2010. április 28. 08:35 Most érdemes Mol-részvényt venni! Húszezerről 26 ezer forintra emelte a Mol részvényekre adott célárfolyamát ma reggel a Merrill Lynch. Az ajánlás természetesen vétel.
2010. április 28. 08:20 Fogyni akar? Ne dohányozzon! Spanyol kutatók azt találták, hogy összefüggés van a dohányzás és a súlygyarapodás között.
2010. április 28. 08:00 Schmidt Mária: A Fidesz-kormánynak nem szabad sutba dobnia az elmúlt húsz év eredményeit Nem a Fidesz nagyarányú választási győzelme számít, hanem az, milyen feladatok elvégzésére vállalkozik a közeljövőben - hangzott el a Terror Házában, a "Választás után, kormányzás előtt" elnevezésű kerekasztal-beszélgetésen.
2010. április 28. 07:32 Agykárosodást okozhat a sírás a csecsemőknek? Dr. Penelope Leach szerint azoknál a babáknál, akiket sírni hagynak, nagyobb arányban léphet fel a későbbiekben agyi probléma. A gyermekszakértő a legújabb tanulmányokra hivatkozik.
2010. április 28. 07:21 Feloldották Kínában az AIDS-betegekre vonatkozó beutazási tilalmat Feloldották Kínában azt a beutazási tilalmat, amelynek értelmében az utóbbi 20 évben nem léphetett az ország területére AIDS betegségben szenvedő vagy HIV-vírussal fertőzött személy - jelentette a kínai sajtó szerdán.
2010. április 28. 07:05 Csányi Sándor: Nem veszélyes a Fidesz kétharmados többsége - lapszemle Lehetőséget lát, nem veszélyt a Fidesz kétharmados győzelmében Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója - írja a Népszabadság.
2010. április 28. 06:45 Hol lehet ezentúl pókerezni? A szerencsejáték törvény legutóbbi módosítása értelmében póker típusú kártyajáték csak játékkaszinóban, vagy kártyateremben űzhető, a módosítás május 1-jén lép hatályba.
2010. április 28. 06:31 Fülöp Márton szombaton már véd a Manchester City csapatában A Manchester City a bajnokság hátralévő meccseire kölcsönvette a Sunderlandtől a magyar válogatott kapust. Szombaton már Fülöp Márton védi a City hálóját.
2010. április 28. 06:25 Nem engedi "büntetni" a bankokat az ellenzék Az ellenzéki amerikai republikánus szenátorok a második egymást követő napon meggátolták, hogy a törvényhozás felsőháza megkezdje a plenáris vitát a bankok működési szabályait szigorító törvénytervezetről. A plenáris vita megkezdéséhez 60 támogató szavazatra lett volna szükség, de a hétfő esti voksoláshoz hasonlóan a keddi szavazáson is csak 57 szenátor támogatta a javaslatot.
2010. április 28. 06:04 A közigazgatási államtitkár segíthetné a kormányváltás folyamatát Más országokban a közigazgatási államtitkárok segítik a választások után a hatalom átadásának-átvételének a folyamatát, ám Magyarországon jelenleg nincs ilyen tisztség - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lövétei István alkotmányjogász. Szólt arról is, a Fidesz nagyarányú támogatottsága miatt nem kell konszenzust kötni a parlamenti pártoknak, ha az úgynevezett kétharmados törvényekhez akarnak hozzányúlni.
2010. április 28. 05:45 Új kezelés ad reményt a ma még gyógyíthatatlan betegeknek Gyógyszerek vagy megfelelő étrend elősegítheti egy olyan fehérje termelődését, amely helyreállítja a szervezet természetes védekezőképességét az emésztőrendszeri fertőzésekkel szemben, ezzel új kezelési lehetőséget kínál a ma még gyógyíthatatlan bélbetegségekre, például a Crohn-betegségre.
2010. április 28. 05:25 Amitől még az óriások is rettegnek A kelet-afrikai elefántok rettegnek a méhektől, amelyek közeledtére képesek "riadót" fújni, hogy figyelmeztessék társaikat - derítették ki brit tudósok, akik a felfedezésükről a PLoS ONE nyílt internetes tudományos portálon számoltak be.
