2010. szeptember 21. 11:06 Hat hét után lemondott a Steaua Bucuresti vezetőedzője Lemondott posztjáról Ilie Dumitrescu, a román Steaua Bucuresti labdarúgócsapatának vezetőedzője.
2010. szeptember 21. 10:39 Eldőlhet a héten, fut-e még az idén Overdose Overdose túl van a Baden-Badeni verseny utáni pihenőn, múlt hét vége óta ismét kedvet mutat a munkához. Így nem kizárt, hogy már ezen a héten dönteni lehet róla, októberben starthoz áll-e valamely versenyen. Egyelőre több lehetőségen is gondolkodunk - mondta el Mikóczy Zoltán a PannoniaOverdose.hu-nak.
2010. szeptember 21. 10:04 Súlyos gondok a brit Nemzetközösségi Játékok előtt Nem csak a biztonság szavatolása, hanem a versenyzők szállásának otthont adó falu építése is gondot okoz az október 3-án rajtoló újdelhi Nemzetközösségi Játékok szervezőinek.
2010. szeptember 20. 20:05 Súlyosan ráfizet Arséne Wenger a kirohanásra Az Angol Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága eljárást indított Arséne Wenger, az Arsenal vezetőedzője ellen. A francia szakember a szombaton Sunderland elleni bajnokin "esett neki" a játékvezetőnek, mert a hazaiak Darren Bent révén öt perccel a rendes játékidő vége után egyenlítettek, Wenger pedig sokallta a hosszabbítást.
2010. szeptember 20. 08:28 Így sérült meg Messi - videóval Legalább egy hétig nem léphet pályára Lionel Messi, miután vasárnap este a spanyol bajnokság 3. fordulójában megsérült. Az argentin zsenit a hosszabbítás perceiben durván szerelte az Európa Liga-bajnok Atlético Madrid védője, Újfalusi. A találkozót Messiék, a címvédő FC Barcelona nyerte 2-1-re.
2010. szeptember 19. 19:33 Döntetlenre végződött a rangadó Debrecenben A bajnoki címvédő Debrecen 1-1-es döntetlent játszott vasárnap a vendég Debrecennel a labdarúgó NB I 7. fordulójában.
2010. szeptember 19. 18:19 Megszerezte első győzelmét a Juve A Juventus 4-0-ra nyert Udinében az olasz labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában, és ezzel megszerezte első győzelmét ebben az idényben.
2010. szeptember 19. 18:12 Tizenöt éves lesz a magányosan hajózó holland lány Tizenötödik születésnapját ünnepli hétfőn Laura Dekker, aki magányos hajósként vágott neki földkörüli útjának, amelyet a világ legfiatalabb hajósaként teljesíthet.
2010. szeptember 19. 17:06 Dzsudzsákék nem bírtak Bodorékkal A Dzsudzsák Balázzsal felálló PSV Eindhoven gólnélküli döntetlent játszott Bodor Boldizsár csapatának, a Roda Kerkradénak az otthonában vasárnap, a holland labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában.
2010. szeptember 19. 16:45 Berbatov mesterhármasával verte az MU a Liverpoolt A házigazda Manchester United a bolgár Dimitar Berbatov mesterhármasával verte 3-2-re a Liverpoolt az angol labdarúgó Premier League ötödik fordulójának vasárnapi játéknapján.
2010. szeptember 19. 13:01 Közel két év után ismét dobogós helyre motorozott Talmácsi A hetedik helyről rajtolt Talmácsi Gábor harmadik lett a Moto2 géposztályban a gyorsaságimotoros-világbajnokság Aragón Nagydíján.
2010. szeptember 19. 11:09 Szeptember legkülönlegesebb góljával vezetett az Arsenal Cesc Fabregas minden bizonnyal az idény legkülönlegesebb gólját lőtte a Premier League-ben - noha még csak az ötödik fordulónál tartanak a csapatok. A spanyol világbajnok "nem tehetett" arról, hogy jó 35-40 méterről gólt talpalt a Sunderlandnek. Érdemes megnézni!
2010. szeptember 19. 08:47 Minden a régi: Cristiano Ronaldo góljával nyert a Madrid Megszerezte első idegenbeli győzelmét a Real Madrid a 2010-2011-es bajnoki idényben. José Mourinho csapata 2-1-re győzött San Sebastianban.
2010. szeptember 18. 15:58 Thierry Henry gólörömében kibombázta a Dallas kapusát a játékból - videóval! A New York Red Bulls a Dallasszal játszott bajnoki meccset. Az első New York-i gól után Thierry Henry vissza akarta bombázni a labdát a kapuba, a francia csatár azonban a kapus Kevin Hartman lábát találta el, aki annyira megsérült, hogy le kellett cserélni.
2010. szeptember 18. 11:59 Kiakadt a csapat a Vueltáról angolosan lelépő Cancellara miatt Mélységesen felháborodott a Saxo Bank kerékpároscsapat, hogy az egyik legsikeresebb versenyzője, a svájci Fabian Cancellara a Vuelta a Espana pénteki szakaszát feladta, majd a repülőtérre ment és hazautazott.
2010. szeptember 17. 19:52 Póta Georgina legyőzte a címvédőt, és negyeddöntős Póta Georgina óriási csatában legyőzte a címvédő német Wu Jiaduót, így nagy bravúrt végrehajtva bejutott a negyeddöntőbe egyesben az ostravai asztalitenisz Európa-bajnokságon.
2010. szeptember 17. 19:09 A Paks megtréfálta a Kaposvárt A hetedik forduló előtt listavezető Kaposvár hazai pályán 2-1-re kikapott a Pakstól a labdarúgó NB I pénteki mérkőzésén.
2010. szeptember 17. 17:33 Elődöntős és már biztos érmes a Tóth, Póta duó A Tóth Krisztina, Póta Georgina duó óriási csata után, meccslabdákat hárítva bejutott az elődöntőbe, így már biztosan érmet szerez az ostravai asztalitenisz Európa-bajnokságon.
2010. szeptember 17. 17:32 Gulácsit ismét kölcsönadta a Liverpool A Liverpool - akárcsak az előző idényben - ismét kölcsönadta az angol harmadosztályban szereplő Tranmere Rovers labdarúgócsapatának Gulácsi Pétert.
2010. szeptember 17. 15:00 Tarlós István a pesti futballklubok vezetőivel tárgyalt Tarlós István, a FIDESZ-KDNP főpolgármester-jelöltje szerint a magyar labdarúgásban tapasztalt szurkolói vandalizmust a klubok önerőből nem tudják felszámolni, ehhez szigorúbb törvényekre és példastatuálásra van szükség.