Infostart.hu
eur:
385.18
usd:
331.83
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Védi a kormány az ötven feletti munkavállalókat

Akciótervet kell kidolgozniuk 2010. január 1-jétől az 50 főt meghaladó francia cégeknek a szenior, azaz az 50 év feletti munkavállalók foglalkoztatására. Ha ezt elmulasztják, úgy egy frissen megjelent kormányrendelet értelmében pénzbüntetéssel sújthatók, amely elérheti az éves bértömegük egy százalékát. Az érintett vállalkozói kör hevesen tiltakozik a jogszabály ellen, a kormány azonban mindenáron növelni akarja a gazdasági válság által különösen sújtott 50 év felettiek foglalkoztatottságát, amely jelenleg mindössze 38 százalékos, több mint hat százalékkal alacsonyabb az európai uniós átlagnál.

Az állam kétféle dokumentumot vár a cégektől. Az egyikben arra kell válaszolniuk, hogy milyen intézkedéseket helyeznek kilátásba a már meglévő, 55 évnél idősebb aktív dolgozóik megtartására, munkakörülményeik javítására, illetve nyugdíjba vonulásuk előkészítésére, a másikban pedig arról kell nyilatkozniuk, hogy a vállalat a jövőben milyen arányban fog 50 évesnél idősebb munkavállalót alkalmazni.

Az érintett cégek vezetői a rendelet kiadását a politika "demagóg erőmutatványának" tartják, a Kis- és Közepes Vállalatok Szövetségének főtitkára pedig az InfoRádiónak azt mondta: "elfogadhatatlan, hogy a kormány - szankciókkal fenyegetőzve - a vállalkozókra hárít egy olyan problémát, amely az egész társadalmat érinti.

Jean-Eudes du Mesnil hangsúlyozta: az 50 év felettiek fokozódó munkanélküliségét nem lehet diktátumokkal megoldani, és ahhoz egyedül a munkaadói oldal erőfeszítése nem elegendő. A főtitkár hozzátette: eddig ezt a jelenséget részben az előnyugdíjazási rendszerrel kezelték, mellyel a szakszervezetek, a kormány és maguk az érintett munkavállalók is egyetértettek. A múlt héten megjelent kormányrendelet azonban minden előzetes tárgyalás nélkül, "brutális" módon akar ennek véget vetni.

Bár a rendelet egyelőre mindössze két új adminisztratív terhet ró a cégekre - a büntetést ugyanis kizárólag az említett dokumentumok elkészítésének elmulasztása, nem pedig az azokban foglaltak nem teljesítése esetén szabják ki rájuk -, Jean-Eudes du Mesnil úgy véli: az eddigi gyakorlatot ismerve, csupán idő kérdése, hogy a kormány mikor állít fel konkrét korosztály-kvótákat a munkáltatók számára. Ami szerinte a gazdasági válságban újabb csapást jelent majd az érintett cégek tevékenységére.

E munkaadói véleménnyel kivételes módon a szakszervezetek is egyetértenek, mondván, a kormány két egymásnak ellentmondó dolgot kér a cégektől: egyrészt, hogy a gazdasági válság alatt igyekezzenek minél kevesebb embert elbocsátani, másrészt, hogy - miközben országszerte zajlanak a leépítésekről, átszervezésekről szóló tárgyalások - kötelező módon alkalmazzanak szeniorokat. Az egyik érdekvédelmi szervezet vezetője szerint "ez a jelenlegi helyzetben felér egy provokációval".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×