Hétfőn és kedden Hágában 53 ország vezetői tanácskoznak a nukleáris biztonság kérdéseiről. Közülük azonban csak öten képviselnek jogilag atomhatalomnak számító országot, hárman ingoványos talajon állnak, két potenciális atomhatalom pedig ott sem lesz.

Az atomsorompó-szerződés hivatalosan csak az ENSZ Biztonsági Tanács öt állandó tagja, azaz az Egyesült Államok, Oroszország, Franciaország, Nagy-Britannia és Kína számára engedélyezi, hogy nukleáris fegyverekkel rendelkezzen, ezért jogilag csak ez az öt ország tekinthető atomhatalomnak.

A szerződés azt ugyanakkor ezen országok számára is tiltja, hogy atomfegyvereiket más országoknak átadják, és kimondja az atomfegyverek leszerelésének szükségességét is. Más államok területére - azok beleegyezésével - atomfegyvereket telepíteni azonban nem tilos. A két egykori szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió a hidegháború során számos atomfegyvert telepített Európa különböző országaiba, és Washington a mai napig állomásoztat nukleáris fegyvereket Németország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Törökország területén.

India, Pakisztán és Izrael nem írta alá az atomsorompó-szerződést, habár tudvalevő, hogy rendelkeznek nukleáris fegyverekkel. India és Pakisztán az 1990-es évek végén - egymással szembeni ellenségeskedésük folyományaként - tesztelt először atombombát. Izrael ezzel szemben hivatalosan sosem ismerte el, hogy atomhatalom, bár nem is tagadta. Mindenesetre szakértők egyetértenek abban, hogy Izraelnek vannak nukleáris fegyverei.

Nem részese a megállapodásnak a magát atomhatalomnak nevező Észak-Korea sem. Phenjan 1985-ban ratifikálta az atomsorompó-szerződést, de 1993-ban bejelentette, hogy kilép abból. Végül egy évvel később - egy polgári célú atomerőmű megépítésének külföldi finanszírozásáért és lebonyolításáért cserébe - hajlandó volt visszalépni. 2003-ban ugyanakkor végleg kilépett a szerződésből, részben arra hivatkozva, hogy az ígért erőmű nem készült el.

2006 és 2013 között Phenjan három kísérleti atomrobbantást hajtott végre, de arról megoszlanak a szakértői vélemények, hogy Észak-Korea atomprogramja pontosan mennyire fejlett. Mindenesetre Phenjan az utóbbi években az atomtöltetek célba juttatására alkalmas ballisztikus rakéták fejlesztése terén is haladást ért el, 2012-ben pedig sikerrel tesztelt egy interkontinentális hordozóeszközt. Ugyanakkor abban nagyrészt egyetértés van szakértői körökben, hogy Észak-Korea még ha közel is áll hozzá, jelenleg még vélhetően nem képes rakétával célba juttatható nukleáris robbanótölteteket előállítani.

Az észak-koreai atomprogramot övezőkhöz hasonló aggodalmakat szül Irán. Egy étvizeddel ezelőtt derült ki, hogy Teherán titkos atomipari fejlesztéseket folytat, nyugati vádak szerint fegyverkezési céllal. Számos diplomáciai erőfeszítés és kiterjedt nemzetközi gazdasági szankciók bevezetése után az iszlám köztársaság tavaly egy ideiglenes egyezményben vállalta, hogy korlátozza urándúsítását a szankciók részleges enyhítéséért cserébe. Az öt elismert atomhatalomból és Németországból álló hatok csoportja jelenleg is tárgyal Iránnal egy végeleges megállapodás tető alá hozásáról.

Észak-Korea és Irán nem vesz részt a hágai csúcson. India, Pakisztán és Izrael ugyanakkor - szürke jogi státusa ellenére - jelen lesz a találkozón. Hágában egyébként a leszerelésről nem, csak a nukleáris terrorizmus veszélyeiről fognak értekezni, ami az atomfegyverekkel nem, de más atomipari létesítményekkel - például erőművekkel - rendelkező országokat is érinti.

Azt egyébként pontosan nem tudni, hogy hány atomfegyver van a világon. Szakértői becslések szerint Oroszország nagyjából 8500, az Egyesült Államok 7700, Franciaország 300, Kína 250, Nagy-Britannia 225, Pakisztán 120, India 110, Izrael pedig 80, Észak-Korea pedig minden bizonnyal kevesebb mint tíz atomfegyverrel rendelkezik.

Az is igen vitatott kérdés, hogy az atomfegyverek használata jogszerű-e. A hágai Nemzetközi Bíróság egy 1996-os - jogi kötőerővel nem bíró - tanácsadói véleményében azt állapította meg, hogy a nemzetközi jog nem tartalmaz sem felhatalmazást, sem kifejezett tiltást a nukleáris hadviselésre nézve. Ugyanakkor egyúttal azt is leszögezte, hogy az atomfegyverek bevetése ellentétes lenne a nemzetközi jog számos más rendelkezésével, különösen a humanitárius joggal. Azt azonban még így sem tudta megállapítani, hogy az önvédelem szélsőséges eseteiben - azaz egy állam fennmaradását fenyegető veszély fényében - jogszerű vagy jogszerűtlen lenne-e az atomfegyverekkel való fenyegetés vagy azok bevetése.