2010. február 25. 11:00 Halálra gázolt egy gyalogost a villamos a 6-os vonalán Halálra gázolt egy gyalogost a villamos a Petőfi-híd budai hídfőjénél csütörtök délelőtt - közölte a rendőrség.
2010. február 25. 10:45 Járai Zsigmond: Tíz pontból felet kap a teljesítményére a Bajnai-kormány Járai Zsigmond korábbi jegybankelnök véleménye szerint a Bajnai kormány egy tízpontos skálán fél pontot kapna az eddigi teljesítményére. A Corvinus Egyetemen szervezett beszélgetés előtt az InfoRádiónak azt nyilatkozta: a következő kormánynak mielőbb át kell alakítania az adórendszert, és csökkenteni a költségvetés felesleges kiadásait.
2010. február 25. 10:28 A címvédő és a világbajnok is kiesett az olimpiai hokitornán A házigazda kanadai jégkorong-válogatott parádét bemutatva 7-3-re győzött a világbajnok oroszok ellen a vancouveri téli olimpia negyeddöntőjében. A juharlevelesek a fináléba kerülésért a címvédő svédeket búcsúztató szlovák együttessel találkoznak.
2010. február 25. 10:22 Az MSZP programja kapta a leggyengébb osztályzatot Az MDF közepes (3), de még a Jobbik gyenge-közepes (2,5) programjánál is alacsonyabb színvonalú a Magyar Szocalista Párt szombaton megjelent programja - írja a Portfolio.hu.
2010. február 25. 10:03 A válság nagyobbat ütött, mint hitték A pénzügyi válság nagyobb csapást mért a német gazdaságra, mint eddig hitték. A szövetségi statisztikai hivatal szerdán közzétett jelentése szerint tavaly a költségvetési hiány elérte a nemzeti össztermelés 3,3 százalékát - és ezáltal a berlini kormány négy év után ismét vétett a valutaegységbe tömörült államokra kötelező államháztartási előírások ellen.
2010. február 25. 09:53 Újabb pontokat szereztek a magyarok Vancouverben A magyar küldöttség másodszor szerzett pontot a vancouveri téli olimpia szerdai versenynapján, miután a rövidpályás gyorskorcsolyázóknál a Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Huszár Erika, Keszler Andrea összeállítású női váltó 3000 méteren az ötödik lett.
2010. február 25. 09:49 Kijevben letette a hivatali esküt az új ukrán államfő Kijevben letette a hivatali esküt az új ukrán államfő, Viktor Janukovics.
2010. február 25. 09:46 Botrányt kavart a híres tévés: "elfelejtettem, hogy Obama fekete..." Egy tévészemélyiség egyetlen, elismerőnek szánt megjegyzése - "...elfelejtettem, hogy (Obama) fekete" - vihart kavart az Egyesült Államokban. A vita felfedte: az a gondolat, hogy az első fekete elnök megválasztásával Amerika túllépett a faji kérdésen, nem mentes a belső ellentmondásoktól.
2010. február 25. 09:37 Alkotmánybírósághoz fordul a katolikus püspöki konferencia Az Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Állandó Tanácsa az egyházi iskoláknak járó kiegészítő támogatás ügyében - közölte a testület csütörtökön.
2010. február 25. 09:20 Budapesten egyre kevesebben fogyasztanak drogot Budapesten az elmúlt időszakban csökkent a drogfogyasztók száma - mondta az InfoRádiónak a Magyar ENSZ Társaság kábítószer-ellenes munkacsoportjának vezetője. Topolánszky Ákos erről az ENSZ illetékes szerve által kiadott éves jelentése után beszélt.
2010. február 25. 09:09 Michael Jackson megrázó fotói - képgaléria A Life magazin nosztalgia-sorozatában Michael Jackson főszerepet kap.
2010. február 25. 09:00 Az LMP a civileket is bevonná a Duna-stratégia kidolgozásába A Lehet Más a Politika szerint az unió Duna-stratégiája akkor lehet sikeres, ha a civil szervezetek bevonásával a valós problémákra próbál megoldásokat találni. Erről a párt szóvivője beszélt egy nappal a budapesti Duna-csúcstalálkozó előtt. Jávor Benedeket, az LMP szóvivőjét hallották.
