2016. november 4. 05:03 Alföldi újra az Átriumban Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház.
2016. november 3. 21:44 Dylan-kiállítás nyílik Az irodalmi Nobel-díjas Bob Dylan amerikai énekes-dalszerző képzőművészeti alkotásaiból nyílik nagyszabású kiállítás szombaton a londoni Halcyon galériában.
2016. november 3. 15:10 Japán után Kínába mennek a Nemzeti Filharmonikusok Szerda este Oszakában fejeződött be a Nemzeti Filharmonikusok Japán koncertturnéja. Október 22-én indultak, és összesen nyolc hangversenyt adtak Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével Japán leghíresebb, legnagyobb hangversenytermeiben.
2016. november 3. 14:54 Budapest számára készített zenei tervet a Fesztiválzenekar Jövőbeli együttműködésükről kezdett tárgyalásokba a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ), amely csütörtökön mutatta be a főváros számára kidolgozott gazdag zenei programját.
2016. november 3. 14:38 Lenyűgözte Montreált a magyar újcirkusz társulat A kritikát, a szakmát és a közönséget egyaránt elbűvölve hódította meg az újcirkusz hazáját, Montreált a Recirquel. A magyar újcirkusz társulat októberi évadnyitó előadásait két hét alatt több mint tízezren látták a világhírű Cirque de Soleil által alapított La TOHU kőszínházban. A szakmai közönség ovációval, a helyi lapok pedig ötcsillagos kritikával fogadták a Cirkusz az Éjszakában észak-amerikai premierjét. A legnagyobb francia nyelvű kanadai napilap, a Le Journal de Montreál szerint a Recirquel előadásában egyenesen „újra felfedezte a kortárs cirkuszművészetet.”
2016. november 3. 07:37 Meghalt a leghíresebb orosz bohóc Elhunyt Oleg Popov, a leghíresebb szovjet-orosz bohóc, akit a nemzetközi szakma Sunshine Clownként, azaz a napfény bohócaként emlegetett - jelentette be Dmitrij Ivanov, az orosz állami cirkuszvállalat, a Roszgoszcirk vezérigazgatója szerdán Moszkvában.
2016. november 3. 05:23 Medvék tartottak családi nagygyűlést egy tanyán Talán családi nagygyűlést tartott az a tizenhárom grizzly medve, amelyeket az Egyesült Államok északnyugati részén fekvő Montana állam egyik magánkézben lévő tanyáján kaptak lencsevégre.
2016. november 2. 21:03 Taylor Swift mindenkit lekörözött Taylor Swift 170 millió dollárral (mintegy 47 milliárd forint) a legjobban fizetett nő a zeneiparban a Forbes magazin bemutatott 2016-os listája szerint.
2016. november 2. 13:28 A Linkin Park nyitja a VOLT-ot Pár nappal ezelőtt a VOLT Facebook oldalán azt ígérték a szervezők, hogy a jubileumon az ünnephez méltó program fogadja majd a közönséget. Nem kellett sokat várni az első hírre: 2017. június 27-én a Linkin Park nyitja a 25. Telekom VOLT Fesztivált.
2016. november 2. 10:14 Ő kapja idén az Európai Filmakadémia életműdíját Pierce Brosnannak ítélte oda idén életműdíját az Európai Filmakadémia (EFA), az Európai hozzájárulás a világ filmművészetéhez nevű díjat az ír színész személyesen veszi át az Európai Filmdíjak december 10.-i díjátadógáláján a lengyelországi Wroclawban - közölte az EFA.
2016. október 31. 14:56 Elhunyt a Green Green Grass of Home című világsláger szerzője Meghalt 85 éves korában Curly Putman amerikai dalszerző, aki a Green Green Grass of Home című világslágert írta - írta a BBC hírportálja a helyi lapok nyomán.
2016. október 31. 13:19 Német kémfilmsorozat készült a Stasi balatoni ügynökeiről Fonyódi kempingben, zalacsányi hotelben és budapesti lakótelepen forgatták több mint három hónapon át a német állami ZDF televízió megrendelésére azt a filmsorozatot, amely egy 1986-ban a Balatonnál játszódó kémtörténetként kerül a tévénézők elé a jövő évben.
2016. október 31. 13:00 Rendezőként óvatosan osztott volna magának szerepet Pelsőczy Réka Az általa rendezett Egy fenékkel két lovat című komédia bemutatója után most a Katona József Színházban Kristine szerepére készül Ibsen Nórájában Pelsőczy Réka. Mint mondja: ideális számára ez a fajta két lábon állás, vagyis, hogy folyamatosan rendezhet a színészi feladatok mellett.
2016. október 31. 09:47 Elhunyt Józsa Imre Életének 63. évében elhunyt Józsa Imre színművész; a Jászai Mari-díjas művészt hosszú, súlyos betegség után vasárnap érte a halál - tudatta a József Attila Színház.
2016. október 30. 19:20 Bowie utolsó albumának zenekara a Müpában A januárban elhunyt ikon, David Bowie utolsó albumán szereplő dzsesszzenekar, a Donny McCaslin Quartet ad koncertet november 4-én a Müpa Fesztivál Színházában.
2016. október 30. 16:10 Presser Gábor: a dalszerzéstől is függővé lehet válni Nincs kedvenc dala, de sok előadót hallgat, főleg az őt követő korosztályokból. Mint mondja, hozzáidomult az új zenehallgatási szokásokhoz anélkül, hogy a régieket elhagyta volna. Presser Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a dalszerzés és a költészet viszonyáról, a Rúzsa Magdival fennálló kapcsolatáról és a Vígszínházban végzett feladatairól is.
2016. október 29. 12:21 Végre megszólalt Bob Dylan Bob Dylan amerikai dalszerző, énekes elfogadja az irodalmi Nobel-díjat - közölte a díjat odaítélő Svéd Akadémia, amely szerint a zenész "nem tudott szóhoz jutni", amikor megkapta a hírt, hogy idén ő kapja a rangos elismerést.
2016. október 29. 06:06 Tolvajkirály lesz Ice Cube Ice Cube alakítja a tolvajkirály Fagint a Disney stúdió készülő Twist Olivér-musicaljében, amelyet Tomas Kail (Hamilton) rendez.
2016. október 28. 18:10 A műgyűjtés egyszerre szenvedély és üzlet Sok fontos műtárgy lappang még valahol Magyarországon - hangzott el az InfoRádió Aréna című műsorában, amelynek Einspach Gábor, a Magyarországi Műkereskedők és Galeristák Szövetségének elnöke és Korányi G. Tamás térkép- és könyvgyűjtő, a Napi.hu főszerkesztője volt a vendége.
2016. október 28. 14:30 Elhunyt Angelusz Iván filmproducer Negyvenkilenc éves korában tragikus hirtelenséggel pénteken elhunyt Angelusz Iván filmproducer - közölte a család az MTI-vel.
Galgóczi Ágnes: területi hepatitis A járványok vannak, hamarosan lesz elég oltás megelőzésre is a gyerekeknek
21:45 Rendszám nélküli autók és több hektoliternyi pezsgő – ezt találták a pénzügyőrök egy szabolcsi háznál