Infostart.hu
eur:
386.39
usd:
329.4
bux:
0
2025. december 22. hétfő Zénó

Kormányszóvivő: ma is meg kell küzdenünk a magyar szabadságért és függetlenségért

Március 15-éhez közeledve arra emlékezünk, hogy mindig voltak olyan magyarok, akiknek az ország szabadsága és függetlensége mindennél többet ért - jelentette ki a kormányszóvivő a Parlament előtti Kossuth téren vasárnap, sajtótájékoztatón.

Ahogy 1848-ban, úgy ma is meg kell küzdenünk a magyar szabadságért és függetlenségért, ezért mindenkire szükség van, aki ezért képes és hajlandó bármit feláldozni - mondta Kovács Zoltán.

A kormányszóvivő kiemelte: mindenkit, akinek fontos a magyar szabadság, függetlenség és szuverenitás ügye, várnak március 15-én a Kossuth térre, ahol 14 órakor kezdődik a díszünnepség, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet.

Szeretettel várunk a Parlament elé mindenkit, aki békés és ünnepi hangulatban szeretne emlékezni 1848 hőseire - tette hozzá.

 

Kovács Zoltán azt mondta, nagy szeretettel várják a Békemenet résztvevőit is, és remélik, hogy minél nagyobb számban csatlakoznak majd hozzájuk a Kossuth téri díszünnepségen.

A kormányszóvivő arról beszélt, nem szabad hagyni, hogy helyettünk mások döntsenek az ország sorsáról, és ezért is fontos, hogy minél többen ünnepeljenek együtt csütörtökön a Kossuth téren.

A március 15-ei központi rendezvényeket szervező Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) sajtófőnöke szombaton, szintén a Kossuth téren ismertette az idei március 15-ei nemzeti ünnep részletes programjait, melyekre több ezer embert várnak.

Kiss Anita kifejtette: március 15-én, jövő csütörtökön reggel 9 órakor a hagyományos zászlófelvonással kezdődnek az ünnepi programok. A nemzeti lobogót katonai tiszteletadással, Áder János államfő és Kövér László házelnök jelenlétében vonják majd fel. A díszünnepség Orbán Viktor miniszterelnök beszédével szintén az Országház előtt 14 órakor kezdődik.

A budai Várban is számos rendezvénnyel várják egész nap az ünneplőket, családokat. Lesz többek között vásár, táncház, lósimogató, csatabemutató, továbbá különböző játékok, kézműves foglalkozások, koncertek és színházi előadások. Valamennyi rendezvényen ingyenes a részvétel - fejtette ki az NFM sajtófőnöke hozzátéve: az ünnepi rendezvényekkel kapcsolatos információk, köztük a közlekedési információk megtalálhatóak a marcius15.kormany.hu oldalon.

Az ünnepség biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs most is egész nap ülésezik majd.

Címlapról ajánljuk
A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült
Tudósítónktól

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Elégedett a tárgyalásokkal Zelenszkij, Putyin távolabb tekintene a Donbasznál - Háborús híreink hétfőn

Elégedett a tárgyalásokkal Zelenszkij, Putyin távolabb tekintene a Donbasznál - Háborús híreink hétfőn

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint jól sikerültek a hétvégén Floridában lefutott ukrán-amerikai tárgyalások, míg a Kreml szerint az európai békejavaslatok csak rontanak a helyzeten. Az amerikai hírszerző ügynökségek közös nyilatkozata szerint Oroszország továbbra sem mondott le arról a céljáról, hogy egész Ukrajnát megszállja. A kijevi drónok ismét Lipeck katonai repülőterét támadták. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×