyzet más és más. Mást kellett csinálni a pápai húsgyár újraindításához, megmentéséhez, s mást kellett csinálni Péten, a műtrágyagyárban. Illetve mást kellett csinálni a BorsodChemnél. A BorsodChemnél nagyjából úgy vetődött fel a kérdés, hogy tud-e abban segíteni a kormány, hogy rövid távon bizonyos költségei lényegesen kisebbek legyenek.

De a végén azért mindenkinek mindent ki kell fizetnie, gondolom.

Természetesen.Mai hír az is, hogy egy 180 milliárd eurós uniós alap létrehozását javasolja a kelet-európai bankok és vállalatok támogatására, a hírek szerint már a hét végén, az uniós csúcson. Ezt azért teszi, mert az éppen frissen bejelentett 25 milliárdos IMF-IEB EBRD-t kevésnek tartja?

Szerintem legalább négy dolgot kell csinálni ebben a régióban. Ebből a négy dologból ez az egyik fontos. Ez a 180 milliárdos közép-európai alapcsomag, amit Magyarország javasol, négy dolgot ajánl. Ez az egyik, amire ma szerintem nagyon jó irányú válasz született. Az, hogy a bankokat kell feltőkésíteni alapvetően, mert hogyha a bankokban van elegendő pénz, akkor van pénze a vállalkozásoknak és akkor van pénze az embereknek. Ez a 25 milliárd már nagyon közel van ahhoz, amit Magyarország itt Közép-Európára számolt. Mi azt mondtuk, hogy nagyjából ide, 35-45 milliárd dollár kellene. Ez a 25 ezer egy nagyon szép summa, és nagyon örülök, hogy ez így alakult. Van még másik három terület.

De akkor nem a 25-ön felül akar még plusz 180-at beletenni, hanem a 25 az benne van ebben az ön által javaslandó 180-ban?

Igen.

Melyik a másik három terület?

Az elsőben Magyarország kevésbé érdekelt, mert mi ezen túl vagyunk. Ez az a fajta országsegítség, amit az IMF-megállapodással mi megcsináltunk. Az ország egésze mögé tenni pénzt, be a spájzba, hogyha bármi történik, akkor az ott legyen. Mi ezt jó időben, jól tettük meg. Úgy számoljuk, hogy ennek a régiónak ilyen típusú forrásból, vagy az Európai Központi Banktól nagyjából 60 milliárd kellene. Sorban állnak egymás után az országok, Magyarországon kívül, ilyen forrásra. Ez a második. A harmadik, az nem igazából pénz, hanem akarat kérdése. Nagyon sok vállalatnak és magánszemélynek, illetve családnak a következő egy-két évben lejáró hitele van, mert már csak ilyet talált az elmúlt egy-két évben, és azt halljuk, hogy nem hosszabbítják meg ezeket a hiteleket. Azt szeretnénk javasolni, hogy a nagyon-nagyon sok bank, amelyek adták ezeket a hiteleket Nyugat-Európából és amelyek kapták itthon, alakítsák át a hitelüket hosszú lejáratúvá - itt sok százmilliárd dollárról beszélünk - annak érdekében, hogy a hitelszűke ne állítson meg vállalatokat, ne állítson meg családokat. Ez a harmadik program. A negyedik kifejezetten a reálgazdaságnak szól, kis- és közepes vállalkozásoknak. Elsősorban exportbővítésre szolgáló keretekről beszélünk és a ma elérhető hiteleknek a bővítéséről.

A harmadik programhoz azt mondja, akarat kell. Anyabanki akarat kell? Vagy milyen?

Anyabanki akarat is kell, de nagyon sokfajta akarat kell. Hadd mondjak két különböző példát! A nyugat-európai országok egymás után támogatták meg saját bankjaikat, sokféleképpen, többek között tőkét is adtak. Igen ám, de nagyon sok helyen azt mondták a bankok, meg azt sugallta a politika is: hát az adófizetők mit szólnának ahhoz, hogy az államtól kapott pénzt mi továbbvinnénk, az országhatáron túlra, és a bankok mellett adnánk a leányoknak is Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban. Ezért arra panaszkodnak a leánybankok, egy része legalábbis, hogy az anyát hiába stafírozták ki az ottani kormányok, azok nem adták tovább a stafírungnak egy részét. Ez nincsen rendben. Ha akkor idejöttek, amikor lehetőség volt Közép-Európa, amikor itt jövedelmet lehetett csinálni, akkor tessék most is idejönni, amikor egyébként felelősség a leánybankokat fenntartani.