2010. április 27. 22:55 Szávay nyolcaddöntős Stuttgartban Szávay Ágnes három játszmában győzött a hazai közönség előtt szereplő Andrea Petkovic ellen a 700 ezer dollár összdíjazású, stuttgarti salakpályás női tenisztorna első fordulójában.
2010. április 27. 21:41 A depressziós emberek több csokoládét esznek A depressziótól szenvedő emberek több csokoládét esznek, sőt minél súlyosabb az állapotuk, annál többet - állapították meg hétfőn közölt tanulmányukban amerikai kutatók.
2010. április 27. 21:04 Nyilvános lesz a hatalomátadás-átvétel - a nap legfontosabb hírei Közzéteszi az interneten a Bajnai-kormány az átadás-átvétel valamennyi dokumentumát.
2010. április 27. 20:40 Egy hároméves kisfiú életét mentette meg a jellegzetes Beckham-frizura Amikor a kis Maddox Tallowin szülei beleegyeztek, hogy fiúknak olyan frizurája legyen, mint Beckhamnek, nem is gondolták, hogy az életét mentik meg döntésükkel. Ez a frizura vezette rá az orvosokat, hogy a kisfiú leukémiás. A hajvágás során ugyanis furcsa csomókat fedeztek fel Maddox tarkóján.
2010. április 27. 20:20 Zöld teával védjük a szemünket! A zöld tea jótékony összetevői képesek bejutni a szem szöveteibe is, ezzel növelve a védettségünket például a zöldhályog (glaukóma) és más szembetegségek ellen, bizonyítják a legújabb tanulmányok.
2010. április 27. 20:18 Döntős a Veszprém A címvédő Veszprém 34-27-re győzött a Dunaferr ellen a férfi kézilabdaliga elődöntőjében, így második sikerével bekerült a fináléba.
2010. április 27. 20:00 Hagyták meghalni az utcán a járókelők a vérző hajléktalant Több mint húsz ember sétált el New Yorkban egy haldokló férfi mellett, aki a járdán feküdt. Volt olyan, aki mobiljával le is fotózta a vérző hajléktalant, majd magára hagyta.
2010. április 27. 19:40 A tévedéseiről is ír George W. Bush Az előző amerikai elnök nemsokára megjelenő emlékiratában a Fehér Házban eltöltött nyolc év alatt hozott legfontosabb döntéseinek hátteréről ír.
2010. április 27. 19:20 Kedvezhet az erőműveknek a brüsszeli döntés Engedélyezte az Európai Bizottság, hogy a magyar állam kompenzálja a villamosenergia-termelőket cserébe azért, hogy megszüntették az úgynevezett hosszú távú áramvásárlási megállapodásokat. A döntésnek három erőmű: a Budapesti Erőmű Zrt., a Dunamenti Erőmű Zrt. és a Pannon Hőerőmű Zrt. örülhet.
2010. április 27. 19:00 Itt nevelkednek a hazai foci reménységei - futballakadémiai körkép Reménység a magyar focinak: az öt legjelentősebbnek tekinthető hazai futballakadémián ez idő tájt 350-370 fiatal nevelkedik. Hamarosan akár ötszázan is lehetnek, mert a győri Fehér Miklós Labdarúgó Kollégium és a kispesti Magyar Futball Akadémia is létszámbővítést tervez. Õsztől elindul a munka a debreceni intézményben is. Összeállításunkban az utánpótlás nevelés ezen helyszíneit mutatjuk be.
2010. április 27. 18:40 Legalább évi kétmillió autó eladását tervezi Kínában a Volkswagen A világ egyik legnagyobb autógyárának, a német Volkswagennek Kína az első számú piaca. Miután a cégnek sikerült megbirkóznia a pénzügyi válságból eredő problémákkal, most figyelmét ismét legjelentősebb piacának további fejlesztésére fordítja, és az elkövetkező két év során közel hat milliárd eurót akar beruházni Kínában.
2010. április 27. 18:20 Napi 159 ezer köbméter olaj ömlik a Mexikói-öbölbe az elsüllyedt olajfúró toronyból A Mexikói-öbölben távirányítású tengeralattjárókkal próbálják elzárni a múlt héten elsüllyedt olajfúró torony csapját. Naponta 159 ezer köbméter olaj ömlik a tengerbe, ami környezeti katasztrófához vezethet.
