2014. január 11. 18:58 Évente körülbelül 120 időközi választást tartanak az országban Évente körülbelül 120 időközi önkormányzati választást tartanak az országban, az esetek túlnyomó többségében polgármestert kell választani.
2014. január 11. 18:33 Jogosítvány nélkül és ittasan okozott halálos balesetet Meghalt a Sopronban történt péntek esti frontális karambol egyik sérültje, a balesetet okozó jármű vezetője ittasan és jogosítvány nélkül vezetett - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.
2014. január 11. 18:14 Alpesi vk - Neureuther történelmi sikere Felix Neureuther nyerte szombaton a férfi alpesi sízők svájci Adelbodenben rendezett óriás-műlesikló világkupa-versenyét, ezzel a szakágban 40 év szünet után győzött újra német versenyző vk-futamon.
2014. január 11. 17:51 Torres góllal jubilált, nyert a Chelsea A Chelsea a papírformának megfelelően 2-0-s győzelmet aratott a Hull City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.
2014. január 11. 17:33 Haranghy Csaba a műúszók elnöke A műúszók egykori vezetője Haranghy Csaba lett a szövetség új elnöke, a Fővárosi Vízművek vezérigazgatóját ellenszavazat nélkül választották meg a Magyar Szinkronúszó Szövetség első emberének.
2014. január 11. 17:19 Õrizetben egy betiltott nemzetközi terrorszervezet tagjai Az orosz terrorelhárító erők egy betiltott nemzetközi terrorszervezet öt tagját vették őrizetbe szombaton az Oroszországhoz tartozó Kabard- és Balkárföld autonóm terület fővárosában, Nalcsikban.
2014. január 11. 17:09 Megy a matek a Formula 1- ben Miközben a sportág rajongói Michael Schumacher életéért aggódnak, a Formula-1-es pilóták számháborúba kezdtek, a csapatok pedig már gőzerővel készülnek a 2014-es szezonra.
2014. január 11. 16:19 Napos, szeles vasárnap A kevésbé felhős tájakon is átmenetileg megnövekszik a felhőzet, majd az éjszaka második felétől északnyugat, észak felől egyre nagyobb területen kiderül az ég.
2014. január 11. 16:08 Kézigránát robbanhatott Bécsben Két ember vesztette életét szombaton Bécsben egy gépkocsiban, amelyben a rendőrség szerint vélhetően egy kézigránát robbant.
2014. január 11. 15:34 Berlusconi indulna az európai parlamenti választásokon Az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconi a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) elnöke bejelentette, pártja listavezető jelöltje lesz a májusi európai választásokon.
2014. január 11. 15:19 A Cineworld megvásárolja a Cinema City moziüzletágát Várhatóan 2014 márciusában egyesíti moziüzletágát a Cinema City International NV és a Cineworld Plc., miután utóbbi megvásárolja a Cinema City teljes, 503 millió font becsült értékű moziüzletágát, amelyet készpénzben és részvényben fizetnek ki - tájékoztatta szombaton az MTI-t a Cinema City magyarországi leányvállalatának marketingvezetője.
2014. január 11. 15:04 MSZP: 2013 a szegények fekete éve volt Az MSZP szerint 2013 a szegények fekete éve volt a kormány "sanyargató és tehetetlen" politikája miatt. Korózs Lajos, a szocialisták elnökségi tagja fogalmazott így szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
2014. január 11. 14:48 Rogán: újra Gyurcsány a baloldal "vezére" A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc volt kormányfő lett újra a baloldal vezére, és ő diktálja a programot is, amely veszélyezteti a családi adókedvezményt, a gyed extrát és a rezsicsökkentést is.
2014. január 11. 14:33 Diák-pályázatot hirdetett a CERN Diákok kísérletezhetnek az Európai Nukleáris Kutató Szervezetben, a CERN-ben a nagy hadronütköztetőről (LHC) ismert intézmény fennállásának 60. évfordulója alkalmából: a szerencsés csoportot pályázat keretében választják ki, jelentkezni január végéig lehet.
2014. január 11. 14:19 Meghalt Ariel Saron Meghalt Ariel Saron, Izrael tizenegyedik miniszterelnöke, aki 2006. január 4-én kómába esett agyvérzés következtében, és azóta sem tért magához - közölte az izraeli katonai rádió szombaton, a 85 évesen elhunyt volt politikus hozzátartozóira hivatkozva.
2014. január 11. 14:06 Magyarország: "Ez jobb, mint vártam!" Trendfordító évnek nevezte a tavalyit a turizmusért felelős helyettes államtitkár. Horváth Viktória az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a vendégforgalom és a vendégéjszakák 5 százalék körüli növekedése mellett, a szállásdíj-bevételek is 10 százalékkal bővültek, így tovább erősödhet az ágazatban dolgozó vállalkozások versenyképessége.
2014. január 11. 13:27 Meghalt a Tápiószelén bántalmazott kétéves gyermek Meghalt az a kétéves gyerek, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba a mentők szerdán Tápiószeléről - közölte szombaton a rendőrség honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
2014. január 11. 13:01 Együtt-PM: haladéktalanul el kell kezdeni a gyermekvédelem reformját! Az Együtt-PM szerint haladéktalanul el kell kezdeni a gyermekvédelem működtetésének reformját - közölte Szabó Tímea, a szövetség társelnöke szombaton az MTI-vel.
2014. január 11. 12:41 A hétvégén is egyeztet az ellenzék a közös listáról A hétvégén is folytatják a tárgyalásokat az MSZP, az Együtt-PM szövetség és a Demokratikus Koalíció vezetői a közös listaállításról és az egyéni választókerületek elosztásáról.
2014. január 11. 12:20 Cselgáncs Grand Prix-t rendezhet Budapest Az olimpiai kvalifikációs sorozatba tartozó cselgáncs Grand Prix-versenynek adhat otthont Budapest 2014-től három éven keresztül.
2014. január 11. 12:11 Több európai országban már tombol az influenza Lassan megkezdődik az influenzaszezon Európában, több országban már járvány van, ez Magyarországon néhány héten belül várható - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton az MTI-vel.
2014. január 11. 11:48 Meghalt három magyar egy ausztriai autópálya-balesetben Életét vesztette három magyar az ausztriai A4-es autópályán egy pénteken este történt autóbalesetben - közölte az ORF osztrák televízió.
2014. január 11. 11:34 Április 1-jéig lehet időközi választást tartani Az idén április 1-jéig lehet időközi önkormányzati választást tartani, a helyi választási bizottságoknak pedig még 18 napjuk van arra, hogy szavazást írjanak ki. A jelenlegi adatok szerint ebben az önkormányzati ciklusban még nyolc településen tartanak majd képviselő- vagy polgármester-választást.
2014. január 11. 11:09 Halálos áldozatokat követelt a heves esőzés Floridában Heves esőzések sújtották pénteken az Egyesült Államok délkeleti partvidékét, a rendőrségi beszámolók szerint a viharnak két halálos áldozata is van.
2014. január 11. 10:47 Menekítik a külföldieket a Közép-afrikai Köztársaságból Közös katonai akciót indít az Európai Unió a Közép-afrikai Köztársaságban az ország biztonságának helyreállítására, miután az államfő lemondása nyomán tartani lehet attól, hogy az országban tomboló vallási erőszak tömegvérengzésekhez vezet.
2014. január 11. 10:31 Elhunyt Gyarmati Olga olimpiai bajnok atléta Hosszú, súlyos betegség után 89 éves korában elhunyt Gyarmati Olga olimpiai bajnok távolugró.
2014. január 11. 10:13 Javulhat az ivóvíz minősége Dél-Békésben Ivóvízminőség-javító program indul Dél-Békésben Medgyesegyházán és Újkígyóson, a beruházás értéke több mint hétszáz millió forint - tájékoztatta a társulás elnöke az MTI-t.
2014. január 11. 09:49 Növelte szolgáltatási területét a TRV Zrt. A Tiszamenti Regionális Vízművek (TRV) Zrt. az idén újabb három településen vette át a vízi közművek üzemeltetését, így összesen 187 helységben működteti a ivóvíz- és szennyvíz-hálózatot - közölte a Hajdú Gábor, a cég vezérigazgatója az MTI-vel.
2014. január 11. 09:33 Obama egy hét múlva felfedi adatgyűjtési reformjavaslatait Barack Obama amerikai elnök január 17-én terjeszti elő a rendeltetése szerint a külföldön végzett elektronikus hírszerzésre szakosodott Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) adatgyűjtési gyakorlatára vonatkozó reformjavaslatokat - közölte pénteken a Fehér Ház.
2014. január 11. 09:16 Australian Open - Fucsovics nem jutott fel a főtáblára Nem sikerült a főtáblára kerülnie Fucsovics Mártonnak az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, mivel a selejtező harmadik fordulójában három szettben kikapott francia ellenfelétől.
2014. január 11. 08:57 Ingyenes szemináriumok a kézműves élelmiszerek termelőinek Ingyenes szemináriumokat szervez a kézműves élelmiszerek termelőinek országszerte több városban az Élelmiszerklub Alapítvány - közölte az alapítvány az MTI-vel.
2014. január 11. 08:33 Megemlékezések a doni áttörés évfordulóján A doni áttörés 71. évfordulója alkalmából országszerte tartanak megemlékezéseket a következő napokban. A második világháború idején a Don-kanyarban napok alatt szinte teljesen megsemmisült a kétszázezres 2. magyar hadsereg.
2014. január 11. 08:14 A "perzsa Beyoncé" Belgium új sztárja A "perzsa Beyoncéként" emlegetett, afgán származású Madina Hamidi Belgium legújabb feltörekvő csillaga - írja a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap.
2014. január 11. 07:11 Itt a legmagyarabb görögdinnye! Mag nélkül Négy új zöldségfajtát fejlesztett ki a kecskeméti Zöldségmag Kft., amely a 219 millió forintot meghaladó költségű beruházáshoz 99 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretéből - közölte a társaság.
2014. január 11. 07:00 Australian Open - Federer megdönt egy újabb csúcsot Hétfőn Melbourne-ben elkezdődnek a küzdelmek a 102. ausztrál nyílt teniszbajnokságon, az idei első Grand Slam-tornán, melynek 128-as főtábláján magyar részről egyelőre csak Babos Tímea szerepel.