INFORÁDIÓ
2021. április 20. kedd
Tivadar

koronavírus

covid-19

oltás

vakcina

Egy laboratóriumi munkatárs oltópontok szerint elosztja a koronavírus elleni oltóanyagot a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház Labordiagnosztikai Osztályán 2020. december 27-én. Ezen a napon az Európai Unió (EU) tagállamaiban megkezdődött a lakosság koronavírus elleni összehangolt beoltása. Magyarországon elsőként az egészségügyi dolgozók kapják meg a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett vakcinát.

Az oltás nélkülieket is védi, ha oltottak vannak a környezetükben

Infostart

Egyre több a bizonyíték arra, hogy a még nem oltottak is nagyobb biztonságba kerülnek, ha a környezetük felveszi a vakcinát.

Arról, hogy az elérhető koronavírus elleni oltások megvédenek bennünket a súlyos megbetegedésektől és a halálozástól, az első pillanattól kezdve beszélnek a kutatók. Arról azonban, hogy vajon környezetünk is nagyobb biztonságba kerül-e azáltal, hogy immunizáltuk magunkat, ritkábban esik szó. Kezdetben ennek éppen az ellenkezőjétől tartott mindenki, arra gondolva, hogy az átoltottság növekedésével lazulni fog majd a védekezésre fordított figyelem, ezáltal pedig ismét megugrik az esetszám.

A BBC cikke az oltások hatását a következő hasonlattal ismerteti: képzeljük el a koronavírussal való találkozást követően kialakuló állapotot úgy, mint egy létrát. Ennek csúcsán a legsúlyosabb következmény, a halál van, alsó foka pedig a tünetmentes fertőzés.

Az oltás hatására mindenki lejjebb léphet néhány fokot:

az, aki anélkül belehalna a betegségbe, talán csak enyhe vagy közepes tüneteket produkál majd, míg aki egyébként enyhe tünetekkel úszná meg, az tünetmentes hordozó lehet, vagy el sem fogja kapni a fertőzést.

Azokban az országokban lehet ezzel kapcsolatos valódi információkra szert tenni, amelyekben az oltottak száma már viszonylag magas: Nagy-Britanniában egyelőre óvatosan fogalmaznak a hivatalos szervek, de arra utalnak, hogy az oltásoknak van hatásuk már a korai adatok szerint is a fertőzés átadására. A még magasabb átoltottságú Izraelben is stabilan csökken az új esetek száma, már a pár százas kategóriáig mérséklődve, és az új halálozásoké is ennek megfelelően alacsony.

Tudományosan bizonyított adatok klinikai tesztekből állnak rendelkezésre. Az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem vakcinájának tesztjében a tünet nélkülieket is tesztelték, azt találva, több mint 50 százalékkal esett körükben a pozitív tesztek száma. Egy friss, egészségügyi dolgozók bevonásával végzett amerikai kutatás szerint a Pfizer vagy a Moderna vakcinájával oltottak körében egy adagot követően 80, két adag után pedig 90 százalékos volt a megfertőződés elleni védelem. Korábban egy brit hasonló kutatás 70 és 85 százalékos arányokat talált.

Skót adatok szerint azoknak az idősotthonoknak a lakói, akiknek környezetében oltott egészségügyi dolgozók végezték az ápolást, sokkal kisebb eséllyel kapták el a betegséget.

Egy cambridge-i kórházi dolgozók körében végzett felmérés pedig 75 százalékos csökkenést talált a tünetmentes megbetegedésekben oltást követően.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: MTI/Balázs Attila
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018