Kun Miklós kijelentette: a jelenlegi nagyon törékeny tűzszünet, amelyben ráadásul nem kötötték ki, hogy az orosz hadseregnek ki kell vonulnia Grúzia területéről, a csapatok nagyjából ott vannak, ahol leállították a támadást.
A szakértő hozzátette: az orosz hadsereg egyik fontos célpontja Sztálin szülővárosa, Gori volt, amely napokon keresztül úgy szerepelt a hadi jelentésekben, mint Sztálingrád 1942-1943 fordulóján. A település nagyon fontos helyen fekszik, áthalad rajta Grúzia kelet-nyugati főútja. A másik cél Poti kikötője volt, amely fontos szerepet játszik az azeri olaj szállításában.
Az oroszok bevonultak ezekbe a városokba, de nem tudták megmagyarázni, hogy mit keresnek ott, ahol nincsenek sem oszétok, sem grúz katonák. Erre találták ki, hogy felügyelni kell a grúzok által hátrahagyott katonai felszerelést - jegyezte meg Kun Miklós.
A történész hangsúlyozta: ez nemcsak grúz-orosz háború volt, a konfliktus része az amerikai-orosz kötélhúzásnak. A grúz katonaság fejlesztését amerikai tanácsadók segítették, ezzel együtt a hadsereg napok alatt összeomlott.
Igazából nem is értem, hogy a grúzok miért mentek bele ebbe a háborúba, más kérdés, hogy azért Oroszország provokálta is ezt a támadást - fűzte hozzá.
Nehéz kérdések
A konfliktus tágabb összefüggéseiről Kun Miklós azt mondta: az orosz vezetés - amelynek személyes anyagi érdeke is, hogy az exportban ne legyen fennakadás - tisztában van azzal, hogy a Nyugattal szemben nem lehet gazdasági háborúba kezdeni, mert ezt elveszítené az ország.
Azt is tudják, hogy Grúziát meg lehet verni, de például Ukrajnával szemben már sokkal nehezebb dolguk lenne - tette hozzá.
A szakértő kitért arra is: az egykori Szovjetunióban annyi rendezetlen kérdés van, hogy fél év múlva már teljesen más problémák kerülhetnek előtérbe. Ilyen lehet például a hivatalosan Azerbajdzsánhoz tartozó, de régóta örmény megszállás alatt álló Hegyi-Karabah, vagy Csecsenföld, nem is beszélve a kisebb kaukázusi népek egymás közti ellentéteiről.
Hanganyag: Kocsonya Zoltán