2024. március 28. 14:45 A Papp László Budapest Sportarénában lehet majd pacsizni Szoboszlaival A válogatott labdarúgó közönségtalálkozót szervez az Európa-bajnokság előtt.
2024. március 28. 14:33 Letartóztattak egy borsodi polgármestert Egy hónapra előzetesbe került a település első embere.
2024. március 28. 14:21 Bulgáriában újabb előre hozott parlamenti választásokat tartanak A Van Ilyen Nép (ITN) nevű párt is elutasította az államfő kormányalakítási felkérését.
2024. március 28. 14:09 Kiderült, mikortól és mennyiért lehet megvenni az egynapos autópálya-matricát Tavaly novemberben jelentették be, hogy Magyarországon is bevezetik az egynapos matricát, az Építési és Közlekedési Minisztérium most elárulta a pontos részleteket is.
2024. március 28. 13:57 Napokon belül diplomáciai képviseletet nyit Magyarország Tanzániában A külügyminiszter szerint a kormány az európai uniós elnökségi féléve alatt is a kapcsolatrendszer szorosabbra fűzésén fog dolgozni Kelet-Afrikával.
2024. március 28. 13:45 A motorosokra is rászálltak az osztrák rendőrök Március elseje óta hatályos az osztrák KRESZ szigorítása.
2024. március 28. 13:33 Meghalt egy ember az ökörítófülpösi szociális intézményben Huszonhatan szenvedtek füstmérgezést az idősotthonban. Feltehetően dohányzás okozta a tüzet.
2024. március 28. 13:33 Szlovákiai államfőválasztás - Peter Pellegrini mellé áll a felvidéki magyar erő Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke az első kör győztesével, Ivan Korčok egykori külügyminiszterrel már nem is ül tárgyalóasztalhoz. Döntése néhány párttársát is meglepte.
2024. március 28. 13:21 Iványi Gábort hatóság elleni erőszakkal gyanúsítják Az ügyészség szerint két évvel ezelőtt erőszakoskodott intézkedés közben a NAV embereivel egy csoport, a metodista lelkész vezetésével.
2024. március 28. 13:09 Megszületett három ellenzéki párt összefogása, közös miniszterelnök-jelöltet is állítanak Közös bejelentést tett Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke, EP-képviselő, Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, országgyűlési képviselője és Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd – Zöldek elnökségi tagja.
2024. március 28. 12:58 Második nemzetközi elismerését is begyűjtötte Zalánki Gergő Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.
2024. március 28. 12:47 Nem lesz alkotmánybíró Trócsányi László - ezért Az egyetemi elfoglaltságaira hivatkozva mondott nemet a felkésére.
2024. március 28. 12:36 Újabb drámai részletek a németországi buszbaleset ügyében Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta a Lipcse közelében történt buszbalesetet. Az egyik utas szerint a szolgálatban lévő két sofőr baleset idején éles vitát folytatott egymással, ami elterelhette a kormánynál ülő vezető figyelmét.
2024. március 28. 12:25 Itt a pápa húsvéti szertartásainak menetrendje A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap
2024. március 28. 12:13 MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban Az MBH Bank tavalyi eredménye 118,8 százalékkal magasabb az előző évinél.
2024. március 28. 12:01 Megemelik a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozóinak a fizetését Öthónapos bérfejlesztési vita után döntött a béremelésről a gyár vezetősége.
2024. március 28. 11:50 Halálra gázolták a Magyar Közút egyik munkatársát A munkások éppen végeztek a padkajavítással Nagykállónál, amikor egy kisbusz behajtott a munkaterületre, és elütötte az egyiküket.
2024. március 28. 11:40 Kerülje el az M1-est ha a fővárosba tart! Bicske felé kell kerülni egy baleset miatt.
2024. március 28. 11:31 Lázár János állta a szavát: húsvétkor és éjjel áll a gigaprojekt Az építési és közlekedési miniszter szerint mind a projekten dolgozóknak, mind pedig a környéken lakóknak jár a pihenés.
2024. március 28. 11:20 Ügyészségi beszámoló: tanúként hallgatták meg szerdán Varga Juditot Beszámolt az ügyészség a Magyar Péter állításaival és nyilvánosságra hozott hangfelvételével kapcsolatos legfrissebb fejleményekről.
2024. március 28. 11:10 Kiemelik a hullámsírból az emberiség történetének „legértékesebb kincsét” – videó A hatalmas értékű hajóroncsot Kolumbia mellett Spanyolország, az Egyesült Államok és bolíviai őslakos csoportok is próbálták jogilag birtokba venni.
2024. március 28. 10:58 Vlagyimir Putyin: Oroszország nem tervez támadást egyetlen NATO-ország ellen sem Az orosz elnök azt mondta, nincsenek tervei egyetlen NATO-ország ellen sem, nem fogja megtámadni Lengyelországot, a balti államokat vagy Csehországot, de ha a Nyugat F-16-os vadászgépeket szállít Ukrajnába, akkor azokat az orosz erők le fogják lőni.
2024. március 28. 10:46 Menekültügyi jelentés: már számos nyugati országban felismerték a helyzet tarthatatlanságát A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.
2024. március 28. 10:35 Varga Mihály elárulta, mennyivel tartozik az államnak a főváros A pénzügyminiszter szerinte a főpolgármester kilenc hónapja nem fizet adót.
2024. március 28. 10:09 Új világ köszöntött be a hazai bankautomatáknál Néhány évvel ezelőtt még egészen ritkaságnak számítottak a készpénzbefizetésre is alkalmas ATM-ek Magyarországon, ezzel szemben mostanra már évi több millió ilyen tranzakciót hajtanak végre a magyarok.
2024. március 28. 09:57 Ébredezik a turizmus is A vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest
2024. március 28. 09:44 Szeged–Veszprém a BL-ben: Kárpáti Krisztián szerint csak a pillanatnyi forma fog dönteni Szegeden rendezik a Veszprém elleni férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntő első mérkőzését. Kárpáti Krisztián, a hazaiak vezetőedzője az InfoRádióban azt mondta, hogy a napi forma és a játékosok mentális állapota dönti majd el, hogy melyik csapat lesz a sikeresebb.
2024. március 28. 09:31 Nagy István: nagyobb hangsúlyt kell fektetni a zöldenergia térnyerésére Az agrárminiszter az online zöld konzultáción történő részvételre buzdít.
2024. március 28. 09:17 Baltimore-i hídomlás – van egy kiskapu a hajótársaság számára A hat halálos áldozattal járó baltimore-i katasztrófa hatalmas anyagi kárt is okozott, de egy évszázados jogszabály miatt a vétkes hajó tulajdonosa megúszhatja az anyagi csődöt.
2024. március 28. 09:04 A kézilabda BL-negyeddöntők viszik ma a prímet - sport a tv-ben A nagypénteki sportműsor a golf és a darts szerelmeseinek kedvez.
2024. március 28. 08:51 Jóval többet keresünk, mint tavaly ilyenkor A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
2024. március 28. 08:38 Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez? – elemzés Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
2024. március 28. 08:25 Komoly ügy lett Franciaországban egy iskolaigazgató és egy muszlim diák vitájából Iszlám fejkendő miatt volt feszültség a tanár és a diák között.
2024. március 28. 08:12 Zaklatás - döbbenetes adatok a gyerekekről, hazánk több mutatóban az első 10-ben Világszerte minden hatodik gyermek válik internetes zaklatás áldozatává az ENSZ Egészségügyi Világszervezetével együttműködésben zajló, az Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása (Health Behaviour of School Aged Children - HBSC) című nemzetközi kutatás szerdán közzétett eredményei szerint.