Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Blair: "Tudtam, hogy Brown kormányzása katasztrófa lesz"

"Tudtam, hogy Brown katasztrófa lesz" - e kijelentéssel harangozza be évek óta feszült figyelemmel várt, szerdán megjelenő memoárját Tony Blair, aki abból sem csinál titkot, hogy egykori pénzügyminisztere és későbbi utódja "megőrjítette" őt.

A volt brit miniszterelnök, aki három évig dolgozott a kézzel írott, 700 oldalas köteten, az "Utazás" címet viselő könyvben a szerdai londoni sajtó által közölt bőséges kivonatok szerint felfedi: Gordon Brown, aki hosszas hatalmi huzakodás után 2007 nyarán követte őt a miniszterelnöki székben, "nehéz, néha őrjítő" ember.

Blair ugyanakkor "erőteljes, tehetséges, briliáns" személyiségnek is nevezi volt kollégáját és hatalmi riválisát, de megállapítja róla azt is, hogy jóllehet "abszolút elemző intelligenciával bírt, ... érzelmi intelligenciája zéró volt".

Az egykori munkáspárti miniszterelnök a könyvben felfedi azt is, hogy szerinte Brown kormányon kívül veszélyesebb lett volna, mint a kabinet tagjaként. "Ha kirúgom, vagy elmozdítom (posztjáról), az súlyosan és azonnal destabilizálta volna a pártot és a kormányt ... jobb volt (Brownt) a kormányon belül és kordában tartani, mint szabadjára engedni".

Blair és Brown másfél évtizedes hatalmi párharca a háború utáni brit politikatörténet talán legizgalmasabb, leghosszabb és legfordulatosabb politikai szappanoperája volt. Kettejük súlyos ellenszenve egy percig sem maradt titok a sajtó számára, ám Tony Blair új könyve az eddigi legrészletesebb vallomás a párharcról a két érintett valamelyike részéről.

Blair a The Guardian című vezető baloldali brit napilapnak adott, a memoárkötet megjelenésének napjára időzített interjúban nyíltan felfedi azt is: biztos volt benne, hogy Brown miniszterelnöknek "katasztrofális lesz", főleg akkor, ha eltávolodik az "Új Labour", vagyis a modernizált, az üzleti világ számára is elfogadhatóvá átideologizált Munkáspárt eszméjétől.

A volt kormányfő a könyvben egyenes utalást tesz arra, hogy szerinte Brown végül szakított az "Új Labour" ideájával, azt írva: a Munkáspárt addig nyert választásokat, amíg "Új Munkáspártként" működött, amikor "megszűnt Új Munkáspárt lenni, akkor vesztett".

Blair a Labour élén egymás után három választást nyert - ez rekord a brit baloldal vezető parlamenti pártjának történetében -, Brownnak azonban egy teljes kormányzati időszak sem adatott meg: vezetésével a Munkáspárt súlyos vereséget szenvedett a májusi választásokon és tizenhárom évnyi kormányzás után ellenzékbe szorult.

Így a két egykori politikai rivális egyike sincs már hatalmon, ám a kormányzati időszak utáni sorsuk között nem is lehetne élesebb a kontraszt.

A széles protokollmosolyáról közismert Blair továbbra is a világpolitikai első vonalának főszereplője - a könyv megjelenésének napján például a washingtoni Fehér Házban látják vendégül díszvacsorán -, emellett távozása óta ő lett a világ egyik legjobban fizetett szónoka, akiért sorban állnak a legexkluzívabb rendezvények szervezői. Sajtóbecslések szerint a volt brit kormányfő csak a felszólalásaival több, mint 15 millió fontot (ötmilliárd forintot) keresett az elmúlt három évben.

A darabos stílusú, ritkán elmosolyodó Brown ugyanakkor visszavonult szűkebb hazája, Skócia mélyére, és gyakorlatilag eltűnt a sajtó és a közvélemény látóteréből.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×