eur:
397.71
usd:
367.71
bux:
89971.53
2025. március 23. vasárnap Emőke
A látogatási tilalomról szóló tájékoztató a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház Gyermekgyógyászati Osztálya egyik bejáratán 2018. február 6-án. A felső légúti hurutok, influenzás megbetegedések megelőzése miatt részleges látogatási tilalmat rendeltek el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház három intézményében.
Nyitókép: MTI Fotó: Balázs Attila

Idén már nem ússzuk meg az influenzát, sőt

A tavayi tél kellemes meglepetése volt, hogy a koronavírus elleni védekezés eltüntette a „hagyományos” influenza-járványt. A korlátozások mostani feloldásával azonban az influenza mozgástere is megnő, és szakértők szerint a vírus élni is fog ezzel, főként, hogy közben a nyájimmunitás meggyengült.

A Financilal Times tudományos rovatának részletes riportja idézte ennek kapcsán Lynette Brammert, az amerikai járványmegelőzési központ influenzára szakosodott egységének vezetőjét, aki elmondta, hogy

a „szokott” influenzavírusok igazából tavaly is jelen voltak, csak terjedni nem tudtak

a Covid miatti szigorú bezárkózás (maszkok, távolságtartás, közösségi program tiltása és hasonlók) miatt. „De ez nem jelenti azt, hogy el is mentek volna” – tette hozzá.

Az idei Covid-oltási kampány után, egyelőre még a delta-variáns növekvő terjedése mellett is, az alapvető társadalmi funkciók láthatóan helyreállnak, és a legtöbb nyilvános hely is minimum oltottak számára látogatható. Szakértők szerint mindez a „hagyományos” influenzának már elég ahhoz, hogy ismét akcióba lépjen, „vegyüljön” és emberekre tapadjon, illetve közöttük cirkuláljon.

A brit lap szerint ugyanezt megerősítette európai oldalon a brit kormány egészségügyi főtanácsadója, Chris Whitty is, aki megkeresésükre szintén azzal reagált, hogy

„az idei tél influenza-szempontból meglehetősen nehéznek ígérkezik”.

Ráadásul a helyzet most annyival sérülékenyebb lesz, hogy miközben a Covid-hullámok alatt betartott járványmegelőző módszereket előre látható módon a többség boldogan félretolja majd, az influenzával szembeni nyájimmunitás lényegesen gyengült, hiszen már egy éve nem jellemező az influenza jelenléte a napi életben – idézte a Financial Times Ian Barrt, az Egészségügyi Világszervezet influenza-kutatási társintézményének az igazgatóhelyettesét.

„Minél hosszabb egy influenza-mentes időszak, annál alacsonyabb az esetleges újbóli megjelenésével szemben a nyájimmunitás”

– mutatott rá.

Ezen elvben az influenza-oltások újbóli felvétele is csak részben enyhíthet, lévén a COVID-oltások 90 százalékos hatékonyságával szemben az influenza-oltás többnyire 60 százalékos eredményességgel dolgozik csak.

Az utóbbi ponton azonban a Covid némely következménye nem várt segítséget kínálhat: szakértők szerint ugyanis

az mRNS-alapú vakcina-technológia elviekben alkalmazható lehet majd a jövőbeni influenza-oltások kifejlesztésénél is,

minden bizonnyal a jelenleginél sokkal nagyobb hatásfokot eredményezve. Ehhez azonban még sok kutatásra lesz szükség.

A brit lap riportja végül megszólaltatta az egyik új-zélandi egyetem közegészségügyi professzorát, Nick Wilsont, aki szerint a koronavírus-járvány egyik legfontosabb tanulsága valahol éppen az volt, hogy bebizonyosodott – ami előzőleg évtizedeken át nem sikerült –, hogy igenis

lehetséges teljes körű védekezés az influenzajárvány ellen.

Amikor Európában legutóbb ennek szokásos – téli – „szezonja” volt, még lényegében senki nem volt beoltva, de a bezárkózás, a maszkviselés, a távolságtartás már folyamatban volt, ami elegendőnek bizonyult az influenzavírus kivédésére.

Úgyhogy a közeli jövőben az fog majd dönteni, vajon a társadalmi viselkedésben a többség mit fog fontosabbnak tekinteni: a maszkoktól és kötöttségektől való megkönnyebbült megszabadulást, vagy ezek megtapasztalt védelmének tudatában a következő influenzajárvány elleni védekezést.

Ha az előbbi, akkor az idei influenzajárvány elkerülhetetlen lesz, miként az is, hogy a korábban szokottnál többen fogják majd a vírust elkapni – figyelmeztetnek a téma szakértői.

Címlapról ajánljuk
Élő: Magyarország–Törökország 0-0

Élő: Magyarország–Törökország 0-0

Az isztambuli 1-3 után a telt házas Puskás Arénában kíséreli meg a magyar labdarúgó-válogatott kiharcolni a bennmaradást a Nemzetek Ligája A-divíziójában a törökök ellen, története 1001. mérkőzésén.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.24. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Drónesőt küldött egymásra Oroszország és Ukrajna, tárgyalás zajlik a háború lezárásáról – Híreink az ukrajnai konfliktusról vasárnap

Drónesőt küldött egymásra Oroszország és Ukrajna, tárgyalás zajlik a háború lezárásáról – Híreink az ukrajnai konfliktusról vasárnap

Oroszország a szombatról vasárnapra virradó éjszaka során 147 drónt indított több ukrán régió ellen, amelynek során Kijevben hárman meghaltak, köztük egy 5 éves gyermek. Ukrajna is drónesőt zúdított Oroszország több régiójára, összesen 59 egységet lőttek le az orosz légvédelmi szervek, és az egyik támadás során meghalt egy ember Rosztovban. A jelek szerint tehát magas intenzitással folytatódik a (légi) háború (is) a két ország között, súlyos áldozatok mentén, de a jelek szerint a kiberháború is zajlik tovább, mert vasárnap az ukrán vasúttársaság nagyfokú online szolgáltatás kiesésről adott számot. Közben Donald Trump amerikai elnök elismerte: „valamennyire kontroll alatt” tudja tartani a háború eszkalálódását a tárgyalások segítségével, azaz a 30 napos tűzszüneti terv láthatóan nem megy egyelőre, és az is kérdéses, hogy a felek mennyire tartják be az egymás energetikai infrastruktúrája elleni támadások szüneteltetését. Vasárnapi hírfolyamunk a háborúról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 23. 16:33
×
×
×
×