Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
314.84
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Omicron Variant at warning sign in city - new variant of Covid 19
Nyitókép: DMEPhotography/Getty Images

Mindent újraír az omikron, sokak reménye foszlik szerte éppen

Nemrég a szakemberek még arról értekeztek, hogy jövőre pandémiából endémiába léphetünk át, ma már ez közel sem olyan biztos.

A különböző variánsok dominálta korábbi hullámok által leginkább érintett, oltási kampányt is sikeresen folytató országok valóban azt hihették a közelmúltig, hogy lassan maguk mögött hagyják a pandémiát. Endémiára számítottak, szezonálisan előforduló koronavírusos hullámokkal, melyekkel kapcsolatos reményeik arról szóltak, hogy a mostaniak súlyosságát már nem közelítik meg.

A november végén megjelent, immunitás elkerülésére képes és pokoli gyorsan terjedő omikron variáns azonban mindent megváltoztatott. Az országok már ismét bevezettek olyan intézkedéseket, amelyekről azt hitték, maguk mögött tudhatják - utazási korlátozások, maszkviselés, az összejövetelek veszélyeire történő figyelmeztetés. Bár nem kerültünk vissza a startmezőre, az omikron azzal jár, hogy még több embert kell beoltatni ahhoz, hogy tényleg eljöhessen az endémia ideje, írja a Reuters.

Unjuk, de nem ez számít

"Az embereknek elegük van a világjárványból, és Isten látja a lelkem, nekem is, de ha nem tudjuk sürgősen cselekvésre késztetni a vezetőinket, akkor úgy látom, hogy 2022-ben ugyanabba a helyzetbe kerülünk, amit 2021-ben megéltünk már egyszer" - mondja Angela Rasmussen, a kanadai Saskatchewan Egyetem Oltóanyag és Fertőző Betegségek Szervezetének virológusa.

A szakemberek szerint járványkitörések és szezonális hullámok még évekig jelentkeznek majd.

"A koronavírusos megbetegedések, kórházi kezelések és halálesetek számában mindig lesz egy alapszint. Sokan még nem fogadták ezt el"

- mondja Amesh Adalja, a Johns Hopkins Egészségbiztonsági Központ fertőző betegségekkel foglalkozó szakértője.

Van, aki még reménykedik

A remény mindössze az, hogy a vírus visszaszorulása elér egy szintet, amelyben léte már nem lesz olyan zavaró a mindennapokban. A koronavírussal való együttélés nem jelenti azt, hogy az már nem jelent veszélyt. Ehelyett

az embereknek készen kell állniuk arra, hogy alkalmazkodjanak,

amikor a következő változat megjelenik Tom Frieden, a Resolve to Save Lives, egy globális közegészségügyi kezdeményezés vezérigazgatója szerint.

"Fel kell ismerni, hogy egyes időszakokban biztonságosabb lesz dolgokat megtenni, mint máskor" - fogalmazta meg az alapelvet a jövőre nézve.

Még egy év pandémia is jöhet

Egyes tudósok azért nem adták fel teljesen a reményt, hogy a világ egyes részei jövőre kilábalnak a pandémiából. Az Egészségügyi Világszervezet szerint több mint 270 millió ember fertőződött már meg a koronavírussal, miközben a becslések szerint a világ lakosságának 57 százaléka kapott legalább egy adag vakcinát, ami olyan potenciális védelmet jelent, amely két évvel ezelőtt még nem létezett.

A T-sejtek az eddigi tapasztalatok szerint nem felejtenek, azokat nem képes úgy átlépni az omikron, mint az antitestek hatását.

Sok szakértő úgy véli, hogy ez a második védelmi vonal megakadályozza a kórházi kezeléseket és a haláleseteket.

Sok, a vírusra fogékony ember is van még ugyanakkor a földön - Celine Gounder, a New York-i Egyetem fertőző betegségekkel foglalkozó szakember szerint ezért is kell még legalább egy év ahhoz, hogy valóban endémiássá válhasson a koronavírus. 2022 inkább a helyi kockázatok felmérése, az oltások felvétele és a védekező intézkedések betartása jegyében zajlik még mindig.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
200 ezer magyar család várja lélegzet-visszafojtva az új kormány döntését: nem tudják, mi lesz két hónap múlva a hitelükkel

200 ezer magyar család várja lélegzet-visszafojtva az új kormány döntését: nem tudják, mi lesz két hónap múlva a hitelükkel

Órákig értekezhetnénk arról, mennyire kiszámíthatatlan módon nyúltak bele a magyar háztartások pénzügyeibe az egymást követő Orbán-kormányok. Az azonban extrémnek számított volna már akkor is, hogy 200 ezer magyar lakáshiteles nem tudja, milyen szabályok szerint határozzák meg a törlesztőrészletét másfél-két hónap múlva.  Márpedig a kamatstop szeptember 30-ai kivezetéséről szóló legutóbbi kormánybejelentést máig nem követte jogszabály, nem tudni, mire készüljenek a felek. A hatályos törvény alapján „örökké” tart az intézkedés, ezért a bankok több tízmilliárd forintnyi veszteséget számoltak el a második negyedévben, bár a legrosszabb forgatókönyvet ügyesen elkerülték. Piaci forrásaink szerint valószínű, hogy az idei év már elúszott a kamatstop kivezetése szempontjából, a Pénzügyminisztérium azonban nem válaszolt ezzel kapcsolatos megkeresésünkre. A kérdéssel a Portfolio szeptemberi Future of Finance 2026 konferencián is foglalkozunk, nem érdemes lemaradni róla.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×