Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
326.02
bux:
142903.53
2026. november 6. péntek Lénárd

Horror a börtönben: bomló holttestek között alszanak a rabok

Egy Zimbabwéban titokban forgatott dokumentumfilm leleplezte, hogyan változtak az afrikai ország börtönei haláltáborokká: a csontváz vékony raboknak nincs mit enniük, és az alapvető higiénia hiányában naponta több tucat elítélt hal meg a cellákban, ahol a még élők együtt alszanak halott társaikkal.

A megrázó dokumentumfilmet kedd este vetítette le a dél-afrikai állami televízió. A titokban, néhány hónappal ezelőtt forgatott filmből kiderült, hogy a Zimbabwéban működő 55 börtön mindegyike maga a földi pokol. Egy börtöntiszt elmondta: szerencsések azok a rabok, akik élelemhez jutnak, de a legtöbbször úgy fekszenek el, hogy egész nap nem ettek semmit.

A filmet több mint három hónapon keresztül forgatták olyan kamerákkal, amelyeket sikerült becsempészni a rácsok mögé. A börtöntisztek a cellákat és a raktárhelyiségeket "kórteremmé" alakították át, ahol a haldokló rabok a földön fekszenek már halott, bomlásnak indult társaikkal együtt, miközben férgek csúsznak-másznak körülöttük.

Ahhoz, hogy eltüntessék a holttesteket, tömegsírokat kellett ásniuk a tiszteknek. Több börtönben is kiszorították a halottak a cellákból az élő rabokat, akik beszámoltak arról, hogyan aludtak együtt, szorosan egymás mellett beteg társaikkal - mint a heringek a konzervdobozban.

Rosszabb, mint a pokol

Az éhségtől szenvedő raboknak egy sor, a nem megfelelő higiénia miatti betegségegel is meg kell küzdeniük. Egy fiatal férfi, aki maga is raboskodott egy börtönben, elmondta: "Nincs rá szó, amely leírná a helyet. Földi pokol - talán így tudnám elmondani, de ez rosszabb, mint a pokol".

Tavaly egy elítéltek jogait védő szervezet riportjában azt írta, hogy a Zimbabwéban működő 55 börtön 17 ezer bűnöző fogadására képes, ehhez képet 2008 októberében a becslések szerint 35 ezren raboskodtak a fegyintézetekben. A jelentés szerzői szerint az elítélteknek sokkal kisebb a túlélési esélyük, mint a szegénységben tengődő szabad embereknek: a rabok nem tudnak kéregetni az utcákon, gyümölcsöt szedni az utak menti fákról és bokrokról, vagy turkálni a kukákból.

A zimbabwei börtönszolgálat becslése szerint 1998 és 2000 között évente 300 rab halt meg börtönökben, főleg tuberkulózis miatt. Az elképesztő méreteket öltő gazdasági hanyatlás és a kilátástalan politikai válság miatt a börtönállapotok fokozatosan romlottak, és 2004 májusában egy börtöntiszt már arról számolt be, hogy hetente 15 elítélt veszti életét a cellákban, azon év márciusában pedig csak egyetlen börtönben 130 halottat temettek el.

A brit The Times napilap tudósítója tavaly tíz napot töltött Zimbabwe egyik "jobb" börtönében, ahol a kis adag kukoricakásáért küzdöttek egymással az éhező rabok, az eldugult vécék használhatatlanok voltak, alig volt víz és áram, a raboknak nem volt mivel takarózniuk, és szappan hiányában nem tudtak mivel tisztálkodni. Ha nem volt ismerősük a börtönön kívül, aki élelmet tudott vinni nekik, akkor szinte biztos, hogy éhen haltak.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×