A nagyvárosokban eleinte csupán néhány tucatnyi tüntető verődött össze, hogy tiltakozzon a szociális elszigetelődés ellen, a rokonokkal, barátokkal való kapcsolattartás érdekében, valamint a tilalmak okozta egzisztenciális félelmeiknek is hangot akartak adni. A hatóságok ezeket a megmozdulásokat az alkotmány garantálta gyülekezési szabadság értelmében engedélyezték ugyan, de csak szigorú létszámkorlátozások és egyéb feltételek mellett.

Ezt követően Stuttgartban, Frankfurtban és Münchenben már több ezren mentek az utcákra, és

úgynevezett higiéniatüntetéseken

követelték a szigorú korlátozások feloldását. Míg Berlinben a jobb és baloldali tüntetők szokás szerint összecsaptak a rendőrökkel, addig a többi nagyvárosban békések voltak a résztvevők.

Joachim Herrmann bajor belügyminiszter egy televíziós nyilatkozatában nemtetszésének adott hangot, mert Münchenben az első koronavírus-tüntetésen a bejelentett 80 helyett több mint 3000 ember gyűlt össze a város központjában. „Elfogadhatatlannak” nevezte a tüntetők „fegyelmezetlenségét”, amiért nem tartották be az előírások szerinti minimális távolságot, veszélyeztetve ezzel a többi arra járó embert is. Ezért

a soron következő tüntetést már az Octoberfest színhelyére, a Theresiewiesere engedélyezték,

legfeljebb 1000 résztvevővel, szigorú távolságtartási és maszkviselési követelményekkel.

Stuttgartban is több ezeren tüntettek, itt a sajtó és a politikusok elsősorban a szervezőket és felszólalókat kritizálták hevesen: szélsőjobboldalinak, náci beállítottságúnak, összeesküvéselméletek hívőinek, vagy csak „megtébolyodottnak” titulálva őket.

Azonban az Egyesült Államokból a rasszizmus és a rendőri túlkapások ellen cunamiként száguldó, és az elmúlt hétvégére Németországra is átcsapódó tiltakozáshullám furcsa kettős mércéhez vezetett a német politikusoknál, a rendfenntartók irányítóinál és a liberális sajtóban is.

A korábbi tüntetőket aszociálisnak, szolidaritásellenesnek, „eszementnek” megbélyegző sajtó és vezető politikusok egyaránt rokonszenvüket fejezték ki a pénteken és szombaton utcára tódult tömegekkel, akik fittyet hányva minden érvényben tilalmakra, tízezrével vettek részt a rendezvényeken.

Münchenben a bejelentett 200 helyett 25 ezren, Kölnben 500 helyett 10 ezren, Berlinben az Alexanderplatzon 15 ezren, Hamburgban 525 helyett nagyjából 9 ezren tüntettek, többnyire békésen. Utóbbi helyszínen az esti óráktól pár száz, arcát eltakaró szélsőbaloldali huligán támadt a rendőrökre, ahogyan a fővárosban is kövekkel és üvegpalackokkal dobálták meg a hatóság embereit.

Az esetet követően a berlini rendőrszakszervezet Twitteren kérdezte gúnyosan a belügyekért felelős szenátort: „Ma nem érvényesek a távolságtartási szabályok? […] De az fontos, hogy a fodrásznál mindannyian maszkot viseljünk?” Egy másik „csivitben” pedig arra figyelmeztették a kollégákat, hogy vigyázzanak magukra, mert életveszélybe is kerülhetnek a köveket hajigáló „profi káoszt okozók” miatt.

A fentiekből kitűnhet, hogy

egy tüntetés nem feltétlenül egyenlő egy másik tüntetéssel,

habár mindegyikre a német alaptörvény ugyanazon 8. cikkelye vonatkozik. A kormány korlátozó intézkedései ellen tüntetőket a törvény teljes szigorával sújtották, miközben a baloldali szervezetek által szervezett rasszizmusellenes tüntetések idejére megszűntnek tekintették a pandémiát.

A kettős mérce versenyében Cem Özdemir, a Zöldek vezető politikusa vitte el a pálmát: míg május 10-én úgy fogalmazott a Twitteren, hogy „a szektások, tudománytagadók és összeesküvésimádók tartsák be a törvényeket, és aki nem tartja be a minimális távolságot, azt következetesen meg kell büntetni.” Addig június 6-án az említett szabályok már nem számítottak neki: „fontos az, hogy sok ember menjen Németországban az utcára. Köszönöm! Reményt keltetek bennem, hogy mi, a társadalom erősebbek lehetünk, mint a gyűlölet, és a rasszizmus ellen együtt harcolhatunk” – fogalmazott.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!