Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Szerbia még nem tett eleget az európai felzárkózásért

Harmadikként ratifikálta Magyarország a Montenegró uniós csatlakozási előszobájának minősülő stabilizációs és társulási megállapodást. A külügyminiszter szerint az egyik legújabb európai állam komoly utat tett meg az EU felé. Nem így Szerbia, ami ugyan infrastruktúrájában fejlett, de a háború bűnösöket még mindig nem hajlandó kiadni.

Egyértelműnek tűnik a balkáni országok Európához közeledése. Ennek legfőbb jele, hogy a szerbiai és montenegrói elnökválasztáson is az uniópárti jelölt nyert.

A két ország között azonban nagy különbség van. A közösség már megkötötte Montenegróval az uniós csatlakozás előszobájának számító stabilizációs és társulási megállapodást. A közösségi szerződést minden tagállamnak ratifikálnia kell, a magyar parlament ezt ellenszavazat nélkül, Észtország után másodikként tette meg a hétfői ülésén.

A külügyminiszter szerint Montenegró az elmúlt időszakban nagyon komoly teljesítményt nyújtott az unióhoz közeledésben. Ez azonban már nem mondható el egyértelműen Szerbiáról. Göncz Kinga az InfoRádiónak azt mondta, sok éves tartozásuk van a szerbeknek.

"Szerbia számára egészen pontosan látható, hogy milyen lépéseket kell megtennie az EU csatlakozás irányába. Egyrészt a hágai bírósággal való együttműködés, ez főként Mladic tábornok kiadatását jelenti" - hangsúlyozta a külügyminiszter, aki szerint az is fontos lenne, hogy a május 11-i parlamenti választásokon az Európa-barát Demokrata Párt győzzön.

Szerbia egyébként élesen megosztott az uniós csatlakozás kérdésében. A közösség úgy véli, a térség nyugalmát Szerbia EU csatlakozása hozhatná meg. A közösség konkrét EU perspektívát nyújtott Belgrádnak, a már leköszönt szerb kormány azonban nem volt hajlandó fogadni Brüsszel gesztusát, mivel az Európai Unió tagállamainak a többsége Koszovó függetlensége mellett érvelt.

Feszültséggóc lett a napokban Macedónia is. A múlt heti NATO csúcstalálkozón ugyanis kiújultak a balkáni ország nevével kapcsolatos viták.

Görögország - Macedónia függetlenné válása óta - csak a "korábbi jugoszláv köztársaság" megnevezéssel ismeri el az országot, mivel az egyik tartományát is ugyanígy hívják, mint Macedóniát. Lényegében Athén közbenjárására halasztotta el a szövetség Macedónia NATO csatlakozását, szakértők szerint pedig az EU csatlakozás elé is akadályt gördíthet, ha nem oldódik meg valahogy a névvita.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor beszélt az okokról és a megoldási lehetőségekről, valamint az új feladataikról és arról is, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Nagy nevekkel érkezik az év energetikai csúcskonferenciája – kedvezményes jegyek már csak egy napig!

Nagy nevekkel érkezik az év energetikai csúcskonferenciája – kedvezményes jegyek már csak egy napig!

Kormányzati energiapolitika, orosz gázleválás, a szélenergia új lehetőségei, kis moduláris reaktorok és a következő nagy beruházások: sűrű, de annál izgalmasabb programmal készülünk az október 8-i Portfolio Energy Investment Forumra. A hazai energiaszektor meghatározó vezetői mellett nemzetközi vállalatok és kutatóintézetek szakértői is érkeznek, hogy közösen járjuk körül Magyarország energiaellátásának legfontosabb kérdéseit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×