Infostart.hu
eur:
385.33
usd:
332.12
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

A barcelonai Sport: a Ferencváros sokkal több mint egy futballklub

A Ferencvárosról írnak a katalán lapok, mint a Barcelona ma esti ellenfeléről. Egy éve még vágyálomnak tűnhetett volna ez a mondat, két éve utópiának – most a valóság. A zöld-fehérek visszahelyezték magukat az európai futballtérképre.

Mintha még ebben is létezne fokozatosság: Szergej Rebrov irányításával óriásit lépett előre a kezdetek óta szinte teljesen kicserélődött csapat a nemzetközi porondon. Az első közös nyáron kiharcolta az Európa-liga főtáblájára jutást, ott (is) Barcelonában játszotta az első mérkőzését, az Espanyol ellen.

Most itt az újabb, a még nagyobb lépés gyümölcse: a Bajnokok Ligája 2020-as csoportkörének nyitányán a helyszín újra a katalán metropolisz,

az ellenfél pedig a Bayern München elleni 2-8 óta az első BL-mérkőzését, az első nemzetközi tétmérkőzését vívó FC Barcelona.

A Barcelona a helyi sajtó szerint a legerősebb támadósorával (Griezmann, Coutinho, Fati és előttük Messi) készül, Marc-André Ter-Stegen sérülése miatt Netónak nincs igazán alternatívája a kapuban, míg a védelemben Sergi Roberto, Piqué és Lenglet mellett, a sérült Jordi Alba helyén, vélhetően az egyik „új fiú”, a holland származású, amerikai válogatott, Sergiño Gianni Dest játszik. A 19 éves szélsőhátvédért szeptemberben nagy harcot vívott a Bayern München és a Barcelona, utóbbi győzött. A „maradék” két helyre Frenkie de Jong és Miralem Pjanić a jelölt, a Juventustól érkezett bosnyák középpályásnak ez a mérkőzés jelentheti az igazi bemutatkozását új klubjában, mert a La Ligában eddig két meccsen összesen 27 percet játszott.

Ő az egyetlen, akinek személyes ismerőse van a ferencvárosi játékosok között, a Fradi két bosnyák válogatott játékosával, Adnan Kovačevićcsel és Eldar Ćivićcsel hazájuk válogatottjából ismerik egymást.

A barcelonai Sport egyébként megadja a tiszteletet a zöld-fehér klubnak: Ferencváros, sokkal több mint futball című cikkében, amellett, hogy rögzíti, hogy azonos évben alapították a két egyesületet, kitér arra is, hogy a Fradi más szakosztályai is nagyon sikeresek. Külön is említi, hogy a vízilabdázói Európa legjobbjai (a helyi Barceloneta is összekerült a Ferencvárossal a vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében).

A másik katalán sportnapilap, az El Mundo Deportivo alkalmasint népszerű a ferencvárosi szimpatizánsok között, mert szavazásán – Ki nyeri a mai mérkőzést? – több mint 22 százalék a zöld-fehérek sikerét jövendölte a kedd reggeli órákban.

Nem ilyen optimisták a fogadóirodák,

az Admiral Bet, például, 27-szeres pénzt fizetne a vendégsikerre, a cégnél kiemelkedően ezzel lehetne a legjobban keresni a BL első fordulójában.

A Barcelona az UEFA által szervezett sorozatokban eddig mindössze egyszer játszott magyar klub ellen, a Cruyff és Neeskens köré épített gárdát hozta el a Vasas Budapestre a hetvenes évek közepén. Ugyanakkor négy játékos is szerepelt a pályafutása során mindkét klubban: Kubala László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán mellett a húszas-harmincas évek válogatott játékosa, Berkessy Elemér is viselte a Barcelona és a Ferencváros mezét.

A barcelonai Sport érdekes összeállítást jósol a Ferencvárosnak, Dibusz elé a Lovrencsics, Frimpong, Kovačević és Heister nevét írta, a középpályára Isael, Ladouni, Haratin és Tokmac, előre Škvarka és Boli került. Valószínűbb, hogy a Rebrov a Dibusz – Botka, Kovačević, Blažić, Ćivić – Isael, Sigér, Haratin, Tokmac – Zubkov, valamint Mak vagy Uzuni kap szerepet.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Trump nem Putyinban látja az ukrajnai béke fő akadályát, ukrán alakulatok estek egymásnak – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Trump nem Putyinban látja az ukrajnai béke fő akadályát, ukrán alakulatok estek egymásnak – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump a Reutersnek adott interjút, amelyben érdekes meglátásokat osztott meg az orosz-ukrán béketárgyalások jelenlegi helyzetéről. Súlyos ügyről számol be az Euromaidan Press nevű ukrán portál: egy rohamdandár katonái egyszerűen elrabolták egy területvédelmi alakulat tagjait és az orosz állások ellen küldték őket. A lap hangsúlyozza: az ügy világosan rámutat arra, hogy az ukrán haderőben egyre mélyebb krízis kezd kibontakozni a katonák hiánya miatt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×