Ha állapot alatt azt értjük, hogy a tudásszintünk milyen... az előző két olimpiai ciklusban közelebb lehettünk az élmezőnyhöz, ha nem mi jelentettük azt. Amit elterveztem, ahhoz képest jól állunk. Megmondom őszintén: az ideit gondoltam a legnehezebb évnek, és nem hittem, hogy a legfontosabb tornán, az Európa-bajnokságon veretlenül, csoportelsőként jutunk az elődöntőbe. Ahhoz ugyanakkor, hogy a londoni olimpiára a végső győzelemre esélyesként érkezzünk, ennek a csapatnak négy-öt, ha nem hat gólnyi játékerővel erősödnie kell. Látom egyébként az ehhez vezető utat, és remélem, hogy be is fog következni.

Ez adott esetben néhány régi játékos visszatérését is jelentheti? Van esély arra, hogy Kásás Tamás, Kiss Gergő vagy Molnár Tamás újra a válogatottban játsszon?

Két, esetleg három játékos mindenképpen visszatérhet a csapatba. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy London után is lesz élet. A lényeg az, hogy nagyon jó keretet kell összeállítanom a jövő évi világbajnokságra és az azt követő olimpiai évre, amelyben a játékosoknak meg kell harcolniuk a posztjukért. Eszerint jelölöm majd ki a Londonba utazó tizenhármat.

Milyen ma a magyar vízilabdaklubok helyzete, akár financiális, akár szakmai szempontból? Az olaszokkal nem lehet bírni a lépést anyagilag, de Horvátországban, Szerbiában és a Montenegróban is van tehetősebb klub a magyar elitbe tartozóknál. Ezt a Final Four eredményei akár alá is húzhatják.

A pontos számokat nem ismerem, de érzékelem a pénzmozgást a magyarországi pólósportban. Hullámzik. Előfordulhat, hogy most a legtehetősebb klubnak kisebb a költségvetése, mint a három-négy évvel ezelőtti legmódosabb. Ez azonban önmagában még nem magyarázat arra, hogy egy-egy klubcsapat esetleg gyengébben teljesít. Egyszerűen csak arról van szó, hogy amint a válogatottban, úgy a klubcsapatokban is van generációváltás. Előfordulhat, hogy azok a játékosok, akik a klubokban a meghatározóak voltak, a válogatottban azonban esetleg csak epizódszereplők, a nemzetközi klubmérkőzéseken is mutatják ezt a fajta különbséget.

Abban a tizennégy szezonban, ami a hátunk mögött van, túl sok final fouros szereplése a magyar kluboknak nem volt. Talán öt vagy hat. De azért az mindig falssá teszi a helyzetet, hogy jó néhány, a válogatott szempontjából fontos játékos játszhat külföldön. Azt is meg kell említenem, hogy ebben az évben összesen egyetlenegy játékossal erősödött a válogatott, külföldről, Madaras Norberttel. Egyébként azokból állt a magyar válogatott, akik a magyar klubcsapatokban játszottak.Ha csapatsportágakra gondolunk, a futballra részben, a kézilabdára és a kosárlabdára azonban teljes mértékben igaz, hogy az elit kivonult Budapestről. Ez a vízilabdában nem így van. Miért?

Talán a tradíciók miatt alakulhatott ez így. Ha belegondolunk, az ötvenes-hatvanas években igazán fontos vidéki csapat csak kettő volt, az Eger és a Szolnok. Annak, hogy miért nem tudnak a vidéki pólóklubok berobbanni az elitbe, talán az lehet az egyik oka, hogy a városukban más sportágban, a kézilabdában, a kosárlabdában vagy akár a jégkorongban csináltak sztárcsapatot.

Egerben látszik leginkább, hogy nincs igazán konkurens más sportágbeli csapat, ezért is lehet az a vidéki klubok közül az egyik legeredményesebb. Talán arra lenne szükség, hogy olyan helyen épüljön uszoda, ahol nincsen más sportág, amely esetleg elviheti, de mindenképpen megosztja a város anyagi erejét. Tény, hogy a vízilabdában nem érezzük annyira a lokálpatriotizmust, mint a veszprémi kézilabda vagy a körmendi kosárlabda esetében.

Mivel magyarázható az, hogy szinte csak pólósokat kérnek fel reklámokban szerepelni? Nyugat-Európában azt látja az ember, hogy rengeteg sportoló jelenik meg különböző termékek hirdetőjeként, akik jövedelmének jó része ma már a hirdetésekből vagy egyéb munkákból származik. Ennek nyilván az eredményesség az oka, meg az, hogy helyes fiúk, ráadásul népszerűek.

Azt hiszem, meg is van a válasz.

Az olasz vízilabdázók is ennyire népszerűek, vagy az olasz sport teljesen más szerkezetű?

Az olasz vízilabdázók is népszerűek, de Olaszországban azért más a helyzet, mert a legnépszerűbb és legjobb csapat a Pro Recco, ahol nagyítóval kell keresni az olasz játékosokat. Náluk a futball mindent visz. A sok dialektussal és különböző kultúrával bíró, hercegségekből, királyságokból összerakott "csizmát" manapság a Rai televízió, illetve a futballbajnokság tartja össze.A futballban óriási a különbség egy klubedző és a szövetségi kapitány között napi munkát tekintve. A vízilabdában is így van ez?

