2015. szeptember 17. 17:11 Elhunyt Kun Vilmos színművész Életének 90. évében, szerdán elhunyt Kun Vilmos, a Katona József Színház alapító tagja, Érdemes Művész - tudatta az MTI-vel csütörtökön a teátrum.
2015. szeptember 17. 10:59 Zenekart alapítottak a Szíriából menekült zenészek Zenekart alapítottak a Szíriából a polgárháború miatt elmenekült zenészek, első koncertjüket szeptember 22-én, kedden a németországi Brémában adják.
2015. szeptember 17. 10:10 Harangozó Teritől szeptember 26-án vesznek végső búcsút A közelmúltban elhunyt Harangozó Teri énekesnő budapesti búcsúztatása szeptember 26-án, szombaton 10 órakor lesz a Szent István Bazilikában.
2015. szeptember 17. 09:12 Ma kezdődik a PeCsa Zárófesztivál Ma kezdődik a PeCsa Zárófesztivál a Petőfi Csarnok előtti napozóréten. A négy nap során mások mellett a Beatrice, a Skorpió és a Karthago is fellép, mától vasárnapig huszonegy koncertet tartanak a lebontásra kijelölt épületnél.
2015. szeptember 17. 07:23 Art mozikat támogat az Emmi Art filmek forgalmazására, valamint az art mozik szakmai tevékenységének támogatására 69,8 millió forint keretösszeggel pályázatot hirdet az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága.
2015. szeptember 17. 05:41 Nyílt nap a Francia Intézetben A Kulturális örökség napjaihoz kapcsolódva nyílt napot tart szombaton a Budapesti Francia Intézet, ahol többek között épületséták, bemutató nyelvórák, szintfelmérő tesztek, kézműves foglalkozások és kvízjáték várják a látogatókat.
2015. szeptember 16. 23:23 Hörcher Gábor Drifter című filmje is indul az Európai Filmdíjért Az Európai Filmakadémia (EFA) nyilvánosságra hozta a legjobb dokumentumfilm kategóriában nevezett filmek listáját, amelyen szerepel Hörcher Gábor Drifter című alkotása is - tudatta a Magyar Nemzeti Filmalap.
2015. szeptember 16. 19:03 Hajdani fényében ragyog az egyik legszebb római barokk csarnok Befejeződött a Carracci-fivérek festette freskók másfél évig tartó helyreállítása a francia nagykövetség által használt római Farnese-palotában.
2015. szeptember 16. 12:59 Milánóban nyílik kiállítás a Szépművészeti Múzeum kincseiből A milánói Palazzo Realéban nyílik kiállítás Raffaellótól Schieléig címmel szerdán a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének 76 csúcsművéből.
2015. szeptember 16. 05:54 Jeges happeninggel nyílt meg a Berlini Művészeti Hét A néhai Allan Kaprow egy híres 1967-es happeningjének felelevenítésével kezdődött meg kedd este a német főváros egyik legjelentősebb kulturális rendezvénye, a Berlin Art Week.
2015. szeptember 16. 05:39 Elárverezik Janis Joplin pszichedelikus Porschéját Janis Joplin pszichedelikus Porschéjára licitálhatnak az érdeklődők az RM Sotheby's decemberre meghirdetett New York-i árverésén.
2015. szeptember 15. 18:04 Liechtenstein hercege Pro Cultura Hungarica kitüntetést kapott II. János-Ádám, Liechtenstein hercege a magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében szerzett érdemei elismeréseként a Pro Cultura Hungarica kitüntetést vette át Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkártól kedden az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemen.
2015. szeptember 15. 15:38 Radnóti Miklós-szobrot avattak Budapesten Radnóti Miklós-szobrot avattak kedden Budapest XIII. kerületében, a Pozsonyi út és a Radnóti Miklós utca sarkán - tájékoztatta az MTI-t a kerület önkormányzata.
2015. szeptember 15. 13:44 Életműdíjat kap Gyarmathy Lívia Életműdíjat kap Gyarmathy Lívia filmrendező a szeptember végi 2. Budapest International Documentary Festivalon (BIDF) - jelentették be a nemzetközi dokumentumfilmes mustra szervezői keddi budapesti sajtótájékoztatójukon.
2015. szeptember 15. 13:32 Kivizsgálás miatt kórházban fekszik Törőcsik Mari Néhány napos kivizsgálásra kórházba került Törőcsik Mari, a nemzet színésze - közölte a Nemzeti Színház kommunikációs igazgatósága az MTI-vel kedden.
2015. szeptember 15. 09:20 A Tíz kicsi néger a magyar olvasók kedvenc Agatha Christie-regénye A Tíz kicsi néger a legnépszerűbb Agatha Christie-krimi a magyar olvasók körében egy augusztus végén zárult szavazás szerint.
2015. szeptember 15. 05:54 Több mint 800 relikviát árverez el Ringo Starr Több mint 800 tárgyat árverez el Ringo Starr és felesége, Barbara Bach, köztük olyan ritka Beatles-relikviákat, mint a korábban John Lennon által is használt "Beatle-Backer" gitár, és egy több mint kétszáz fellépésen használt háromrészes dobfelszerelés.
2015. szeptember 15. 05:05 Kisebb és zöldebb lesz George Lucas chicagói múzeuma Kisebb és zöldebb lesz George Lucas Chicagóban megépülő múzeuma - ez derült ki a múzeum és az annak otthont adó Chicago Park District közötti megállapodásból.
2015. szeptember 13. 14:40 A Trónok harca tarolt a Kreatív Emmy-díjak gáláján Nyolc díjjal tarolt az amerikai televíziózás Kreatív Emmy-díjainak átadásán a Trónok harca című fantasysorozat, de öt díjat vitt el a szombat esti Los Angeles-i gáláról az Amerikai Horror Story: A rémségek cirkusza című tv-sorozat is.
2015. szeptember 13. 14:24 Végső búcsút vettek Fejes Endre írótól Családja, barátai és tisztelői vettek búcsút vasárnap Fejes Endre Kossuth- és József Attila-díjas írótól vasárnap Budapesten, a XIII. kerületi, Dráva utcai kikötőben. Az író hamvait egy hajóról Dunába szórták.