Infostart.hu
eur:
386.1
usd:
330.91
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő

Gémesi: úgy kellene küzdeni, mint a farkas

Gémesi György, az MDF elnökségi tagja szerint a választás még nem lefutott. A politikus bízik abban, hogy ha az MDF mandátumai kellenek majd a jelenlegi kormány leváltásához, akkor azokat a frakció biztosítja. A Fidesz-KDNP-MDF közös képviselőjelöltje erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.

Az MDF elnöksége elutasította a Fidesz közös miniszterelnök-jelöltre vonatkozó javaslatát. A hírek szerint ön volt az egyetlen, aki a döntés ellen szavazott.

Nem az elnökség, hanem Dávid Ibolya utasította el; a hétfői elnökségi ülésen erről nem volt szó. Az ülésen, amelyen én részt vettem, arról volt szó, hogy a harmadik helyen végzett MDF-es jelöltek mitévők legyenek. Az elnökség nagy többséggel, egy tartózkodás és az én ellenszavazatom mellett úgy döntött, hogy ne lépjenek vissza. A csütörtöki megbeszélésre pedig nem kaptam meghívót.

Tehát nem volt testületi tárgyalás és döntés a miniszterelnök-jelöltről?

Nem volt. A megkeresés az elnök asszonyhoz érkezett, és a levélváltás is a két pártelnök között zajlott.

El kellett volna fogadnia Dávid Ibolyának a Fidesz ajánlatát?

Már hétfőn kellett volna azokról a javaslatokról beszélni, amelyek csütörtökön dőltek el, vagyis, arról, hogy a harmadik helyen végzett jelöltek önállóan dönthessenek visszalépésükről. Az ülésen azt mondtam: minimális célként jelöljük meg, hogy helyben dőljenek el a dolgok. Ez részben megvalósult, de az egész ügyet más alapokra kellett volna helyezni. A kérdés rendezése olyan irányba ment, amely végül zsákutca lett. Úgy tűnt számomra, hogy nem volt igazi megállapodási szándék. Tárgyalni kellett volna, hogy a Magyar Demokrata Fórum által meghirdetett korszerű, konzervatív programnak legyen esélye kormányzati programmá válnia. Sajnos, úgy tűnik, hogy az elmúlt hónapokban megfogalmazott választási ígéretek, például a Korrupcióellenes Hivatal, a 45 év feletti munkavállalók kérdése, a haláladó eltörlése, a következő négy évben nem valósul meg. A Fidesszel erre lett volna esély.

Dávid Ibolya azt mondta, hogy előbb az elvekről meg a programokról kellett volna egyeztetni, és csak ezután a személyekről. Ez az út miért nem volt járható?

Azért, mert minden óra veszteség. Arról volt szó, hogy egy tárgyalás első fázisában lehetőség nyílik a Magyar Demokrata Fórum mandátumainak a növelésére. Másrészt lehetőség nyílt volna arra is, hogy a kormányprogramba bekerüljenek a Magyar Demokrata Fórum elképzelései. Ez a program így, ellenzékből nem valósulhat meg. Másrészt az a gondolkodás, hogy most visszahúzódunk ellenzékbe, és majd építjük a pártot, nem igazán áll meg a lábán. Azért nem áll meg, mert nincs ellentétben a pártépítés azzal, hogy az MDF programja egy országépítő folyamat része legyen. A dolog lényege éppen az, hogy esély nyílik az MDF programját beilleszteni a kormányprogramba. Miért lennének ezek ellentétben?

Sokan foglalkoznak most az esélyszámításokkal. Az önök szempontjából talán a legérdekesebb Herényi Károlynak a Heti Válaszban közölt számítása, aki azt mondja, hogy akkor sincs igazán esély a jobboldal győzelmére, ha minden MDF-es visszalép a fideszes jelölt javára.