A vízilabdában a szövetségi kapitány munkája valahol a kettő között van. Egy labdarúgó-válogatott irányítója a nagy tornák előtt három hetet kap az együttese felkészítésére. Én egy világversenyt megelőzően nagyjából két hónapot tudok a csapattal foglalkozni.

Épp a minap néztem utána annak, hogy januártól milyen sokszor fogok tudni két-három, esetleg négy napot vagy egy egész hetet dolgozni a játékosokkal, miközben zajlik a klubszezon. Emellett elmegyek meccsekre, edzésekre, konzultálok a kollégákkal és olyan játékosokkal, akikkel terveim vannak. És ezzel nagyjából az egész év kitelik.

A média képviselői, a támogatók nehezen értik meg, hogy egy-egy világversenyt követően esetleg lenne két hét vagy három hét, amikor szívesen kikapcsolnám a telefont és eltűnnék, hiszen a stresszt, ami a felkészülés és a meccsek folyamán átélek, ki kellene pihenni.

Olvastam nemrégiben Faragó Tamás szavait arról, hogy reformra szorulna a vízilabda, és ön is beszélt arról az olimpia után, hogy szerencsés, ha az amerikai csapat jól szerepel, mert a sportágnak jót tenne, ha globálissá válna. Van ilyen értelemben kifutási lehetősége a vízilabdának, ahol eddig a közép-kelet-európai csapatok domináltak?

A sportág jövője szempontjából két dolgot látok lényegesnek: először is, úgy kellene megfogalmazni a szabályokat, hogy a játékvezetőknek minél kevesebb lehetőségük legyen szubjektív döntéseket hozni. A pólónak egyik rákfenéje az, hogy az átlagos néző nem érti, miért hoznak azonos szituációkban különböző ítéleteket a bírók, emiatt pedig átverve érzi magát.

Illetve, lehet ezekkel a szabályokkal is jól játszani, csak jó játékvezetők kellenek hozzá. Ha belegondolunk a pekingi döntő fantasztikusan látványos meccs volt, mert a bírók nem kutyulták össze azt.

Ami az amerikaiak kérdését illeti, az a másik, amiben előrelépési lehetőséget látok. Ahhoz, hogy a vízilabda az Egyesült Államokban igazából meghonosodjon, az kellene, hogy egyetemiből profi sportággá váljon.

4

Öt-tíz évvel ezelőtt a délszláv együttesek inkább a kevés hibázással, és a kiszámítottsággal operáltak, azzal értek el jó eredményeket. A magyar játékosok ugyanakkor sokkal vállalkozóbb kedvűek voltak, és az improvizatív készségeiket is bevetették. Előfordult, hogy valaki, akivel öt-hat éve együtt dolgoztam, olyasmit csinált, hogy még engem is meglepett.

Mostanában egyre több a délszláv zseni. Ezek nagyon képzett játékosok, akiknek az improvizáció sem okoz gondot, míg a magyarok a kiszámíthatóságot kezdik elsajátítani, egyre inkább képesek a tanulható dolgokat magas szinten művelni. Egyetlenegy dolgunk lehet: továbbra is olyan zseniket nevelünk ki, akik a habos tortán a cseresznye lesznek.

És tartja még magát a tétel, amely szerint az amerikaiak elsősorban a fizikai erejükre alapoznak?

Ez sem teljesen igaz már: az amerikai csapat nem tudta volna Pekingben megverni a horvátokat két, a szerbeket pedig három góllal, ha nem lett volna ott is néhány zseni, vagy kiemelkedő tudású, a póló minden csínja-bínjával tisztában lévő pólós. Tudniillik ezek nélkül nem lehet komoly eredményt elérni. Egyébként meg az, hogy az alapképzettségük fizikailag nagyon jó, arra kényszerít minket, hogy mi azok legyünk.

Befejezésül: milyen Kemény Dénes kapcsolata a játékosaival? Mert azokat, akikkel több mint tíz évet dolgozott, az ember óhatatlanul is egy kicsit közelebb érzi már magához.

Ez nyilvánvaló, az a sok-sok év megváltoztatja az emberi kapcsolatokat. Az a fontos, hogy ha edzésmunkáról, mérkőzésről, vagy ezek elemzéséről van szó, mindenki a saját szerepét játssza. Ha képesek vagyunk erre, amikor kell, nyugodtan viselkedhetünk egymással úgy, mintha családtagok lennénk.

A mostani válogatottban Biros Peti az, akivel a legrégebben együtt dolgozom, mégis sokszor előfordult, hogy harcias stílusban kértem számon rajta valamit. Úgy gondolom, Péter tudja, hogy mindezt tudomásul kell vennie, ha ez szükséges a győzelemhez. Aztán, miután kijön az öltözőből és beülünk a buszba, lehet, hogy váltunk pár szót barátként is.