A két elnökjelölt külpolitikai elképzelései elemzők szerint egyelőre csak sejtetik, hogy milyen lenne az Egyesült Államok külpolitikája az elnökségük alatt. Koherens külpolitikai programot ugyanis sem Hillary Clinton, sem Donald Trump nem vázolt. Igaz, Clintonnak, a demokraták elnökjelöltjének külpolitikája - mivel Barack Obama kormányában a külügyi tárca vezetője volt - ismert.

Hillary Clintont a külpolitikát meghatározók világában "héjaként", vagyis az agresszív külpolitikai lépések elkötelezett híveként tartják számon. Támogatta az iraki háborút - amelyről most azt mondja, hogy sajnálja - és egyik legkitartóbb szószólója volt az amerikai beavatkozásnak Líbiában.

Hillary Clinton, szakítva Obama elnök eddigi politikájával, de legalábbis ellentmondva neki, nagyobb amerikai szerepvállalásra szólított fel Szíriában, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harc szükségességével indokolva ezt, s egyúttal a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen lázadó csoportok felfegyverzését ígérte. A demokraták elnökjelöltje támogatja a további amerikai katonai jelenlétet Afganisztánban.

A washingtoni kutatóintézetek - s mellettük a George W. Bush korábbi elnököt támogató neokonzervatívok szűk, de befolyásos csapata is - Hillary Clinton mögé álltak a Fehér Házért folyó küzdelemben. Donald Trumptól irtóznak, mert kiszámíthatatlannak ítélik, de főként azért, mert a republikánus elnökjelölt azt szorgalmazza, hogy az Egyesült Államok hagyjon fel a "demokrácia-export" és a "nemzetépítés" jelszavával megvalósított politikával.

Donald Trump bírálta az iraki háborút - jóllehet, az az állítása, miszerint mindig is ellenezte, nem felel meg a valóságnak -, és ellenzi az amerikai katonai beavatkozást a Közel-Keleten. Általában az izolacionizmus híve. Ám nem vázolt fel koherens külpolitikát, sőt: vérig sértett és elbizonytalanított egy sor államot, amikor azt mondta, hogy amennyiben ő lesz az elnök, akkor az Egyesült Államok nem finanszírozza tovább szövetségesei védelmét, s kilátásba helyezte a NATO-ban betöltött amerikai szerep felülvizsgálatát.

Trump, mint a gazdasági kérdésekben, a külpolitikát illetően is azt hangoztatja: az amerikai érdek mindenek előtt való. Csakhogy ő az amerikai érdeket csakis a pénzügyek szempontjából vizsgálja, egyszerűen nem akar költeni a szövetségesi rendszerre, mondván, a szövetségesek áldozzanak több pénzt a saját védelmükre. Clinton ugyanakkor határozottan és egyértelműen támogatja Washington szerepvállalását a NATO-ban s ezt fontos eszköznek tekinti az Egyesült Államok és európai szövetségesei számára az erősödőnek gondolt orosz hatalommal szemben.

Az Oroszországhoz fűződő viszony szinte állandósult témája volt a 2016-os választási kampánynak, de főleg azóta, hogy Hillary Clinton és Donald Trump lett a két nagy párt elnökjelöltje. A demokrata kampánycsapat - és maga Hillary Clinton - ugyanis azzal vádolja Trumpot, hogy túlságosan barátkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, sőt, az orosz érdekek megjelenítője Amerikában. Tény, hogy a Trump-kampány azóta lemondatott vezetőjének, Paul Manafortnak szoros és jól fizető tanácsadói kapcsolatai voltak Moszkvával.

Donald Trump a kampányban az Oroszországgal való szorosabb viszony megteremtésére szólított fel, s ezt azzal indokolta, hogy szerinte az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet csakis az oroszokkal együtt lehet legyőzni.

A washingtoni politikai elit Hillary Clinton külpolitikai elképzeléseit mondja reálisnak, s ebben szinte kétpárti az egyetértés.