2019. október 10. 12:44 A Szent István-bazilikában búcsúztatják Sára Sándort A Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze életének 86. évében, szeptember 22-én, vasárnap hunyt el.
2019. október 10. 12:32 Plágiumgyanú a Linda főcímzenéjével kapcsolatban Lekoppinthatták a legendás magyar Linda filmsorozat ismert dalát. Mutatjuk a két opuszt, el lehet dönteni, mi az igazság.
2019. október 10. 12:19 Megszólalt Vettel a megtagadott csapatutasításról és Leclerc-ről A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája csapattársával, a monacói Charles Leclerc-rel való viszonyáról is beszélt.
2019. október 10. 12:07 Még több pénzt kaphatnak a nyugdíjasok Ha év vége felé felgyorsul az infláció, akkor többet kell kapniuk az átlagos 11 ezer forintnál.
2019. október 10. 11:55 Újabb európai gyárbezárást jelentett be a Michelin Ezuttal is az ázsiai gyártók konkurenciájával indokolta a lépést a gumiabroncsgyártó óriás.
2019. október 10. 11:42 Az Apple-nél megpecsételődött az okostelefonos rendőrfigyelő alkalmazás sorsa A cég csütörtökre virradóra eltávolította kínálatából azt az appot, amely lehetővé tette a hongkongi tüntetők számára, hogy kövessék a rendőrök mozgását.
2019. október 10. 11:29 Fox News: Elolvadt Donald Trump társadalmi támogatottsága Már a hozzá hű Fox News felmérése szerint is abszolút többségben vannak azok, akik szerint távoznia kell a Fehér Házból.
2019. október 10. 11:16 Kulcsfontosságú fejlesztés kezdődik a Balatonnál Nemcsak korszerű műtárgy, hanem turisztikai attrakció is lesz a megújuló Sió-zsilip.
2019. október 10. 11:00 Drasztikus lépésre szánta el magát Dánia Ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést svédországi határain a jövő hónaptól. A döntés hátterében az az augusztusi robbantásos támadás áll, amelyet a dán adóhivatalná követtek ell, és amelynek a végrehajtásával két huszonéves svéd állampolgárt vádoltak meg.
2019. október 10. 10:43 Gulyás Gergely: a Borkai-ügy a Wittinghoff-üggyel a magyar politikai élet mélypontja A Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertetése szerint annyi vendégmunkásnak annak munkavállalási engedélyt, amennyi ember hiányzik a munkaerőpiacról - hangzott el a 144. kormányinfón. Már 40 ezren igényeltek babaváró hitelt, 16 ezren autótámogatást.
2019. október 10. 10:16 Hatalmas botrány Splitben a horvát-magyar előtt - videó Egy magyar drukker megsérült, egyet pedig őrizetbe vett a rendőrség egy nappal az Európa-bajnoki selejtező előtt
2019. október 10. 09:55 Londont is fojtogatják az e-rollerek - de a kérdőjelek is Sem a járdán, sem az úttesten nem legális, mégis egyre több az elektromos roller a brit utakon (is). Megindult a lobbizás, hogy törvénymódosítással tegyék lehetővé a használatukat, ám néhány közelmúltbeli baleset kétségeket is ébreszthet.
2019. október 10. 09:42 Átírta a világbajnokság menetrendjét az időjárás A Hagibisz tájfun a hétvégi Forma-1-es világbajnoki futamot is érintheti.
2019. október 10. 09:24 Megtetszett a zöld rendszámos világ az esztergomi Suzukinak Nem a fogyasztói várakozás miatt váltanak meghajtást a két legnépszerűbb modellnél, hanem a nemzetközi klímacélok számítanak hajtóerőnek.
2019. október 10. 09:09 Tízmilliárdok jutnak a nagyvállalatoknak A magyar állam már mintegy 78 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a hazai versenyszféra meghatározó szereplőinek a Nagyvállalati beruházási támogatás (NBT) elnevezésű program keretében.
2019. október 10. 08:32 Mindenki a horvát-magyar Eb-selejtezőt várja - Sport a tévében Aki mégis másik sportágat választana, annak ott a kézilabda, a kosárlabda, a tenisz, a torna és a kerékpár.
2019. október 10. 08:13 Elemző: kemény brexit jöhet, mert így nyerhet választást Boris Johnson A Bruxinfo elemzője szerint mind a brit, mind az uniós oldalon a politikai kármentést tartják a legfontosabbnak a brexittel összefüggésben. Fóris György az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában azt mondta: Boris Johnson miniszterelnök előre hozott parlamenti választásra játszik.
2019. október 10. 08:01 Újra megfenyegette a törököket az amerikai elnök Ha a szíriai török hadműveletek "nem lesznek emberségesek", akkor Washington tönkreteszi a török gazdaságot - közölte Donald Trump.
