Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Nyitókép: Pixabay

"Robusztus immunválaszt" vált ki az egyik kínai vakcina

A CoronaVac klinikai tesztjének első két fázisából levont következtetéseket a Lancetben publikálták, kétféle dózissal is próbálkoznak.

Az elölt vírust tartalmazó, a Pfizer és a Moderna vakcinájához képest kevésbé innovatív metódussal dolgozó CoronaVacból 3 mikrogrammos és 6 mikrogrammos adagokat adtak be a kísérletben részt vevő önkénteseknek. A Lancetben közölt publikáció alapján a Sinovac Life Sciences oltását vizsgáló kutatók az első fázisban 144, a másodikban pedig 600 önkéntessel dolgoztak, akik közül kizárták azokat, akiknek testhőmérséklete 37 Celsius-fok fölött volt, korábban megfertőződtek a SARS-CoV-2 által vagy ki voltak téve egy fertőzés lehetőségének, illetve allergiásak valamilyen vakcina összetevőjére. A klinikai kísérletek kétszeresen vak, randomizált módon történtek, csak teljesen egészséges 18-59 éves kínaiak vettek részt azokban.

A tesztben két nagy csoportot hoztak létre: az egyikben két hét, a másikban négy hét eltéréssel adtak be 3 és 6 mikrogrammos vakcinát, illetve egy kontrollcsoportnak placebót. A kutatók szerint mindkét dózissal kezelt

önkéntesek körében gyors immunválasz volt tapasztalható,

százalékos eredményességi rátát azonban nem hoztak nyilvánosságra. A BBC a kínai kutatókat idézve azt írja: ők úgy vélik, az oltás a rendelkezésre álló információk szerint alkalmas vészhelyzeti használatra.

"A vakcina a tesztelt összes dozírozásban biztonságos és jól tolerálható. A leggyakrabban tapasztalt mellékhatás az oltás helyén érzett fájdalom volt. Két héttel a második adag vakcina beadását követően robusztus immunreakció volt érzékelhető" - olvasható a tanulmányban. A kutatók a 3 mikrogrammos dózist tartják kísérleteik alapján ideálisnak.

A vakcina kiváltotta immunválasz során termelődő antitestek mennyisége alacsonyabb volt, mint amit azoknál tapasztalnak az orvosok, akik koronavírus-fertőzésen esnek át, de még ezzel együtt is úgy gondolják a kínai kutatók, hogy oltásuk meg tudja védeni az embereket a koronavírustól, írja a Hindustan Times.

Fengcsaj Csu, a kutatás vezetője szerint hosszú távon, ha már nem lesz ennyire riasztó a járványügyi helyzet, érdemesebb lehet majd két hét helyett egy hónapos eltéréssel beadni a vakcina két adagját.

Ettől erőteljesebb és hosszabban tartó antitest-termelődést várnak. Azt ugyanakkor kiemelte, hogy az oltás által nyújtott védelem hosszáról még adatokat szükséges gyűjteni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×