Infostart.hu
eur:
385.33
usd:
331.6
bux:
122011.12
2026. január 16. péntek Gusztáv
Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, olimpiai bajnok úszó a március 28-31. között megrendezésre kerülő debreceni, 120. úszó országos bajnokság sajtótájékoztatóján Debrecenben 2018. március 7-én. Az elnök bejelentette, hogy kezdeményezésére megalakul az Olimpiai Bajnokok Testülete (OBT).
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Wladár Sándor: egyre több jel utal arra, hogy Shane Tusup visszatér Magyarországra

A Magyar Úszó Szövetség elnöke az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában elmondta, ha így is lesz, a Duna Arénába edzést tartani "be nem teheti a lábát".

Egyre több jel mutat arra, hogy Hosszú Katinka volt férje és edzője, Shane Tusup vissztér Magyarországra, de sok a bizonytalanság, és hivatalosan még az sem jelenthető ki, hogy ő lenne Szilágyi Liliána új edzője - mondta az InfoRádiónak a Magyar Úszó Szövetség elnöke. Wladár Sándor arról is beszélt, hogy az amerikai tréner a Duna Arénában biztosan nem tarthat majd edzéseket.

"Nem látunk bele a fejébe. Húsz éve benne vagyok a magyar úszóéletben, figyelem az eseményeket, szerintem

Shane-nek lehetnek olyan elképzelései, hogy Magyarországra teszi át a székhelyét,

és valami olyan uszodában fog felkészülni az olasz Ilaria Cusinatóval, illetve magyar versenyzőivel, amelyről mi még nem tudunk vagy csak sejtésünk van" - árulta el Wladár Sándor.

Szerinte a "magyaros forgatókönyv" megvalósulása függhet attól is, hogy a különböző szervezetek, szövetségek - Magyar Úszó Szövetség, Magyar Edzők Társasága, Magyar Olimpiai Bizottság -, illetve Szabó Tünde sportállamtitkár helyt ad-e ilyen irányú kérésnek, mindenesetre Wladár Sándor tud arról, hogy "vannak már ilyen folyamatok".

Arra a kérdésre, hogy segítheti-e a Hosszú Katinkát korábban három olimpiai bajnoki címhez segítő Shane Tusup a magyar úszósportot, azt mondta,

"az biztos, hogy abba az uszodába nem fogja betenni a lábát, ahol a válogatottunk készül, magyarul nem fogom engedni, hogy a Duna Arénában edzést tartson".

Kategorikusan kijelentette: nem fordulhat elő, hogy Hosszú Katinkát, Milák Kristófot, Kapás Boglárkát vagy edzőjüket Shane Tusup zavarja - persze nem tudják, hogy volna-e szándéka az amerikainak ott dolgozni. A sportvezető személyesen nem örülne neki, ha Shane Tusup próbálná "szolgálni" a magyar úszósportot, esetleg itt is telepedne le és dolgozna. "Jelen pillanatban, 10 hónappal a tokiói olimpia előtt azt gondolom, többet árthat, mint használhat" - tette hozzá.

Szilágyi Liliána viszont gondolhatja úgy, hogy ebben a helyzetben Shane Tusup segíti ki az olimpiára, hiszen ha 200 pillangón a világbajnokságra ki is jutott, döntőt is úszott, az olimpiára nehezebb lenne a csapatba kerülés, nem biztos a helye. Ezzel kapcsolatban Wladár Sándor elmondta, a mezőny feszített, és bár reméli, hogy "Lilu" elbírja Shane Tusup terhelését, szerinte - látva az elmúlt éveit - nem fogja.

"Három év alatt volt talán hat vagy hét edzője... Először is nézzük meg, működik-e ez a kapcsolat, azt Shane is tudja, hogy Szilágyi Liliána alacsonyabb intenzitású edzésmunkára képes, mint mondjuk az olasz versenyző. Annyira friss ez a hír, hogy még csak mint magánember és volt úszó tudok véleményt alkotni" - fűzte hozzá. Szilágyi Liliána nyilatkozata egyénként még nem érkezett be a Magyar Úszó Szövetségbe, tehát hivatalosan még nem Tusup, hanem Molnár Ákos az edzője.

A Wladár Sándorral készült teljes interjút csütörtök este fél nyolc után az InfoRádió Vegyesúszás című műsorában hallgathatják meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×