2008. január 9. 07:45 A becsült összeg háromszorosába kerülnek a nyugdíjas képviselők Az eredetileg tervezett összegnek a háromszorosába kerül a brit adófizetőknek a parlamenti képviselők nyugdíja.
2008. január 9. 07:30 Anyja karmaiból mentették ki a haláraítélt medvebocsot - képekkel és videóval Kicsit későn, de meggondolták magukat a nürnbergi állatkert vezetői, és nem engedik elpusztulni az egyetlen életben maradt jegyesmedvebocsot. Az egyik nőstény jegesmedve valószínűleg megette a utódait, a másik pedig szemlátomást nem tudja, mit kell kezdeni a kicsivel.
2008. január 9. 07:20 "Elkapunk benneteket, pár perc és a levegőbe röpültök" - videóval George Bush amerikai elnök szerint Irán provokációt hajtott végre a hét végén, amikor járőrhajói kis híján fegyveres összetűzésbe kerültek amerikai hadihajókkal a Hormuzi-szorosban. Az amerikai védelmi minisztérium Bush keddi nyilatkozata után nyilvánosságra hozott egy videót, annak bizonyítására, hogy provokáció történt.
2008. január 9. 07:10 Az OTP nyerte a legtöbb közbeszerzési pályázatot 2007-ben körülbelül 1500 milliárd forint volt a közbeszerzések értéke - írja az index.hu. A legnagyobb összegű megrendelést a közbeszerzési pályázatokon a Strabag nyerte, 47 tenderen, 61 milliárd forintot. Õket követi a Hídépítő Zrt, amely 7 eljárásban 54 milliárdos megrendelést kapott.
2008. január 9. 07:00 "Az egészségügy átalakítása visszásságok sorát hozza létre" Egészségügyi jogi ombudsmani tisztség létrehozását javasolta az egészségügyi miniszternek az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, Horváth Ágnes azonban elutasította a felvetést. Szabó Máté az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az ágazat átalakítása pillanatokon belül egyéneket érintő visszásságok sorát hozza majd létre. A biztos arról is beszélt, hogy az ügyek között társadalmi jelentőségük alapján szelektál.
2008. január 9. 06:50 Uraim, az 1301-esre nem fogadhatnak! Nem csitul a botrány a volt maláj egészségügyi miniszter, Chau Soi Lek körül, akiről nemrégiben szállodai szobában készült pornófelvételek kerültek nyilvánosságra. Az illegálisan működő maláj bukmékereknél arra is lehet fogadni, vajon hányas számú szobában történt az aktus, ám az 1301-esre senki nem tehet.
2008. január 9. 06:40 Még nincs végrehajtási rendelet az egészségbiztosítási törvényhez Jövő kedden tárgyal az MSZP parlamenti frakciója a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött egészségbiztosítási törvényről. Battonya szocialista polgármestere azt mondta: nem szavazza meg újra a jogszabályt, ha a végrehajtási rendeletek ellentétesek lesznek a törvény szellemével. Ilyenek eddig nem készültek, jóllehet a parlament a február 11-i első ülésén foglalkozni akar a kérdéssel.
2008. január 9. 06:30 Segítség azoknak, akik nem tudták, hogy százféle orgazmus van Orgazmus szótárt írt egy brit családanya, aki azt állítja: száznál többféle orgazmus van, s ezek mindegyikéről be is számol - A-tól Z-ig.
2008. január 9. 06:10 Clinton és McCain nyert New Hampshire-ben Hillary Clinton demokrata és John McCain republikánus szenátor nyerte meg az 2008-as amerikai elnökválasztás jelöltjeiről döntő előválasztást New Hampshire szövetségi államban.
2008. január 9. 06:10 Csak erős idegzetűeknek: tízkilós tumort távolítanak el az arcáról - képpel Életmentő műtétet kell végrehajtani azon a kínai férfin, akinek tízkilós daganat torzítja el az egész arcát.
2008. január 9. 05:50 Aki eséllyel pályázhat az év legbutábbja címre Hamis tanúzás miatt indítottak eljárást az idei év eddigi legidiótább bűnözője ellen a Dél-Afrikai Köztársaság fővárosában, Pretoriában.
2008. január 9. 05:30 Hiába figyelmeztették az orvosok, nem hagyta abba az ivást a világsztár Paul McCartney-nál már két éve szívzörejt állapítottak meg, de hiába figyelmeztették, hogy a gyógyszerekre nem ihat, nem volt hajlandó lemodani az alkoholról.
2008. január 9. 05:10 Magasabb bért kapnak a HIV-fertőzött közalkalmazottak Az átlagbérük felének, havonta 35 dollárnak (hatezer forintnak) megfelelő összeget kap minden HIV-fertőzött közalkalmazott, hogy több élelmet tudjon vásárolni magának - döntött a malawi kormány.
2008. január 9. 04:50 Szívrohamot okozhat a D-vitamin hiánya Az európaiak, így a magyarok szervezetében általánosan alacsony a D-vitamin szintje. Emiatt nem csak a csontok válnak gyengévé, de nő a szívinfarktus és az agyvérzés veszélye is - mondta az InfoRádió által megkérdezett intenzívterápiás szakorvos és táplálkozási tanácsadó. Gulyás Tamás hozzátette: a D-vitamin szintje könnyen befolyásolható. A vegyület a legújabb ismeretek szerint gátolja a daganatok növekedését, a depressziót és egy sor más krónikus betegség kialakulását.
2008. január 8. 22:19 "Egyetért-e azzal, hogy a tojás volt előbb" - komolytalan népszavazási kezdeményezések Több tucat népszavazási kezdeményezést utasított el kedd esti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB), miután legtöbbjüket komolytalannak minősítette; az érdemben elutasított kérések közt volt Morvai Krisztina öt kezdeményezése, hitelesítethető népi kezdeményezésnek bizonyult azonban az, hogy az olasz kisebbség hivatalos nemzeti kisebbséggé alakulhasson.
2008. január 8. 22:05 McLaren-Mercedes: szerdán kezdődik a tesztelés Szerdán Jerez de la Fronterában kezdődik meg a Forma-1-es McLaren-Mercedes új versenyautójának a tesztelése.
2008. január 8. 21:51 Rövidesen eljön a sofőr nélküli robotautók ideje - videóval Tíz éven belül piacra dobhatják az első önjáró robotautókat - jelentette be a General Motors alelnöke a Las Vegas-i technológiai kiállításon.
2008. január 8. 21:31 Megúszhatják a börtönt a gyilkos sofőrök A brit bíróságoknak küldött legújabb irányelvek szerint nem kell okvetlenül letöltendő börtönbüntetésre ítélni azokat az autóvezetőket, akik halálos balesetet okoznak.
2008. január 8. 21:14 Izrael lezárja Ciszjordániát a Bush-látogatás idejére Az izraeli hadsereg teljesen lezárja Ciszjordániát George Bush amerikai elnök látogatásának idejére - jelentette be kedden egy katonai szóvivő.
2008. január 8. 21:06 Birtokháborítást követ el, aki szórólapot rak az autókra Valószínűleg kilókra rúg a hetente egy-egy postaládába bedobott reklámanyagok, szórólapok és egyéb kiadványok mennyisége. A parkoló autók ablaktörlői alá is kerül jócskán szórólap, és már elektronikus levélládánkba is sorra érkezhet a szemétposta. Védekezni ellenük alig lehet.
2008. január 8. 20:54 Óvatosan a közlekedéssel - ismét lefagynak az utak Jegesedni és csúszni kezdtek a hideg idő miatt a budapesti főutak, ezért a mellékvonalakról odaindultak a Közterület-fenntartó Zrt. munkagépei - tudta meg az InfoRádió a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. helyettes szóvivőjétől.
2008. január 8. 20:47 Mi lesz a sorozatfüggőkkel, ha elhúzódik az írók sztrájkja? A hollywoodi forgatókönyvírók sztrájkja miatt marad el a Golden Globe-gála, de a filmstúdiók ennél jobban fájlalják a bevételkiesést. A hazai tévézőket nagy valószínűséggel még nem érintik a sorozatok csúszásai, bár, ha a sztrájk elhúzódik, ősszel már nekik is szembesülniük kell annak hatásaival.
2008. január 8. 20:26 Kormányzati negyed: "Sokat akart a szarka" Az ellenzék mellett a kormánypártok is helyeselték a kormányzati negyed beruházásának megállításáról szóló döntést.
