eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

A nyár 20 legbombább fociüzlete

Augusztus 31-én egész Európában bezárt az átigazolási piac. A Goal.com szakportál sorrendbe rakta a nyári átigazolási szezon 20 legnagyobb "dobását". Az ítészek négy szempontot vettek figyelembe: a játékos általános képességeit; azt, hogyan illeszkedik új csapatába; hogyan alkalmazkodik a környezetéhez; illetve az átigazolási díj mértéke, megtérülése. Az összeállítás attól különösen érdekes, hogy a Deloitte könyvvizsgáló cég legfrissebb kimutatása szerint három éve nem költöttek az európai élklubok olyan kevés pénzt futballisták szerződtetésére, mint az idén.

A Deloitte összesítése alapján a legmódosabbaknak tartott angol egyesületek 424 millió eurót fordítottak új szerzeményekre, ami 22 százalékkal kevesebb a tavalyi adatokhoz képest, és 2007 óta a legalacsonyabb összeg.

A Premier League költekezői közt élen járt az Abu-Dzabiból befolyó millióknak köszönhetően dúsgazdag Manchester City, amely egymaga 152 millió euróból erősített. Az érkezők közül Yaya Touré, David Silva, Mario Balotelli és James Milner ára is meghaladta a 25 millió eurót.

A spanyol, az olasz, a német és a francia élvonalban 2009-hez viszonyítva 25-40 százalékkal esett vissza a játékosvásárlásokra költött pénz. Az olasz Serie A-ban 315, a spanyol Primera Divisiónban pedig 291 millió euróba kerültek az újoncok.

A Goal.com által összeállított üzleti TOP 20 érdekessége, hogy a listát a nyár legdrágább transzfere vezeti: az eleve jócskán eladósodott Barcelona vezeti a Villa-féle biznisszel. 


1. David Villa. A világbajnok spanyol csatár 40 millió euróért váltott klubot, amikor elfogadta a spanyol bajnok Barcelona ajánlatát. A válogatottból jól ismert társak közé érkezett a volt valenciai támadó, aki "robbanásveszélyes" játékával vélhetően jelentősen fogja javítani a katalán klub eddig sem gyenge támadójátékát.

2. Javier Mascherano. Az argentin védekező középpályás is a Barcelonát választotta pályafutása következő csapatának. A 21 milliós transzfert sokan "olcsónak" titulálták, de a játékos nem akart már Liverpoolban maradni, és az öt évvel ezelőtti BL-győztesnek is égető szüksége volt a pénzre. Sokan Cesc Fabregast várták a Barcelona középpályára, de a szakírók szerint "Masch az utolsó darabja a katalán kirakósnak".

3. Zlatan Ibrahimovic. A svéd erőcsatár a Barcelonát hagyta el - most csak kölcsönben - az olasz Milan kitartó udvarlására. A piros-feketék opciós jogot szereztek a svéd csatárra, akit jövő nyáron 24 millió euróért végleg megvásárolhatnak. Ibra remek vétel az olasz csapatnak, hiszen ismeri a Serie A-t, és vélhetően nagyon motivált lesz: meg akarja mutatni a Barcelonának, hogy felesleges volt nem bízni a képességeiben.

4. Maruan Samah. Az Arsenal jó szokásához híven ismét egy tehetséges játékost szerzett, hogy Arsene Wenger kezei alatt világklasszissá váljon. A Bordeaux marokkói válogatott csatára ingyen érkezett Londonba, hogy Robin van Persie-vel közösen terrorizálják a Premier League védelmeit.

5. Diego. Egy évnyi torinói kitérő után a Juventus visszaadta a brazil játékmestert a Bundesligának. A Wolfsburg 15,5 millió eurót fizetett a fantasistáért, aki a Juventus tavalyi mélyrepülése után Olaszországban bűnbaknak számított. Németország viszont a legnagyobb tehetségnek kijáró szeretettel fogadta vissza.

6. Yaya Touré. Az idei átigazolási szezonban is magasan legtöbbet költő Manchester City 29 millió eurót adott a Barcelonának az elefántcsontparti középpályásért. A Citynél most azt remélik, hogy Yaya érkezésével "ipari erősségű" középpályája lesz a "Big Fourba" vágyó klubnak.

7. Robinho. A brazil zseni leigazolását a transzferpiac zárása előtt másfél órával ütötte nyélbe a Milan vezetősége. A 18 millió eurós ár egyértelmű, a hivatalos kommünikében szereplő "bizonyos bónuszok ezen felül" kitétel viszont hosszú ideig még a kedvenc rejtvényei lesz a nemzetközi szaklapoknak. A 26 éves brazil tehetség átigazolását a sajtó sima "lopásnak" tartja: ilyen olcsón, ilyen tehetséget ritkán lehet megszerezni. Igaz, a Manchester Cityben nagyot betliző Robinhótól most Milánóban azt várják, hogy Patóval és Ronaldinhóval ellenállhatatlan kiszolgálói lesznek Ibrahimovicnak.

8. Simon Kjaer. A 21 éves dán védőt 14 millió euróért szerezte meg a Wolfsburg a Palermótól. Miközben az európai TOP-csapatok hiába kilincseltek a szicíliai sportklub előjáróinál, a németek puccsszerűen elhozták őt.

9. Mario Balotelli. A nyár leghosszabb átigazolási szappanoperája végül 30 millió euróért zárult le. A 20 éves olasz szupertehetséget az Inter új edzője és régi vezetősége nem tudta megtartani, így a Manchester City korábbi interes edzője örömmel elhozta. Roberto Mancini szerint "Super Mario" igazi nagy napjai Angliában jönnnek el.

10. Mesut Özil. A 2010-es világbajnokság német válogatottjának egyik szupersztárját 15 millió euróért vette meg a Real Madrid a Werder Brementől. Ahhoz képest, hogy mennyien keresték a 21 éves középpályás kegyeit, a Real befutása nem, a végösszeg viszont annál meglepőbb volt.

11. Ricardo Carvalho.

Ritkán szokott egy 32 éves játékos átigazolása az ilyen összeállításokba beférni, de a portugál középső védő klubváltása ezúttal erősíti a szabályt. És nem is elsősorban a résztvevő felek nagysága (az angol bajnok Chelsea engedte át a Real Madridnak), vagy a transzfer értéke (nyolc millió euró) indokolja ezt, mintsem a tény: Mourinho új Madridjának létfontosságú volt egy klasszis középső védő beszerzése. Tapasztalata, magabiztossága, tudása aranyat érhet a "királyi gárdának."

12 Yoann Gourcuff. A francia válogatott 24 éves irányítójátékosa Bordeaux-t hagyta el Lyonért. A 22 millió eurós transzferrel mindkét fél jól járt: a Bordeaux 15 millió euróért szerezte meg a játékost a fejüket azóta is szorgosan a falba verő Milan vezetőitől, míg a Lyon - ezen a szinten - aprópénzért szerezte meg a 22-szeres válogatott játékost.

13. Milos Krasic. Hosszú hónapok szenvedése után sikerült a Juventusnak megszereznie a CSZKA Moszkva szerb támadó középpályását. A végül 15 millió eurós áron megvásárolt játékos már egy évvel ezelőtt kijelentette, hogy Olaszországban szeretne játszani, de a torinói "Öreg Hölgy" vezetői igyekeztek a lehető legjobb kondíciókkal elhozni őt az orosz fővárosból.

14. David Silva. A nagyon tehetséges, fiatal szélső nem játszott vezető szerepet a spanyol válogatott világbajnoki sikerében, de a Manchester City vezetői remélik: a 30 millió eurós vételár megtérül, ha a volt valenciai játékos vezérletével a csapat BL-t érő helyen végez a bajnokságban.

15. Nicolas Burdisso. Az argentin válogatott játékos nyolc millió euróért maradhat a Roma csapatában. Az Interben nem váltotta meg a világot, a fővárosiaknál kölcsönjátékosként viszont a tavalyi szezonban az egyik legjobb volt. Ez az igazi, kockázatmentes befektetés!

16. Loic Remy. A 23 éves, francia válogatott csatár az egyik legkeresettebb játékos volt a nyár folyamán. A Nice üdvöskéjét szinte valamennyi premierligás klub szívesen szerződtette volna, végül maradt odahaza és a Marseille gárdáját választotta. A 15 millió eurós transzferdíj olcsónak számít, de a játékosnál talált szívritmuszavar még lehet, hogy annulálja a transzfert.

17. Ramires. A Benfica hosszas alkudozás után 22 millió euróért mondott le a világbajnokságon is játszó brazil középpályásról a Chelsea javára. A 23 éves játékosnak nem lesz könnyű dolga, hogy a londoniaktól távozó Ballack és Deco helyére lépjen.

18. Stephen Ireland. A 24 éves ír játékos a Manchester City mezét cserélte fel az Aston Villáéra. A transzfer meglehetősen szövevényes volt, hiszen a 9,8 millió eurós vételár mellett James Milner klubcseréje is az igazolás része volt. Az angol szakírók szerint a Villa jött ki jobban a játékoscseréből.

19. Carlos Eduardo. A brazil középpályás a német Hoffenheimtől az orosz bajnok Rubin Kazanyhoz szerződött. A 23 éves válogatott játékosért 20 millió eurót fizetett a Bajnokok Ligájában is érdekelt orosz klub. Ezzel ő lett Németországban Owen Hargreaves (25 millió euró) és Diego (24,5 millió) után a harmadik legdrágábban eladott futballista.

20. Alekszandr Kolarov.
A 24 éves szerb védő a Lazióból érkezett a Manchester Cityhez. A nagyon keresett baloldali védőért Mourinho is mindent megmozgatott, hogy Madridba vigye, de a City pénzügyi lehetőségeivel nem kívánt versenyezni. A szerb nehézbombázó feladata egyértelmű: ezúttal egy sztárcsapatban kell igazolnia félelmetes hírnevét.

Címlapról ajánljuk

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta az előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×