Tulajdonképpen egy másik magyar, az Aranycsapat legendás középhátvédje, Lóránt Gyula utódaként lett a Bayern vezetőedzője 1979-ben. Nem sokkal korábban Lóránt, az edző nem tette jól, hogy ujjat húzott a világbajnok Paul Breitnerrel, s még kevésbé, hogy üresfejűnek titulálta. Bárki borítékolta volna, hogy a Lóránt kontra Breitner mérkőzést csak a szakállas sztár nyerheti.

Lóránt különös "korcsolyabalesete"

A magyar edző először a hivatalos verzió szerint "korcsolyabalesetet" szenvedett, azt állította, hogy a kislányát elkísérve sérült meg, s miután porcos lett a térde, nem folytathatta a munkát. Akkor talán még elhitte, hogy egyszer még visszatérhet a Bayern élére, "korbács lesz a kezemben", fenyegetőzött.
De Breitnerék minden erejüket és hatalmukat bevetették, hogy Lóránt soha többé ne térhessen vissza. Ráadásul a csapat fellázadt Neudecker elnök jelöltje, a kegyetlennek tartott Max Merkel szerződtetése ellen, s úgy döntött, kiharcolja a vezetőségnél, hogy az addigi pályaedző, Csernai Pál legyen az új főnök. Breitner és Uli Hoeness megpróbálta ugyan Udo Latteket, a korábbi sikeredzőt visszahozatni, de ha már az nem sikerült, Csernai mellett döntöttek.

Csernai is 1956-ban került az NSZK-ba, akárcsak Lóránt Gyula. Előtte a Csepel tagjaként itthon már válogatott játékos lett, 1955-ben részt vett a skandináv túrán, egyszer Szojka Ferenc, egyszer pedig Bozsik József mellett játszott balfedezetet.

"Tizenöt éves korom óta magamat tartottam el, hamar önállósághoz szoktam. Vidékről, egyedül felkerülve a fővárosba, csak magamra számíthattam. Talán ezért sem volt soha honvágyam, mindössze kétszer voltam azóta is csak Magyarországon. Szerencsére a futballban sikereim voltak, ha otthon maradok, talán 60-70 válogatottságig is vihettem volna. Játékszervező voltam, emellett gyors, technikás" - mesélte a hetvenes évek végén, Németországban, megmagyarázva azt is, miért találkozott csak olyan ritkán az édesanyjával és hat évvel fiatalabb Tibor öccsével, aki 1964-ben olimpiai bajnok lett.

A Bayernben kezdett a Bundesligában

Emigrálása után a Karlsruhéban, majd - rövid ideig tartó svájci kiruccanása után - a Stuttgarter Kickersben futballozott, aztán pályafutása legvégén rövid ideig játszogatott Máltán is. De pontosan tudta, az NSZK-ban akar edzőként is sikereket elérni. Eleinte nem ment nagyon jól a sora.

A Bayern Münchenhez kerülése előtt nem dolgozott a Bundesligában, a TuS Lindar, a Wacker 04 Berlin, az SSV Reutlingen, majd a belga RFC Antwerp és a svájci La Chaux-de-Fonds voltak állomáshelyei, 1973 és 1977 között pedig Baden tartomány szövetségi edzője volt.

Utóbbi helyen elsősorban az ifjúsági, illetve az amatőr-válogatott tartozott a keze alá. Csernai később azt nyilatkozta, Lóránt azért kérte őt fel 1977 nyarán pályaedzőnek az Eintracht Frankfurthoz, mert a Szalonikiből hazatérő honfitársnak fogalma sem volt arról, mi minden történt távozása óta a német futballban. Ha ebben talán meg is bújik némi túlzás, tény, Csernai elméleti és taktikai téren sokkal felkészültebb volt játékosként sikeresebb főnökénél. 1977 novemberében együtt mentek a Bayernhez is.

Csernai különösen nagy mestere volt a területvédekezésnek, amelyet aztán ő honosított meg a Bayernnél. Futballszakmai téren ez volt a legfontosabb változás a Csernai-korszakban, az előző évekhez képest. Ahhoz képest, milyen sikereket ért el a magyar edző a Bayern élén, pocsékul kezdődött vezetőedzői karrierje a klubnál. Indításként lecserélte Gerd Müllert, aki vérig sértődött

A Hamburg ellen vereséggel kezdett, majd néhány héttel később következett az Eintracht Frankfurt elleni, nagy vihart kavaró vereség. A bajorok kikaptak 2-1-re, de nem ebből lett a tűz, hanem hogy Csernai le merte cserélni a gyengén játszó Gerd Müllert. (Megnéztem egyébként a Kicker akkori számát, Müllernél gyengébb osztályzatot senki sem kapott a mérkőzésen, hozzá hasonlóan négyest is csak egyvalaki, Dürnberger.)

A "Nemzet Bombázója" annyira zokon vette a méltánytalanságot, hogy soha többé nem játszott a csapatban! Csernai egyébként nem nagyon értette, miért vette Müller a szívére az edző szerint egyáltalán nem sértő aktust, azt emlegette, hogy őt is hajdanán le-lecserélgették pályafutása vége felé, mégsem szakadt le az ég.

Karl-Heinz Rummenigge, aki akkorra már Breitner és Maier mellett a csapat legnagyobb csillagának számított (hamarosan Európa legjobb játékosának választották!), azt mondta, senki sem vitathatja, hogy Csernainak joga volt lecserélni, ám ahogy lecserélte, nem volt szép.

Müller különösen azt sérelmezte, hogy bár szerinte ő végrehajtotta a neki szabott taktikai feladatot, az edző annak ellenére sem szólt neki a mérkőzés közben, hogy a jelek szerint elégedetlen volt vele. Mintha még örült is volna annak, hogy fitogtathatja a hatalmát.

Több mint két és fél évtized elteltével megállapítható, Csernai nem tehetett mást. Játékosként és edzőként addig nem ért el olyan sikereket, mint amilyenekkel legtöbb futballistája dicsekedhetett, meg kellett mutatnia, hogy nem marionettfigura, hanem a csapat vezetőedzője.

S elég intelligens volt ahhoz, hogy lássa, már nem Gerd Mülleré a jövő, bár alighanem tőle még játszhatott volna akár éveket is a Bundesliga legeredményesebb gólgyárosa. Azzal a megkötéssel, hogy Csernai lecseréli, ha úgy látja jónak.

Paul Breitnerre építette a csapatot

Müller szerződésbontása után valamelyest lecsendesedtek a kedélyek, a Breitnerre épített taktika sikereket hozott. Breitner és Csernai, a két "Pal" az új Bayern-struktúra, a "Pal System" névadója is lett. A magyar edző több mint négy éven keresztül, egészen 1983. május 16-ig dirigálta az NSZK legerősebb futballcsapatát, kétszer bajnoki címet nyert, kétszer negyedik, egyszer pedig harmadik lett. Egyszer első lett a DFB kupájában. A Bajnokcsapatok Európa-kupájában 1981-ben elődöntős, 1982-ben döntős lett, az UEFA-kupában 1980-ban, három másik nyugatnémet gárda társaságában ugyancsak a legjobb négy közé jutott.

Csak öt külföldi nyerte meg a Bundesligát

Mindössze öt külföldi edző lett eddig a Bundesliga bajnoka (Max Merkel, Branko Zebec, Csernai Pál, Ernst Happel, Giovanni Trapattoni), érdekes, hogy Trap kivételével mindannyian kétszer.

A Bundesliga történetének legsikeresebb magyar edzője a Bayerntől való távozása után PAOK Szalonikinél (1983-84, ott, ahol Lóránt két évvel korábban meghalt), a Benficánál (1984-85), a Borussia Dortmundnál (1985-86), a Fenerbahçénél (1987-88), az Eintracht Frankfurtnál (1988), a Young Boysnál (1989), a Koreai NDK szövetségi kapitányaként (1989-90), majd a Hertha BSC-nél (1990-91) dolgozott.

Az 1994-95-ös idényben, 61 évesen bemutatkozott a magyar NB I-ben, a Sopron gárdáját irányítva, de ő sem lehetett próféta a saját hazájában.