Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Nyitókép: boeing.com

Kiderült a Boeing-tragédiák újabb oka

Azóta már javították a rendszert és a pilóták minden váratlan helyzetre fel tudnak készülni. 

Tavaly év végén az indonéziai Lion Air Boeing 737 MAX gépe zuhant le, 189 ember életét követelve, míg idén márciusban az etióp légitársaság szintén Boeing gépével történt katasztrófa, amelyben 157-en vesztették életüket.

A géptípuson komoly szoftverhibák voltak, amelyeket ráadásul a pilóták korábban már többször is jeleztek a Boeing vezetőinek. A repülőgépgyár múlt héten jelentette be, hogy elvégezte az úgynevezett átesésvédelmi rendszer (MCAS) frissítését a Boeing 737 MAX gépeken.

Mint most kiderült, a Boeing azt is elismerte, hogy a pilóták kiképzésére fejlesztett szimulátor nem tudta azt a helyzetet legenerálni, hogy mi történik, ha az MCAS meghibásodik. Emiatt pedig a pilóták nem is tudták begyakorolni, hogy mi ilyenkor a teendő – írta a hvg.hu a Register alapján.

A cég közleményben közölte, hogy javították a 737 MAX szimulátorát, és további információt szolgáltatnak majd az eszköz operátorainak, hogy a pilóták minden váratlan helyzetre fel tudjanak készülni.

Címlapról ajánljuk
Menekülő emberek, füstoszlop, romok - videókon a háború első órái

Menekülő emberek, füstoszlop, romok - videókon a háború első órái

Az Egyesült és az Egyesült Államok megtámadta Iránt, válasziul Irán a térségben Izraelt és a térségben működő amerikai támaszpontokat lőtte. A támadásoknak főként Iránban vannak civil áldozatai. A közösségi médiát elárasztották a támadásokról készült videók.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére - Teherán ezt később tagadta. A forradalmi gárda vezetője és a védelmi miniszter viszont szinte biztosan meghalt - erről több forrás is beszámolt. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×