Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
316.91
bux:
153506.42
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Több-biztosítós rendszer: ahány ember, annyi vélemény

Elkészült az a tanulmány, amely összefoglalja, milyen feltételek mellett érdemes működni a magánbiztosítóknak - a több-biztosítós rendszer bevezetése esetén. A bevezetésről az MSZP és az SZDSZ eltérően vélekedik. A szakértők is csak egy dologban értenek egyet: az átalakítás szükségszerű.

Az elemzők eltérően vélekednek a több-biztosítós modell bevezetésének következményeiről. Bokros Lajos egy korábbi konferencián például úgy fogalmazott: ez az egyetlen megoldás.

Németh György közgazdász-szociológus kijelentette: a több-biztosítós rendszer fő veszélye, hogy az üzleti szféra foglyul ejti az államot. A biztosítók - azáltal, hogy velük állnak szerződésben az állampolgárok - zsarolási pozícióba kerülnek, ki tudnak kényszeríteni akár egy esetleges járulékemelést is.

A szakértő úgy véli: az OEP átalakítása lenne a megoldás.

Rékássy Balázs, a GKI Egészségkutató Intézetének munkatársa szerint regionális egészségügyi kasszák felállítása is megoldást jelenthet.

A kormánykoalíción belül sem egyeznek meg a vélemények: a szabad demokraták a versenyt támogatják, a szocialisták többsége azonban ahhoz ragaszkodna, hogy a jelenlegi biztosítót, az Országos Egészségpénztárat alakítsák át.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×