Lehet arra valamilyen garanciát alapítani, hogy az anyabankok ne alternatív finanszírozási forrásként tekintsék ezt a pénzt?

Én ebben vagyok nagyjából a legbiztosabb, hogy hétvégén ezt az igényt nem lehet majd elutasítani. Sok mindennel lesz vita. Mikor egy éve azt mondtam, hogy európai közös felügyeletet csináljunk a pénzpiacokon, mert ezek nem különálló nemzeti kérdések, akkor mindenki utálta ezt, magunk között szólva. Ma már előterjesztés van, hogy azt kell csinálni, amit egy éve a magyarok mondtak. Most is lesz egy sor olyan dolog, amit nem fognak szeretni, de ezt a kérdést szerintem nem lehet lesöpörni az asztalról. Ráadásul ebben, például, Németország nagyon tisztességesen járt el. Az egyik magyar bank, amelynek német szülei vannak, tőkeemelést kapott az elmúlt időszakban. Vannak más országok, amelyek nem ilyen aktívak mondjuk a magyar leánybankok megsegítésében.

De az, hogy az anyabankokat az anyaországok tőkeemeléssel vagy bármilyen módon megsegítik, hogyan fog átjönni a leánybankokba? Egyelőre általában nem nagyon jön át.

Hát az első, hogy fogadják el az én kollégáim, állam- és kormányfők, hogy amikor ők adnak támogatást az otthoni banknak, azt azzal a feltétellel adják, hogy azt a védőernyőt, amit ez a pénz majd adni fog a banknak, ki kell terjeszteni a leánybankokra is. Nem lehet két mérce az unión belül.

De van olyan ország, ahol ezt belső szabályozás nem engedi meg, én úgy tudom. Fölülírják ezzel, vagy fölülírhatják?

Arról szól az együttműködés, hogy megváltoztatjuk a szokásainkat, a szabályainkat, mert tudomásul vesszük, hogy mit kell csinálni. Van olyan ország, amelyik úgy adott a bankjainak, hogy kifejezetten megtiltotta, hogy tovább vigye. Görögország például. Ez nincsen rendben. Görögországban mi nem vagyunk érdekeltek. Más országok érdekeltek voltak. Én azt tudom mondani, hogy nem lehet érvelni a közös európai együttműködés mellett akkor, hogyha ez azt jelenti, hogy amikor jól megy a szekér, akkor nagyon szeretjük, hogy mi ott vagyunk másik országban, mikor ez meg felelősséggel jár, akkor azt mondjuk, hogy ja, hát nekünk ehhez semmilyen közünk nincsen. Most ezt nem lehet elfogadni.

A kormány saját hatáskörben, akár adminisztratív módon is, milyen intézkedéseket tud tenni a magyar pénzintézeti szektor és azon belül is a magyar, többségében magyar tulajdonú pénzintézeti szektor segítése érdekében?

Ez utóbbiban nem sok vállalat van. A kormánynak és a jegybanknak itt ebben osztott jogkörei vannak. Mi mit tudunk tenni? Mi azt tudjuk tenni, hogy forrásokat bocsátunk a bankok rendelkezésére, 1400 milliárd forintot - ez nagyon sok pénz -, amelyeket nekik így nem kellett felvenni Európában, hogy adhassanak. Ilyenek a mikrohitelek, ilyenek a forgóeszköz-hitelek, ilyenek a garanciák, ilyenek azok a fejlesztési hitelek, amelyekkel 100 millió forintig el lehet menni. Ezeket egymás után léptettük életbe. Amit mi a gazdasági csúcson megígértünk - úgy emlékszem, hogy ez nagyjából október vége, november eleje lehetett -, arról megállapodtunk a bankokkal. Most a következő szakasz van hátra. Mert itt is az derült ki, hogy nem elég, hogy megállapodunk a bankokkal, utána még hat-nyolc hét kell, mire a bank utolsó fiókjában is ugyanazt a terméket, amiről mi megállapodtunk és mi adunk hozzá pénzt, a bank elkezdi árulni. Itt mindig azt mondjuk a bankoknak, hogy gyorsabbaknak kell lenni. Ne csak akkor legyetek gyorsak, amikor nektek kell segítség, legyetek akkor is gyors, amikor ti adtok segítséget másnak.

És a többségében hazai tulajdonú, kevés számú pénzintézet megsegítésére mit lehet tenni? Az Erstébe most tolt be majdnem kettőmilliárdot az osztrák állam.