2019. október 10. 07:43 Nem hozta lázba a kockázatos lakáshiteleseket a bankok ajánlata Alig érdekel valakit a kiszámítható hitel, hiába keresték meg a bankok ajánlataikkal a kockázatos adósokat. Csaknem 130 ezer lakás- és jelzáloghiteles érintett - írja a Napi.hu
2019. október 10. 07:26 Belebukhat a mai napba a román kormány A kétkamarás román parlament együttes ülésen szavaz a Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnök vezette kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványról.
2019. október 10. 07:14 Tragédia a kapuvári mentőknél Órákig küzdöttek bajtársuk életéért, mégsem tudták megmenteni a fiatal férfit.
2019. október 10. 07:02 Kiderült, mi történhetett a Mars vízkészletével A marsi tavak és folyók vize 3,5 milliárd éve párolgott el - állapította meg egy friss amerikai tanulmány.
2019. október 10. 06:49 Sok diploma ragad be, akár szakok is veszélybe kerülhetnek a nyelvtudás hiánya miatt Bajban lehetnek egyes szakok indításával az egyetemi és főiskolai tanszékek, ha a felvételizők nem hajtanak rá a nyelvtanulásra. Az át nem vett diplomák száma elsősorban a kommunikáció és médiatudomány, valamint a szociális munka szakokon magas.
2019. október 10. 06:23 A sisakjára szerelt kamerával élőben közvetítette támadását a hallei lövöldöző Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter közölte, hogy antiszemita indíttatásra és szélsőjobboldali háttérre utalnak a körülmények, a cselekményt egy ember követte el, a 27 éves férfit elfogták.
2019. október 10. 06:13 Kiiktathatók az okostelefon gyilkosai Egy részletes összeállítás azt is megindokolja, mit miért kell törölni a telefon kíméletes használata érdekében.
2019. október 10. 06:00 Elviekben már csak a magyar és a román jelöltre vár meghallgatás A jövő heti pótmeghallgatásokon elvileg már csak a magyar és a román biztosjelölteknek kell beszámolniuk az Európai Parlamentben. A Bruxinfo főszerkesztője szerint a franciák aspiránsának még a héten írásbeli kiegészítéseket kell tennie. Az Ursula von der Leyen vezette testület leendő tagjait múlt hétfőtől keddig hallgatták meg az EP-ben.
2019. október 10. 05:40 Különleges jármű érkezik Budapestre Kísérleti jelleggel Budapestig hajózik le novemberben az egyébként Bécs és Pozsony között közlekedő gyorskatamarán, a Twin City Liner. Ha a próbaút sikeres lesz, a jövőben gyakrabban érkezhetnek hajón bécsiek a magyar fővárosba.
2019. október 10. 05:20 Az utolsó pillanatban fordított a kormányon a sofőr Budapesten - videó Többször történt már baleset a Rákóczi hídnál, most egy autós kamerája örökítette meg, hogy valaki mennyire könnyen el tudja véteni a helyes irányt.
2019. október 10. 05:00 Szakértő: szükség volt a MÁP+ szigorítására, ráadásul az állam méltányosan lépett A folyamatban lévő ügyleteket nem érinti az, hogy október 14-től egyik lakossági állampír sem ajánlható fel lombardhitel fedezeteként – mondta az InfoRádiónak a tőzsdei szakértő. Az Államadósság Kezelő Központ október 7-én jelentette be, hogy szigorítja a lakossági állampapírok értékesítését.
2019. október 10. 04:40 Újabb csavar jön az időjárásban, de nem tart sokáig Hidegfront jön, felhős, hűvös időre készülhetünk csütörtökön, sokfelé esővel.
2019. október 9. 22:16 Megkezdte szíriai hadműveletét a kurd fegyveresek ellen Törökország - a nap hírei November 13-ára halasztják a közszolgálati sztrájkot az ágazati érdekképviseletek. Elhunyt Vekerdy Tamás pszichológus, író.
2019. október 9. 21:51 Az egész tudományos közösség régóta vár erre a Nobelre, ami nem is meglepő A lítiumion-akkumulátor kifejlesztéséért egy amerikai, egy brit és egy japán tudós, John Goodenough, Stanley Whittingham és Josino Akira kapja az idei kémiai Nobel-díjat.
2019. október 9. 21:42 Rossi: ha ki is kapunk, nem mindegy, hogy hogyan A magyar szövetségi kapitány a hiányzók miatti nehéz helyzetről, valamint az ő pótlásukról is beszélt a csütörtöki, horvátok elleni mérkőzés kapcsán. Zlatko Dalic felidézte: Budapesten kiderült, hogy ha nem koncentrálnak eléggé, azt kihasználják a magyarok.
2019. október 9. 21:18 Megrongáltak egy autót, és magyar szurkolókra támadtak huligánok Splitben Az egy nappal az Európa-bajnoki selejtező előtt történt esetekről a helyi rendőrség számolt be.
2019. október 9. 20:53 Iránymutatást adott ki az NVB az önkormányzati választásokra Iránymutatást adott ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a nemzetiségi önkormányzati választás borítékjaiba véletlenül bekerülő helyi önkormányzati szavazólapok kezeléséről. A testület szerdai ülésén 9 igen és 3 nem szavazattal fogadta el az iránymutatást.
21:20 Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről