Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Raúl és Beckham régi önmagát idézve segítette győzelemhez a Real Madridot

A nap mérkőzését két, az utóbbi időben hazája bajnokságában gyengébben szereplő európai notabilitás játszotta a madridi Bernabéuban. A Real a Capello-éra eddigi legjobb teljesítményével rukkolt ki az első félidőben, de a hajrában kapott gól miatt nehéz visszavágóra számíthat.

Az olasz edző (akinek esetleges lemondását szellőztették a madridi lapok a mérkőzés előtt) ismét az ,,öregekre" épített, Guti, Beckham, Raúl és a felépült Roberto Carlos is visszakerült a csapatba. Capello e találkozóra változtatott még az általa legjobbnak vélt hadrenden is: ezúttal nem játszott két labdaszerző középpályás, minden ilyen jellegű feladat Gagóra hárult.

Jól kezdett a Madrid, a 24. percben a találkozó kísértetiesen emlékeztetett a galaktikusok legutóbbi nagy nemzetközi sikerének kilencven percére. Igaz, ennek nem nagyon örültek a spanyolok. 2002 májusában, a glasgowi, a Bayer Leverkusen elleni BL-döntőben Raúl a védők mögé kerülve szerzett vezetést, majd az akkor még előző klubjában szereplő Lúcio fejessel egyenlített. Muszáj volt változtatni a forgatókönyvön, a skóciai finálét csodagóljával eldöntő Zinedine Zidane már nem játszik a fehéreknél.

Helyette a BL-történet legeredményesebb csatára, Raúl volt a nyerőember: még az első játékrész közepén, David Beckham szöglete, és Ivan Helguera fejese után közvetlen közelről a hálóba stukkolta a labdát. Nem sokkal később Helguera újabb gól előtt ért utolsó előttiként a labdához: Beckham szabadrúgása után csúsztatására Van Nistelrooy a leshatárról indulva érkezett, s közelről a hálóba lőtt.

A második félidőben növelhette volna előnyét a Madrid, elsősorban David Beckham fantasztikus rúgótechnikájának köszönhetően. Előbb 40 méteres passza után Higuaín lövését védta Kahn, majd az angol középpályás mesteri szabadrúgása után hárított nagy bravúrral a bajorok csapatkapitánya.

A mérkőzés utolsó negyedére feljött a Bayern, többet birtokolta a labdát, mint a mérkőzés korábbi szakaszában. Akadt helyzete is: a csereként beállt Pizarro közeli lövését Iker Casillas rendkívüli bravúrral védte ki.

A Madrid túlságosan átadta a teret, magára engedte a bajorokat, s ennek meglett a böjtje: a 87. percben a korábban a Barcelonában szerepelt holland középpályás, Mark van Bommel a tizenhatoson kívülről óriási gólt lőve javított csapata továbbjutási esélyein. A Real Madrid így "csak" egygólos előnnyel utazhat a március hetedikei visszavágóra.

Eindhovenben az Arsenal gyenge helyzetkihasználása miatt nehéz helyzetbe hozta magát a visszavágóra: a PSV a France Football tavalyi Aranylabda-szavazásán az ötvenes listára felvett, ecuadori Edison Méndez góljával 1-0-ra nyert. A mezőny legjobbja a hollandok brazil kapusa, Heurelho Gomes volt, aki a második félidőben négy nagy bravúrt is bemutatott.

A Manchester United alighanem megelégedett volna Franciaországban, Lensban, a gól nélküli döntetlennel is, de a 83. percben Ryan Giggs szabadrúgásból megszerezte a győztes gólt. Sir Alex Ferguson csapata a találkozó hajrájában tudott még erősíteni - s ez meghozta a gyümölcsét. A Lille nem tudta megismételni 2005 őszi, a Man United elleni jó teljesítményét.

A Milan elérte célját Glasgowban: nem kapott ki a Celtictől. Carlo Ancelotti a találkozó előtt elsősorban Nakamurától tartott a hazai játékosok közül - valóban a japán középpályás volt a zöld-fehérek legjobbja.

A szabadrúgás-specialista azonban ezúttal nem tudott gólt szerezni, ráadásul csapattársa, Vennegoor of Hesselink két ígéretes labdájáról is lemaradt. A Milan nem erőltette túlságosan a támadásokat, de így is nyerhetett volna: a mérkőzés legnagyobb helyzetét ugyanis Alberto Gilardino hagyta ki. Az olasz csapatban Paolo Maldini 100. BL-mérkőzésén szerepelt.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×