A választások előtt a közvélemény-kutatók is latolgattak, és gyakorlatilag minden előzetes számítás felborult. Pontosan ezért gondolom, hogy az ilyen típusú számítgatások nem biztos, hogy valósak. Azt gondolom, hogy amíg a verseny nem ért véget, nem latolgatni, hanem dolgozni kell. Ha van esély, akkor mindent meg kell tenni. Búslakodni akkor is van lehetőség, ha nem következik be a siker. A mostani két-háromnapos kampánycsend, a húsvéti ünnepek lehetőséget adnak sok minden átgondolására. Nem kizárt, hogy ezt követően lesz még lehetőség feloldani a helyzetet. A másik pedig, hogy a húsvét, a kereszténység legnagyobb ünnepe adhat olyan lelki pluszt, amely párosul a megbocsátáshoz hasonló erővel. Ezekben a döntésekben ugyanis nagyon sok volt a sérelem okozta emóció.

Kinek a részéről?

Az MDF-es jelöltek, az elnök asszony és az elnökség részéről. Talán ez a három nap alkalmat ad arra, hogy ezek a sebek begyógyuljanak. Ellentétes esetben pedig további sérüléseket okozunk. Az elnök asszony éppen azoknak a lelkén ejt nagyon komoly sebeket, akiktől elveszi a lehetőséget a Fidesszel való együttműködéstől. Az emberek nem felejtenek. Ha ezek a sérelmek létrejönnek, akkor hosszú éveken keresztül nem gyógyulnak be a sebek.

Összefésülhető lett volna az MDF és a Fidesz programja?

A Szabad Demokraták Szövetsége és a Magyar Szocialista Párt programja között sokkal nagyobb a szakadék, mint a Fidesz és az MDF elképzelése között. Másfél óra alatt mégis megállapodtak. Ma már arról beszélnek, hogy hány törvényt nyújtanak be, és melyek azok a lépések, amelyeket megtesznek, ha kormányra kerülnek. Ez valóban példamutató, katonás, fegyelmezett viselkedés, szemben az MDF akarok is, meg nem is magatartásával. Magyarul: nem akarásnak nyögés a vége. Nem volt komoly szándék a megegyezésre. Nekem nagyon furcsa ez a típusú taktika, mert elképzelhető, hogy ellenzékben nagyobb politikai erőtér jut majd négy év múlva az MDF-nek, de mi történik addig ezzel az országgal. Hol lesznek a konzervatív értékek? Hol lesz jelen a politikában mindaz, amely miatt a Magyar Demokrata Fórum elindult a választáson? Azt mondom, mint a farkas, úgy kellene küzdeni azért a pici dologért, amit mi képviselünk, ami a Magyar Demokrata Fórum sajátja. Most föladjuk a terepet, amelyet nehéz lesz majd visszaszerezni. Ez nagyon rossz taktika.

Lát-e valamilyen esélyt arra, hogy születik valamilyen testületi megállapodás az MDF és a Fidesz között a második fordulóra?

Ahogy hallottam a híreket, a Fidesz részéről a dolog lezártnak tekintendő, hiszen nem kaptak olyan választ, amelyről egyáltalán tárgyalni lehetett volna. Másrészt az MDF-nél a komoly politikai döntéseket mindig az országos választmány hozta meg, de a testületet nem hívták össze.

A második forduló után milyen tárgyalási pozíciója lesz a Fidesznek és az MDF-nek?

Ha van esély kormányozni, akkor nyilván újra kell gondolnia a kérdéseket a Magyar Demokrata Fórum vezetésének. Ez a mostani szituáció azonban iszonyatosan gyengíti az esélyeket. A Magyar Demokrata Fórum az esélyt utasította el. Innentől kezdve nagyon nehéz a további küzdelem. Azonban azt mondom, ez a küzdelem még nem esélytelen, mert a szavazatok nem feltétlenül a párt elnökségének döntésének megfelelően vándorolnak. Abban bízom, hogy ha a kormány leváltásához az MDF mandátumaira lesz szükség, akkor egy meghatározott feltételrendszer mellett a frakció hozzájárul ehhez.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több, mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×