2007. május 8. 12:00 Budapesten árverezik el Klimt egyik alkotását A Virág Judit Galériában már látható a 25. jubileumi aukció teljes anyagának kiállítása, amelyben megtekinthető Gustav Klimt Fekvő női félakt című grafikája is.
2007. május 8. 11:21 Elhunyt Gömöri Endre Elhunyt Gömöri Endre Pulitzer-emlékdíjas külpolitikai újságíró. A médiában több mint fél évszázada dolgozó szakembert 85 éves korában, hosszú betegség után érte a halál - közölte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége.
2007. május 8. 11:16 Fagykárenyhítési vita a parlamentben A tavaszi fagyok miatti károk enyhítését szorgalmazta két ellenzéki képviselő az Országgyűlésben.
2007. május 8. 11:11 Fodor Gábor első próbatétele Magyarország a leghatározottabban fellép azért, hogy javuljon a Rába vízminősége. Ezt az új környezetvédelmi és vízügyi miniszter közölte, amikor hivatalosan átvette irodáját Persányi Miklós leköszönő tárcavezetőtől.
2007. május 8. 11:07 Kulcsár Attila nem választolt a kérdések többségére Tanúként hallgatta ki a Fővárosi Ítélőtábla Kulcsár Attilát a Bácskai János elleni per másodfokú tárgyalásán. A maffiaellenes központ korábbi vezetője ellen hivatalos személyként elkövetett bűnpártolás és gondatlanságból elkövetett államtitoksértés miatt indult eljárás.
2007. május 8. 10:31 Vízummentességet kérhetnek a rakétatelepítésért cserébe Német lapértesülés szerint Varsó jelentős ellenszolgáltatásokat kér Washingtontól azért, hogy engedélyezze az amerikai rakéták telepítését Lengyelországban.
2007. május 8. 10:26 Elképesztően sokat tévéznek az amerikai csecsemők Az Egyesült Államokban majdnem minden kisgyermek rendszeresen néz televíziót, annak ellenére, hogy a kutatók már számtalanszor felhívták a figyelmet ennek káros hatásaira.
2007. május 8. 10:19 Szófogadó gyereket akar? Adjon neki sok vizet! A gyermekek egészséges táplálkozására már többé-kevésbé odafigyelnek a szülők és a döntéshozók, arra azonban nem, hogy elegendő folyadékot isznak-e. Pedig a kiszáradás súlyos veszélyt jelent nem csupán az egészségükre, hanem az iskolai teljesítményükre is. Ráadásul nyugodtabbak és szófogadóbbak, ha elegendő vizet isznak.
2007. május 8. 10:10 Palesztin segélykiáltás a pénzhiány miatt A palesztin külügyminiszter szerint összeomlik a palesztin nemzeti egységkormány, ha nem kap gazdasági segélyeket.
2007. május 8. 10:06 Közelebb a rettegett kedélybetegség gyógyításához Felfedezték a mániás depresszió genetikai alapját, ami új távlatokat nyithat a szélsőséges hangulattal és gyorsan változó kedélyállapottal járó betegség kezelésében.
2007. május 8. 09:56 "Gattuso annyira ijesztő, mint egy kölyökmacska" A Bajnokok Ligája athéni döntőjének egyik döntő eleme lehet, hogy Gennarino Gattuso a Milan, vagy Steven Gerrard, a Liverpool középpályása kerekedik-e vetélytársa fölé. A két világklasszis között már megkezdődött a szócsata.
2007. május 8. 09:35 Banki kárpótlás a túszdráma után Jobban vannak a pénteki túszdráma sérültjei, egyikük már elhagyhatta a kórházat. Az OTP bank fájdalomdíjjal kompenzálta a sérülteket.
2007. május 8. 09:30 Szenzációs régészeti felfedezés a Biblia földjén A Héber Egyetem kutatói megtalálták Nagy Heródes király sírját, megoldva ezzel Izrael egyik legnagyobb archeológiai rejtélyét. Az ásatásokat 1972-ben kezdték el Ehud Necer professzor vezetésével az egykori sziklaerődítmény, Heródium területén.
2007. május 8. 09:24 A szántóföldön végezte az autó, ketten meghaltak Ketten meghaltak, ketten megsérültek az M1-es autópályán Győr térségében történt balesetben; az autó áttörte a szalagkorlátot és a szántóföldön állt meg - közölte Gálik Viktória rendőrségi sajtóreferens.
2007. május 8. 09:18 Tárgyalások a hadiállapot közepette Újrakezdte Észak- és Dél-Korea a katonai tárgyalásait, amelyek egy évvel ezelőtt szakadtak meg.
2007. május 8. 09:08 A Debrecen kedden bajnok, szerdán kupagyőztes lehet Nem volt még példa arra a magyar futballtörténelemben, hogy egy csapat huszonnégy és fél órán belül megszerezheti a legfontosabb két hazai titulust. A Debreceni VSC kedd este - sorozatban harmadszor - bajnok, majd szerda este kupagyőztes lehet.
2007. május 8. 08:58 A darabolós gyilkosság után újabb rejtélyes támadás az egyetemen Maszkos férfi támadt meg egy 20 év körüli lány az egyik melbourne-i egyetem könyvtárának vécéjében.
2007. május 8. 08:15 Gyíkméreg segíthet a cukorbetegeken A Gila-gyík nyálában talált anyag segítségével fejlesztettek ki új gyógyszert a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére. Hálából a gyártó anyagilag is hozzájárul az Egyesült Államokban és Mexikóban élő gyík védelméhez.
2007. május 8. 07:52 Két nap alatt 666 milliót nyert a lovin Jó hétvégéje volt Nagy-Britannia legmenőbb szerencsejátékosának: 1,85 millió fontot (666,5 millió forintot) nyert két lóversenyen.
2007. május 8. 07:50 Diáklányok szoknyája alá kukkantott a perverz tanár Japánban lebukott egy általános iskola tanár, aki egy rejtett kamerával kukkantott be a lányok szoknyája alá.