2010. február 25. 08:50 Nézőpont Intézet: még mindig lehet kétharmados Fidesz-többség Kétharmadra értékelték a távozó Bajnai Gordon miniszterelnök munkáját a megkérdezettek - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből, amelyet a Heti Válasz megbízásából készített. A kutatás eredményei szerint a Fidesz továbbra is megszerezheti a kétharmados többséget.
2010. február 25. 08:47 Kockázatos, gazdaságtalan, jogszerűtlen a PM szerint a Balatonring támogatása A pénzügyminisztérium szakértői túl kockázatosnak, gazdaságtalannak és jogszerűtlennek tartják a Balatonring sávolyi motorversenypálya megépítésének állami támogatását, a kormány mégis odaítélte, az MFB pedig órákon belül kifizetheti a milliárdokat - írja az Index.
2010. február 25. 08:40 A GVH is vizsgálja a Capital Partnerst A Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálatot folytat a prágai székhelyű Capital Partners befektetési szolgáltató ellen a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatt - mondta el a GVH szóvivője. Mihálovits András hozzátette: az ügyben döntés ez év első félévében várható.
2010. február 25. 08:33 Õrizetbe vettek Szlovákiában két magyart a nyelvtörvény elleni tüntetés előtt A szlovák rendőrség őrizetbe vett és kihallgatott két fiatalembert a keddi révkormáromi nyelvtörvényellenes tüntetés előtt - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap csütörtökön.
2010. február 25. 08:23 A legbeszédesebb képviselő 642 alkalommal szólalt fel a parlamenti ciklusban Négy év alatt Pettkó András, korábban MDF-es, most független képviselő beszélt a legtöbbet az Országgyűlésben - derül ki az Országgyűlés adataiból. A tavaly december közepe óta hivatalban lévő Forgács Imre igazságügyi miniszternek már nem volt ideje felszólalni a Házban.
2010. február 25. 08:20 A hollywoodi álompár nyilvános csókkal cáfolta a pletykákat Nem szokatlan, hogy a világ egyik legromantikusabb városában, Párizsban csókolózó párt látni az utcán, ám az nem mindennapi, hogy Hollywood álompárja, Angelina Jolie és Brad Pitt ölelkezik.
2010. február 25. 08:10 Így élheti túl a legbiztosabban a szívinfarktust Ha legalább három kockázati tényezőt sikerül életvitelünkben jó irányba mozdítani az infarktust követő hat hónapban, életesélyeink jelentősen javulnak. A szívrohamot követő időszak gondjairól szóló cikket a kardiológia egyik vezető folyóirata, a Circulation közölte.
2010. február 25. 07:53 Radikális változásokat mért a választásokhoz közeledve a Medián A Fidesz a választani tudó biztos szavazók 63 százalékának voksára számíthat, az MSZP támogatottsága ebben a körben 18, a Jobbiké 15 százalék - olvasható a Medián által a HVG számára készített közvélemény-kutatásban. A radikális jobboldali párt esetében ez egy hónap alatt 5 százalékpontos növekedés.
2010. február 25. 07:41 A Magyar Telekom bevételei tavaly 4,3 százalékkal csökkentek Az előző évinél 16,5 százalékkal kisebb, 77,6 milliárd forint nettó eredményt ért el 2009-ben a Magyar Telekom Nyrt. - tette közzé a társaság tőzsdei gyorsjelentésében.
2010. február 25. 07:31 Viharba kerülhet az olimpiai bajnok kenus Új hajómodellel vág neki az idei év fő versenyeinek Vajda Attila. A Szeged olimpiai bajnok kenusa szerint erre azért lesz szükség, mert ebben az évben a világ- és az Európa-bajnokságot is a szokottnál viharosabb pályán rendezik.
2010. február 25. 07:19 Gyurcsány: A Jobbik megfertőzte a Fideszt - lapszemle Rendkívül erőteljes előadást tartott tegnap este a Népszabadság szerint Gyurcsány Ferenc, aki lényegében most először szólalt meg nyilvánosan háttérbe vonulása után.
2010. február 25. 07:17 Mennyi "búcsúpénzt" kapnak távozó képviselők? Az Országgyűlésből a tavaszi választások után távozó képviselők a szabályok szerint hat hónapig kapnak juttatást. Akiket nem választanak újra, a korhatár előtt öt évvel nyugdíjba vonulhatnak.