2008. január 8. 20:24 Áldiplomát osztott az álegyetem Nagynevű egyetemek nevét felhasználva hamis diplomákat osztott egy csaló módon akkreditált brit intézmény - derítette ki a BBC. Az álegyetem egyik vezetője készségesen el is ismerte a riporternek a csalás tényét.
2008. január 8. 20:04 Ördögi tervvel és mérgező mini vodkásüveggel fenyegetőztek Egy skót nacionalista csoport nevében azzal fenyegetőztek, hogy megmérgezik egy angol város vízhálózatát, így emberek ezreit ölve meg - hangzott el a hétfői manchesteri tárgyaláson.
2008. január 8. 19:50 "Levágták a kezeit, a lábait, aztán belelökték egy pöcegödörbe" Borzalmas részleteket tárt fel egy tanú kedden abban a perben, amelyet Charles Taylor egykori libériai elnök-diktátor ellen zajlik a Sierra Leone-i háborús bűnöket vizsgáló hágai törvényszék előtt.
2008. január 8. 19:38 Kormányzati negyed: 632 millióba került a talonba tett ötlet Egyelőre nem lesz kormányzati negyed - döntött a kormánykabinet döntött. A költségek összességében majdnem elérik a 9 milliárd forintot, Budai Bernadett kormányszóvivő szerint azonban csak 632 millió forintba került a talonba került ötlet.
2008. január 8. 19:05 Kormányzati negyed: a beruházás szünetel - a nap legfontosabb hírei Megállítja a kabinet a kormányzati negyed beruházást - jelentette be a kormányszóvivő. Budai Bernadett hozzátette: a tervezőmunka folytatódik, mert a kabinet nem tett le arról a tervéről, hogy a kormányzati negyed építésére kijelölt területen új városközpont jöjjön létre.
2008. január 8. 18:43 Kormányőrökkel üríttették ki az OVB ülését Kormányőrökkel üríttette ki az Országos Választási Bizottság (OVB) ülését a testület elnöke kedden este, miután a megjelent hallgatók szóváltásba keveredtek a tagokkal.
2008. január 8. 18:37 Végleg megválik az Elműtől Budapest Még december közepén kiírta a főváros azt a pályázatot, amelynek keretében értékesíti a még tulajdonában lévő 10,54 százalékos Elmű részvénycsomagot - értesült a portfolio.hu. A pályázók csütörtökig nyújthatják be ajánlataikat a pakettre, amelyet a fővárosi önkormányzat csak egyben hajlandó értékesíteni.
2008. január 8. 18:11 Rátámadott a bíróra az elítélt Bírókra és ügyvédekre támadt egy 51 éves férfi a Pest megyei bíróságon; a bírónő és az ügyvédnő súlyosan megsérült, rohamkocsi vitte őket kórházba. Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke azonnal tárgyalásokat kezdeményezett az igazságügyi és rendészeti miniszterrel a bírósági tárgyalások védelméről.
2008. január 8. 18:07 Távozásra szólította fel az al-Kaidát egy pakisztáni törzsfő Egy északnyugat-pakisztáni befolyásos törzsfő, aki támogatja kormánya béketörekvéseit, kedden arra szólította fel az általa ellenőrzött területen tartózkodó al-Kaida-harcosokat, hogy hagyják el a térséget, miután klánjának nyolc tagját megölték.
2008. január 8. 17:47 Összecsapások Nápolyban a szemétszállítási válság miatt Újabb összecsapások voltak Nápolyban az elszállítatlan szemét miatt. Az egyik kerületben a lakosok megakadályozták a helyi lerakó újbóli megnyitását, miközben más lerakóhelyek már megteltek.
2008. január 8. 17:28 Századvég: Korábbi egyensúlyokat borít fel a kormány, hogy újakat teremtsen A kormány egyszerre akar gazdaság- és társadalompolitikai fordulatot, ám a kitűzött elvek és a megvalósulás között sajátos feszültség tapasztalható - mondta az InfoRádiónak a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója. G. Fodor Gábor hozzátette: az átalakításokhoz hiányzik a társadalmi támogatottság, és a szakmai konszenzus sincs meg hozzá.
2008. január 8. 17:23 Izraeliek és palesztinok tüntettek Bush látogatása ellen Gázában több száz palesztin, Jeruzsálemben pedig izraeli szélsőjobboldaliak ezrei tüntettek George Bush amerikai elnök küszöbön álló látogatása ellen.