eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely
Újranyit egy bezárt, különleges fővárosi fürdő

Újranyit egy bezárt, különleges fővárosi fürdő

A 12 éve bezárt, különleges vizű gyógyfürdő többek közt új medencéket, fürdőépületet és szolgáltató egységeket kap, új állapotában 14 medencével üzemel majd.

A Pesterzsébeti Jódos Sós Gyógyfürdő és Strandfürdő rekonstrukciójára és bővítésére kiírt közbeszerzés TED-en való megjelenéséről adott hírt korábban a Magyar Építők. A Soroksári-Duna bal partján az 1920-as évek végén épült fürdő

korábban Budapest egyetlen olyan gyógyfürdője volt, melynek gyógyvize a jódos, brómos vizek csoportjába tartozik.

Veszteséges működése miatt a XX. kerületi intézményben a strandot 2001-ben, a gyógyfürdőt 2005-ben zárták be. 

A kihasználatlan épületek az elmúlt több mint tíz évben gyakorlatilag teljesen tönkrementek. A korábban közel 2 milliárd forint értékűre becsült beruházás lebonyolítására november végéig lehet pályázni (pdf).

A jódnak egyrészt azért van jelentősége, mert az ország nagy részén jódhiányos ivóvíz miatt sokan szenvednek jódhiányban. Ráadásul a jód keringésjavító, gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, a bróm pedig idegnyugtató, stresszoldó hatásáról ismert.

  • A most elindított projektben a régi medencéket felújítják, új medencék épülnek, a régi épületeket teljes körűen újjáépítik, emellett új szolgáltató blokkok jönnek létre.
  • A korábbi tervek szerint a jövő tavasszal induló munkák egy évig tartanak, a fejlesztésnek köszönhetően egész évben működő létesítménnyel bővül a fővárosi termálfürdők köre.
  • A felújított állapotában a kiírás szerint 14 medencéje lesz a fürdőnek, az épületben 11, míg a külső térben 3 medence üzemel majd.
  • A felújítás során megtartják az kupolás áltörökfürdővel is rendelkező, helyi védettség alatt álló főépületet, továbbá a hajdanán nagy népszerűségnek örvendő szabadtéri hullámfürdőt.
  • A felújított fürdőben alapvetően négy egységre fog működni: téli-nyári élményfürdő, téli-nyári terápiás fürdő, szaunavilág és szezonálisan üzemelő strandfürdő.
Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×