2010. február 25. 07:12 Peking figyelmezeti Washingtont Peking arra figyelmezteti Washingtont, hogy "legyen óvatos, amikor kijelentéseket tesz, vagy cselekszik" - annak érdekében, hogy megelőzze a kétoldalú kapcsolatok további romlását - jelentette ki a védelmi tárca szóvivője Pekingben csütörtökön azt követően, hogy sajtójelentések szerint az amerikai törvényhozás korszerű - F-16-os - harci gépek eladását fontolgatja Tajvannak.
2010. február 25. 06:57 A szexis modellek másodállása: kokaincsempészet Nemzetközi körözést adtak ki egy 30 éves volt szépségkirálynő és fehérneműmodell ellen, aki egy kizárólag nőkből álló kokaincsempész-banda vezére - adta hírül a Daily Mail brit bulvárlap.
2010. február 25. 06:39 A Duna a világ tíz legveszélyeztetettebb folyója között A majdani Duna-stratégiáról tárgyalnak Budapesten a makrorégió 14 országának kormányfői és külügyminiszterei.
2010. február 25. 06:35 Ausztrália is magyarázatot kér az izraeli nagykövettől Magyarázatot kér Ausztrália az izraeli nagykövettől arra, miként használhattak ausztrál útleveleket a Dubajban meggyilkolt Hamász-vezető elleni merénylet gyanúsítottjai.
2010. február 25. 06:32 Emékezés a kommunizmus áldozataira A kommunizmus áldozataira emlékeznek ma az ország több pontján és valamennyi középiskolájában. A Fidesz és a KDNP politikusai az emléknap alkalmából a főváros mellett számos vidéki nagyvárosban is felszólalnak, valamint összeül az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság és a Polgári Magyarországért Alapítvány.
2010. február 25. 06:30 A Fidesz 2 millió ajánlószelvényt akar összegyűjteni Március 1-től országjárásba kezdenek a Fidesz képviselőjelöltjei - mondta az InfoRádiónak Nyitrai Zsolt, a párt operatív igazgatója. Hozzátette: "Itt az idő!" címmel tájékoztató kiadványt készítettek, amelyben a Gyurcsány-korszak "negatív tetteit" vetik össze a Fidesz vállalásaival.
2010. február 25. 06:06 Németh Zsolt szerint a kormány a Fidesz programját követi Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke úgy véli, hogy a kormány az energiapolitikában a Fidesz által meghatározott úton halad tovább. Németh Zsolt szerint ezt jelenti a miniszterelnök bejelentése a diverzifikációról.
2010. február 25. 05:30 Akar igazi sztárokat látni a rádió mikrofonja előtt? Képgaléria A Life magazin honlapján fantasztikus időutazásokat tehetünk. Nézzenek meg egy izgalmas képgalériát, milyenek voltak az "igazi" sztárok a rádiózás hőskorában!
2010. február 25. 05:15 Durván betelt a pohár! Gondban vannak a borászok is Egyre többen írják alá a magyar borászok 12 pontját. A fizetőképes kereslet csökkenését sok pincészet megérzi, és miközben a forgalom visszaesik, az adminisztratív terhek növekednek. A villányi Tiffán Zsolt ringbe száll az egyéni parlamenti képviselői posztért, és nagy tervei vannak az ágazat felemelésére.
2010. február 24. 22:41 José Mourinho nyert a Chelsea ellen - de Ancelotti sem lehet elégedetlen Két mérkőzést játszottak ma a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A korábban kezdődő moszkvai estében a Sevilla 1-1-re végzett a CSZKA-val. A második találkozón az Inter a Chelsea-t fogadta, s egygólos előnyt szerzett a visszavágóra.
2010. február 24. 21:50 Járai adócsökkentéssel is javítaná az ország versenyképességét Járai Zsigmond volt jegybankelnök, az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere szerint az állami újraelosztást már középtávon 40 százalék alá kell szorítani, és komoly szerkezeti átalakítás kell végrehajtani az államháztartásban. Járai a Corvinus Egyetemen tartott előadásában kifejtette, hogy 2010-ben az előzetes várakozásokkal ellentétben a GDP visszaesése elérheti a 2-4 százalékot.
Egy korábbi országgyűlési képviselő fedőneve „Róka” volt: elstartolt az ügynöktörvény módosításának vitája
06:00 Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén