Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
314.58
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Nincs menekvés a tüdőrák elől

Mindenképpen növeli a tüdőrák kockázatát a levegőben lévő szilárd légszennyező anyagoknak való hosszú idejű kitettség, még akkor is, ha az európai szabványokban meghatározott hatóértéknél jóval kisebb szennyezettségről van szó - írták kutatók a The Lancet című brit tudományos folyóiratban szerdán megjelent tanulmányukban.

A fokozott szennyeződésnek való rövidebb kitettség pedig növeli annak kockázatát, hogy valaki szívelégtelenség miatt kórházi kezelésre szoruljon, sőt súlyosabb esetben meg is haljon.

A levegőben lévő szilárd és folyékony részecskéket a méretük szerint osztályozzák. A belélegezhető szilárd részecskék aerodinamikai átmérője kevesebb, mint 10 mikrométer (szálló por vagy PM10). Kis méretük révén könnyen behatolnak a tüdőbe. Olyan emberi tevékenységek következtében keletkeznek, mint a fűtés, a gépjármű-közlekedés, a mezőgazdaság és egyes ipari tevékenységek.

Az Ole Raaschou-Nielsen által vezetett európai kutatócsoport, amely 313 ezer emberre kiterjedő 17 európai kutatás eredményeit vizsgálta át, kimutatta, hogy az egy köbméterenkénti 5 mikrogrammos finomrészecske-szennyeződés (PM2,5) 18 százalékkal, a köbméterenkénti 10 mikrogrammnyi PM10 részecske pedig 22 százalékkal növeli a tüdőrák kockázatát.

Az Európai Unió levegőminőségi szabványaiban köbméterenkénti 40 mikrogramm PM10 és 25 mikrogramm PM2,5 határérték szerepel.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az engedélyezett PM10-szintet köbméterenkénti 20 mikrogrammra, a PM2,5-szintet pedig 10 mikrogrammra javasolja csökkenteni.

A kutatók azonban kimutatták, hogy az európai határértékeknél alacsonyabb részecskekoncentráció is a tüdőrák kockázatával jár, amely a koncentráció növekedésének függvényében egyre nagyobb. Mint írták, "nem találtak olyan szintet, amely alatt ne lenne kockázat".

A The Lancetben megjelent másik tanulmány szerzői, a skóciai Edinburghi Egyetem kutatói a részecskék, illetve négy másik légköri szennyeződés, a szén-monoxid, a kén-dioxid, a nitrogén-dioxid és az ózon hatását tanulmányozó 35 tanulmányt elemeztek.
Arra a következtetésre jutottak, hogy az ózont leszámítva, ezeknek a szennyeződéseknek való rövid kitettség is - például szmogriadó idején - 2-3 százalékkal növeli annak kockázatát, hogy valaki szívelégtelenség miatt kórházi kezelésre szoruljon, vagy meghaljon.

A helyzetet modellezve a kutatók úgy vélték, hogy 8000 szívelégtelenség miatti kórházi kezelést lehetne elkerülni, ha csak a PM2,5-szintet 3,9 mikrogrammra lehetne csökkenteni az Egyesült Államokban.

Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn és kedden kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a sűrű hetet, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
A barbárság korszakának vége lehet Magyarországon

A barbárság korszakának vége lehet Magyarországon

John Stuart Mill már 1848-ban a „barbárság” maradványának tartotta a nemzeti valutákat, és a magyar gazdaságtörténet lassan őt igazolja. Az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy Magyarország nem tudott élni az önálló valutával, a független monetáris politika sokszor nem megvédett minket, hanem elmélyítette a válságokat. Ma, amikor egy új gazdaságpolitikai irány alapján megnyílt az út az euró felé, az EU-párti fordulat és a csatlakozási szándék a legfőbb geopolitikai horgonyunkká lépett elő. Az optimális valutaövezetek elmélete azonban rámutat a folyamat kockázataira is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×