Ugye, mi úgy állapodtunk meg az IMF-fel, hogy elteszünk egy hatalmas nagy pénzt. Hogyha valamelyik magyar bank akarja, akkor ebből a pénzből kaphat tőkeemelést. Ez a lehetőség nyitva van. Az Erste tulajdonosként dönthet úgy, hogy leánybankjaiba tőkét emel. Az az ő döntése. A magyar állam nem tulajdonosa a banknak az esetek túlnyomó többségében, hanem a magyar állam azt mondja, hogy "hajlandó vagyok tulajdonossá válni, arra, hogy tőkét emeljek, és ezzel téged megsegítselek, ha te ezt igényled." A bank eldöntheti, hogy igényli, vagy nem igényli. Mi a pénzt félretettük.

A csomag első verziója után nem volt elsöprő igény. Mindenki azt mondta, hogy ezt így nem szeretnék. A második verziója után éreznek nagyobb igényt?

Nézze, ez állandó alku. Hogy a hallgatók is értsék: mi itt közpénzt teszünk be egy bankba. A bank mai tulajdonosai mit szeretnének? Azt, hogy ne szigorú feltételekkel tegyük be azt a pénzt. Na, de hát mi ezt meg nem nagyon tehetjük meg. Mi ha beteszünk oda pénzt, akkor látni akarjuk, hogy mit csinálnak vele, ott akarunk lenni az igazgatóságban, bele akarunk szólni a döntésekbe, merthogy egyébként ez nem az ő pénzük. Ez egy vita. De mi nem akarunk szigorúbbak lenni, mint például a brit kormány, amikor bevásárolja magát a korábbi magánbankokba. Van, aki ezt el tudja fogadni, van, aki ez ellen tiltakozik. De természetesen mindenről lehet tárgyalni értelmesen, normálisan, mert a végső cél mégiscsak az, hogy ha kell, akkor nyújtsunk segítséget. De tőlünk nem várhatja el egyetlen bank sem, hogy azt mondjuk, hoci-nesze, itt a pénz, vidd haza, nekünk semmi dolgunk nincs ezzel, majd szóljál, hogyha vissza tudod adni. Mi ilyen üzletbe nem mehetünk bele! Hát az nem a mi pénzünk! Az az adófizetők pénze!

De ez az igény a stabilizációs csomagra, vagy annak elfogadottsága iránt, változott az elmúlt időkben? Több változat is napvilágot látott. Tényleg napi tárgyalás és alku van?

Ami a bankokat illeti, ott tartunk még. Most nem érzékelek napi tárgyalást. Nem szívesen mondanának le a bankok erről a forrásról, ha úgy tetszik, ott tartják a vasat a tűzben. Azt mondják, hogy szeretnének ennél, mondjuk úgy, hogy korrektebb feltételeket az ő szempontjukból. Mi azt mondjuk, hogy lehet erről tárgyalni, hogy van-e ennél olyan jobb feltétel, ami mind a kettőnknek jobb, de ez törvénymódosítással jár, ehhez idő kell. Nyitva kell tartani az ajtót.

Ezért terjesztették be a csomag hatályának kiterjesztését?

Ezért is.

Miért még?

Nézze, hogyha van nekünk egy ajánlatunk, amiről azt gondoljuk, hogy lehet, hogy egyszer majd még kell valakinek, de még nem jelentkezett érte senki, nem hiszem, hogy az a jó megoldás, hogy azt mondjuk, ha eddig senkinek nem kellett, akkor nincsen tovább, viszontlátásra.

Igen, de a piacon romlani szokott a pozíció, hogyha túl sokáig tartunk itt valamit és sokáig nem jelentkeznek érte, nem?

Nézze, az a pénz nem kér enni. Azzal nekünk semmilyen dolgunk nincsen. Nem látjuk ennek a válságnak a végét. Én nem ismerek olyan megbízható elemzést, amely meg tudná mondani, hogy itt mi fog történni. Mai adat: látom, hogy az Egyesült Államok gazdasága mínusz hat százalékot produkált az utolsó negyedév adatait egész évre kivetítve. Itt elképesztő dolgok vannak! Egy ilyen válságban becsukni egy kaput, egy menekülőútnak a kapuját például, az szerintem balgaság. Azaz, jobb készülni arra, hogy lehet, hogy ez a pénz majd még valamikor, valakinek kelleni fog, tartsuk nyitva ezt a lehetőséget!