Infostart.hu
eur:
362.25
usd:
321.64
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

A nyári gyerekek magasabbak és erősebbek, mint a téliek

Egy brit kutatás szerint azok a gyerekek, akik nyárutón vagy az ősz elején születnek, gyakran magasabbak és erősebbek lesznek később azoknál a társaiknál, akik a tavaszi vagy a téli hónapokban jönnek világra.

A Kilencvenes Évek Gyerekei nevet viselő brit projektben hétezer gyerekeket vizsgált meg, és a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy azok, akik nyáron vagy az ősz első hónapjaiban születnek, erősebb csontozattal fognak rendelkezni. Ennek oka az lehet - állítják a kutatók -, hogy a nyári és őszi hónapokban az anyát több napfény éri, így több csonterősítő D-vitaminhoz jut a szervezete.

A Bristoli Egyetem kutatói úgy vélik, hogy a napfényből származó D-vitamin nemcsak az anyának, de az anyaméhben fejlődő magzatnak is kedvez.

Vizsgálatukból kiderült, hogy amire elérték a 10 éves életkort, a nyári és az őszi hónapokban született gyerekek átlagosan fél centiméterrel voltak magasabbak társaiknál, ráadásul közel 13 négyzetcentiméterrel nagyobb volt a csontterületük a télen és a tavasszal született gyerekekhez képest.

"A szélesebb csontok erősebbek lehetnek, és nem lesznek annyira törékenyek az időskorban kialakuló csontritkulás miatt" - mondta Jon Tobias professzor.

A kutatók szerint azok a kismamák, akik a nyár végefelé lépnek terhességük utolsó szakaszába, már azzal is elegendő D-vitaminhoz juthatnak, ha csak sétálnak a szabad levegőn, vagy napoznak. Úgy vélik, nem kéne pánikolni a bőrrák miatt, csak oda kell figyelni,  mennyit tartózkodunk a napon.

Ha pedig olyan helyen élünk, ahol kevés a napfény, akkor a kismamák forduljanak orvosaikhoz, hogy tanácsot kérjenek a D-vitamin pótlásáról. Tobias professzor ezt tanácsolja azoknak a várandós nőknek is, akik november és május közöttre várják gyerekük megszületését.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×