Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
325.85
bux:
142463.05
2026. november 6. péntek Lénárd

"Ha az embert elbocsátják, joga van túszt szedni"

A franciák 45 százaléka egyetért azzal, hogy a munkahelyüket vesztő dolgozók túszul ejtsék a cégük vezetőt, és így kényszerítsenek ki előnyösebb feltételeket - derült ki egy friss közvélemény-kutatásból. Nicolas Sarkozy elnök azonban megígérte, hogy véget vet a mind gyakrabban előforduló törvénytelenségnek. A ragasztástechnikával foglalkozó Scapa telephelyének vezetőit például kedd óta tartják fogva a sztrájkoló munkások.

A francia államfő élesen bírálta, hogy a dolgozók egyre gyakrabban ejtik túszul a leépítéseket bejelentő cégvezetőket, és megígérte, hogy véget vet az egyre gyakoribb jelenségnek. "Jogállamban élünk, és nem fogom hagyni, hogy ezek a törvénytelenségek folytatódjanak" - hangoztatta egy keddi vidéki látogatása alkalmával Nicolas Sarkozy, aki hetek óta most először szólalt meg egy olyan kérdésben, amely mind jobban aggasztja a francia vállalatvezetőket.

Franciaországban immár az országos közvéleményt is foglalkoztatja, hogy a munkahelyük elvesztése miatt elkeseredett alkalmazottak az utóbbi hónapokban több helyen azzal próbálták "jobb belátásra" bírni a tulajdonosokat, hogy a cégvezetőket egyszerűen túszul ejtették. Legutóbb a munkagépeket gyártó amerikai Cartepillar franciaországi gyárának négy igazgatóját tartották fogva a dühös dolgozók, ily módon tiltakozva a tervezett 700 fős leépítés ellen. A "túszokat" végül huszonnégy órás kényszerfogság után a kelet-franciaországi grenoble-i gyár alkalmazottai elengedték, és akciójukkal elérték, hogy a cég végül "csupán" 633 munkahelyet szüntet meg.

Az ilyen és ehhez hasonló eljárást bíráló Nicolas Sarkozy azt mondta: megérti a dolgozók dühét, de a probléma csak a kormány által bevezetett válságkezelő intézkedésekkel, nem pedig erőszakkal kezelhető. A kérdés egyébként politikai felhangot is kapott azt követően, hogy az ügyben néhány napja megszólalt Ségolène Royal, az ellenzéki Szocialista Párt volt köztársasági elnökjelöltje, aki továbbra is jelentős befolyással rendelkezik a pártban.

Illegális akciókról van szó ugyan, de megérti, hogy a "megalázott" dolgozók ily módon próbálják felhívni a figyelmet elkeserítő helyzetükre - mondta a politikus. A kormánypárti oldalt felháborító kijelentéstől nemcsak a szocialisták nem határolódtak el, hanem Jaques Chirac korábbi jobboldali államfő egykori miniszterelnöke, Dominique de Villepine is hasonló szellemben nyilatkozott.

Az emberek sokkal agresszívebbek

Az elemzők szerint a helyzet súlyosságát az is mutatja, hogy egy friss közvélemény-kutatás szerint a franciák 45 százaléka "megértést mutat" a munkahelyüket elvesztő dolgozók szélsőséges akciói iránt, sőt, a munkások 57 százaléka kifejezetten egyetért velük. A vidéki kormánypárti polgármesterek mindeközben arról számolnak be, hogy a válság sújtotta településeken egyre nehezebb Sarkozy-pártinak lenni, egyikük szerint "az emberek sokkal agresszívebbek, türelmetlenebbek és követelőzőbbek, mint korábban".

"A nép válófélben van saját elitjétől" - állapítja meg az egyik francia médiakutató intézet igazgatója a Les Echos gazdasági napilapnak adott interjúban. Denis Muzet szociológus szerint a szélsőbaloldal sikeresen kommunikálta az elmúlt hetekben, hogy a bankok és nagyvállalatok vezetői érdemtelenül veszik fel az olykor csillagászati, az egyszerű alkalmazottak számára elképzelhetetlenül magas bérüket, és az irántuk kialakult ellenszenv rövidesen a politikusokra is átcsaphat.

A vállalatvezetők túszul ejtése a kutatók szerint azt mutatja, hogy a szakszervezetek egyre kevésbé képesek konkrét követelésekké alakítani a társadalmi feszültségeket, és azok mind gyakrabban öltenek szélsőséges formát.

Az egyszerre aggódó és felháborodott cégvezetők azonban másként látják a dolgot, és úgy vélik: bár a dolgozók igyekeznek spontán megmozdulásnak beállítani akcióikat, a szervezettség tetten érhető. Példaként a 3M gyógyszeripari vállalat igazgatójának március végi fogva tartását emlegetik, melyet szerintük az érdekvédők az interneten tervezték meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×