2007. július 11. 19:04 A boszniai mészárlás áldozataira emlékeztek Hágában több százan, Boszniában mintegy 30 ezren emlékeztek meg a 12 évvel ezelőtti srebrenicai vérengzés áldozatairól.
2007. július 11. 18:13 A férfiakon múlik a túlnépesedés megfékezése Hat és félmilliárd ember él ma a Földön, az évszázad közepén a népességszám eléri a kilenc milliárdot, de 2050 után már lassul a népesség gyarapodásának üteme. A demográfusok szerint a bolygó tizenegy milliárd embert tud eltartani. Tizenöt éve ezen a napon született az ötmilliárdodik ember, ezért július 11-én tartják a Népesedés Világnapját.
2007. július 11. 17:22 Véres fél éven van túl Irak Amerikai becslések szerint négyezernél több halálos vagy sebesült áldozatot követeltek az al-Kaida terrorhálózat által Irakban elkövetett öngyilkos merényletek az utóbbi fél évben.
2007. július 11. 16:04 Súlyos büntetés a majdnem-merénylőknek Nagy-Britanniában egyenként negyven évig tartó börtönre ítélték azt a négy férfit, akik 2005. július 21-én öngyilkos merényleteket akartak végrehajtani három metrószerelvény és egy autóbusz ellen a brit fővárosban.
2007. július 11. 14:56 Bevették a Vörös Mecsetet Két napig tartó ostrom után elfoglalta az iszlámábádi Vörös Mecsetet a pakisztáni hadsereg. Vahíd Arshad katonai szóvivő bejelentette: a kormányerők kiszorították az iszlamista harcosokat a fundamentalisták szentélyéből.
2007. július 11. 14:28 Hosszú lehet a magyar misszió 2008 után is maradhatnak magyar katonák Afganisztánban - jelentette ki a külügyminiszter, miután Hamid Karzai afgán elnökkel tárgyalt Kabulban.
2007. július 11. 14:24 Újabb fertőzött farmok Csehországban Kelet-Csehországban két újabb csirkefarmon bukkant a madárinfluenza vírusára az állategészségügyi hivatal.
2007. július 11. 14:13 Csőd szélén a francia szélsőjobb Franciaországban videóüzenetben kér anyagi támogatást az állampolgároktól a szélsőjobboldali Nemzeti Front elnöke. Jean-Marie Le Pen a felvételen azt mondja: pártja a gyenge választási eredmények miatt a politikai és az anyagi csőd szélére került.
2007. július 11. 12:20 Irán ragaszkodik jogaihoz A Nyugat nem várhatja el Irántól, hogy lemondjon az urándúsításról - mondta Mahmúd Ahmadinezsád államfő.
2007. július 11. 12:04 London nem kegyelmez a merénylőknek Londonban mind a négy vádlottat életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a 2005. július 21-ei merényletkísérletek miatt. A terroristáknak minimum negyven évet kell fegyintézetben tölteniük.
2007. július 11. 11:11 Szögesdróttal kerítené el a romákat a képviselő Csehországban Komoly felháborodást váltottak ki Csehországban az egyik szenátusi tag romaellenes kijelentései. Az emberjogi szervezetek büntetőeljárást akarnak kezdeményezni a képviselőnő ellen.
2007. július 11. 10:29 Líbiában kivégzik a bolgár ápolónőket? Hatályban tartotta a líbiai legfelsőbb bíróság szerdai határozatával a nyolc éve az észak-afrikai országban raboskodó öt bolgár ápolónőre és egy palesztin orvosra kimondott halálos ítéletet - jelentette a bolgár közszolgálati rádió.
2007. július 11. 09:34 Sokáig faggatták, de nem tartóztatták le a gyerekrablás gyanúsítottját Nyolc órán át faggatták a rendőrök azt a férfit, aki máig az egyetlen megnevezett gyanúsított a négyéves brit kislány, Madeleine McCann elrablásának ügyében. Bár Robert Muratot nem tartóztatták le, a rendőrök továbbra is úgy vélik, köze van a gyerek eltűnéséhez.
2007. július 11. 09:30 Pokolgép robbant Isztambulban Kis erejű pokolgép robbant egy gépkocsiban Isztambulban, a detonáció két embert megsebesített, köztük egy rendőrt.
2007. július 11. 08:22 Afganisztánban tárgyal Göncz A magyar Tartományi Újjáépítési Csoport Baglan tartományban lévő állomáshelyét is felkeresi az Afganisztánban tárgyaló Göncz Kinga külügyminiszter. A politikus hajnalban érkezett a közép-ázsiai országba.
2007. július 11. 08:20 Szigorúbb védelem a stratégiai létesítményeknek Mexikóban Mexikóban megszigorították a stratégiai olajlétesítmények védelmét, miután egy baloldali lázadó csoport robbantásokat hajtott végre négy, nyersolajat és földgázt szállító vezetéknél.
2007. július 11. 08:14 Tíz tengerészgyalogosnak levágták a fejét Tizennégy fülöp-szigeteki tengerészgyalogos vesztette életét a muzulmán szélsőségesekkel folytatott harcokban.
2007. július 11. 06:08 Továbbra sem tudni mi lett a túszul ejtett nők és gyerekek sorsa Egy nappal a pakisztáni hadsereg által indított ostrom kezdete után is folytatódtak a harcok az iszlámábádi Vörös Mecsetnél.
2007. július 10. 21:25 Talán megkímélik a gyilkossággal vádolt ápolónők életét Líbiában sikerült megegyezni a kártérítésről a HIV-vírussal megfertőződött gyermekek családjaival az Európai Unió képviselőinek, így rendeződhet az ügyben halálra ítélt bolgár ápolónők és a palesztin orvos sorsa. Erről a Kadhafi Alapítvány igazgatója számolt be.
2007. július 10. 20:57 Tömegesen tartóztatják le a boltosokat, mert nem csökkentik az árakat Felére csökkentette a zimbabwei kormány több árucikk árát, hogy megfékezze a világ legnagyobb - 3700 százalékos - inflációját. Aki nem tartja be az utasítást, azt börtönbe zárják - eddig 1328 boltos került rács mögé.
09:10 Jöjjön a virtuális valóság, avagy szabad-e autót vezetni 90 évesen – kérdések a súlyos tragédia után