2010. április 27. 18:00 Tragikus kutyasorsok: állami beavatkozás kell a szaporítás visszaszorításához A Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány vezetője szerint az illegális kutyaszaporítás megfékezésére drasztikus állami közbeavatkozásra van szükség. A szervezet a hétvégén örökbefogadó napot tartott Budapesten, ahol számos kutya gazdára talált, de nem vihetett haza ebet minden érdeklő: csak az kaphatott új kedvencet, aki megfelelő körülményeket tud biztosítani neki.
2010. április 27. 17:43 Jégtömb zuhant a magyar hegymászókra - Klein Dávid és egy szemtanú a balesetről Zúzódásokat szenvedett Klein Dávid abban a jégomlásban, amely elsodorta társát, Várkonyi Lászlót a Himalájában - erről maga a magyar hegymászó számolt be. A balesetnek egyébként szemtanúja is volt: Jamie McGuinness, neves új-zélandi hegymászó, a Project Himalaya résztvevője arról számolt be egy másik túravezetőnek, Duncan Chessellnek, hogy látta, amint Várkonyi Lászlóra és Klein Dávidra rászakad egy jégtömb.
2010. április 27. 17:40 Már csak az energiahordozók ára fékezheti a fejlődést Lassan ismét hatalmába keríti a németeket a vásárlási láz - legalábbis a fogyasztói szokásokat tanulmányozó nürnbergi kutatóintézet most közzétett felmérése szerint az esztendő eleje óta a kiskereskedelemben szokatlanul nagy mennyiségű áru kelt el.
2010. április 27. 17:00 "Ha külföldinek nézel ki, folyamatos igazoltatásokra számíthatsz" Egyre nagyobb az elégedetlenség az Arizonában bevezetett törvény ellen, amely keményen fellép az illegális bevándorlókkal szemben. A jogszabályt egyaránt bírálták emberjogi aktivisták, a mexikói elnök és Barack Obama kormánya is jogi lépésekre készül.
2010. április 27. 16:45 Jelentősen gyengült a forint, mínuszban zárt a BUX Külföldi piaci és belföldi hatásokra gyengült jelentősen a forint kedden: az eurót délután négy órakor 267,35 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 263,60 forintos jegyzéssel szemben. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 60,76 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 24.891,65 ponton zárt.
2010. április 27. 16:26 Nyomoznak a Bencze József elleni feljelentések alapján Hűtlen kezelés miatt nyomozást indított a Központi Nyomozó Főügyészség a Bencze József országos rendőrfőkapitányt ért vádak ügyében. A főrendőrt korábban egy névtelen levélben a többi között azzal vádolták meg, hogy hivatali hatalmával visszaélve segített budapesti lakáshoz egy dandártábornokot.
2010. április 27. 16:20 "Az Orbán-kormánynak időnként meg kell mutatnia erejér a szomszédok felé" Kívülről ijesztőnek tűnik Orbán Viktor hatalma a szlovák sajtó szerint. Kérdés, sikerül e- keresztülvinnie azokat a reformokat, amiket korábban még ellenzett -fejtegetik a cikkírók.
2010. április 27. 16:03 Az MSZP elnöksége Mesterházyt javasolja frakcióvezetőnek Az MSZP elnöksége egyhangúlag Mesterházy Attila listavezetőt javasolja parlamenti frakcióvezetőnek; a döntést a megyei elnökök is támogatták. A kongresszust június elején tartják a szocialisták.
2010. április 27. 16:00 Szombaton már 25 fok lesz Kedden záporok, zivatarok, csütörtöktől felmelegedés, péntekre pedig nyári meleg várható - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Reisz András szerint a jövő héten fokozatos lehűlés és csapadékosabb időszak kezdődik.
2010. április 27. 15:41 Felfüggesztette az OVB a jobbikos László Attila Tibor mentelmi jogát Felfüggesztette László Attila Tibor (Jobbik) mentelmi jogát keddi ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB).
2010. április 27. 15:39 Várkonyi László eltűnt, Klein Dávid megsérült a Mount Everest megmászása közben Lezúduló jégfal sodort el két magyar hegymászót a Himalájában; Várkonyi László eltűnt, Klein Dávid megsérült - tájékoztatta az MTI-t Pekingben Sárközy Péter magyar főkonzul. A balesetnek szemtanúja volt Jamie McGuinness ismert új-zélandi hegymászó, aki száz méterre volt a magyaroktól, amikor a lavina lecsapott.