INFORÁDIÓ
2021. július 31. szombat
Oszkár

labdarúgás

lőw zsolt

chelsea

európa bajnokság

válogatott

PORTO, PORTUGAL - MAY 29: Thomas Tuchel manager of Chelsea with assistant Zsolt Low during the UEFA Champions League Final between Manchester City and Chelsea FC at Estadio do Dragao on May 29, 2021 in Porto, Portugal. (Photo by Marc Atkins/Getty Images)

Lőw Zsolt: a Chelsea-nél jól érzem magam a bőrömben

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid

Megnőtt a vezetőedzői megkeresések száma, de most azt csinálhatom, amit szeretek, és nem kell olyan dolgokat csinálnom, amit vezetőedzőként kellene, de nem szeretek – mondta Lőw Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában. A labdarúgó Bajnokok Ligája-győztes Chelsea másodedzője elárulta, hány lépés távolságot tart a játékosaitól, mennyit vitázik Thomas Tuchel vezetőedzővel, és azt is, hogy mikor játszanak jó zsaru, rossz zsarut.

Lőw Zsolt az Arénában
 

Az Európa-bajnokságon a magyar válogatott a németekkel játszott Münchenben 2-2-es döntetlent, ezzel befejezte ugyan a szereplését, de a visszhangja egészen más ennek a tornának, mint ahogy arra sokan számítottak a halálcsoportban. Mennyire tudta szakmai szemmel nézni ezt a német–magyart?

Az ember nem tud kibújni a saját bőréből. Szakmai szemmel is nézi, milyen lehetőségek lehetnének a magyar válogatott előtt, mit lehet esetleg változtatni vagy másképp csinálni. De most inkább az emócióé, az érzelmeké volt a főszerep. A családom társaságában néztük a mérkőzést, és elképesztő érzelmek szabadultak föl bennünk. Borzasztóan szurkoltunk a magyar csapatnak, és nagyon büszkék voltunk rá, hogy ilyen hosszú ideig sikerült megnehezítenünk a német válogatott dolgát.

Tulajdonképpen végig.

Igen. Picit bosszúsak voltunk, hiszen megint csak néhány percen múlt, de ilyen a sport. Addig tart a mérkőzés, amíg a bíró le nem fújja. Sajnáltuk, hogy a végén mégsem sikerült a hatalmas csoda, de nagyon büszkék lehettünk a srácokra. Szakmailag pedig nagyon kevés dolgot vettem észre, amit talán másképp lehetett volna csinálni. Nagyon jó edzőnk van, nemcsak emberileg, hanem szakmailag is kitűnő Marco Rossi, nagyon szerencsések lehetünk, hogy ő irányítja a válogatottat. Végighallgattam a mérkőzés utáni interjúját, borzasztóan szimpatikusan, nagyon tisztán és okosan értékelte a mérkőzést. Ahogy ő dolgozott ezzel a csapattal az elmúlt időszakban, ugyanaz a precizitás hallatszott az interjújában is.

Mennyire tartja a kapcsolatot akár a szakmai stábbal, akár a játékosokkal a mostani keretből?

Tartom. Szalai Ádám az egyik legjobb barátom már hosszú évek óta, a Mainzban is együtt játszhattunk. Gulácsi Péterrel is beszéltem az elmúlt napokban. A szakmai stábbal nem is kell, hogy kapcsolatban álljak, az a lényeg, hogy ők nyugodt körülmények között tudjanak készülni. A játékosokkal is csak általában a mérkőzések után üzengettünk vagy beszélgettünk. Képben vagyok a napi történésekkel is, de inkább szurkolóként ültem le a tévé elé, és szurkolóként próbáltam mindent megtenni a magyar csapat sikeréért.

Mi lehet a mostani szereplés kulcsa?

Nagyon messziről kezdhetném. A Magyar Labdarúgó Szövetség, és mondhatnám itt azért a magyar kormányt is, észrevette azt, hogy nagyon fontos a magyar embereknek a sport, nagyon sokáig el volt hanyagolva a magyar sportélet, és rengeteget köszönhetünk a jelenlegi kormánynak, amely megpróbált ebbe rengeteg energiát, munkát és nyilvánvalóan pénzt fektetni, hogy újra a legtöbb sportágunk olyan fényben tündököljön, ahogy régen. A labdarúgás sem kivétel ez alól, hiszen az MLSZ élére olyan elnök került Csányi Sándor személyében, aki nemcsak a hazai, talán a világ üzleti életében is egy meghatározó személyiség, és ő hatalmas elánnal, hatalmas munkabírással ugrott neki ennek a munkának, és próbálta megreformálni a Magyar Labdarúgó Szövetség működését, és ezen keresztül pedig a magyar futballt és a magyar klubéletet. Nagyon régre nyúlik vissza ez a munka, és most láthatjuk a gyümölcsét. Másodszorra jutottunk ki egymás után ilyen pici országként az Európa-bajnokságra, és tudtuk futballhatalmakkal felvenni a versenyt, és néha megráncigálni az oroszlán bajszát. A hosszú folyamat Marco Rossi személyében csúcsosodott ki, hiszen olyan kapitányunk van, aki újra visszaadta a bizalmat a magyar embereknek. Nagyon rövid idő alatt nagyon jó csapatot formált. Nagybetűs csapat lett belőlük, csapatként funkcionáltak, és ez mindenféleképpen a játékosok mellett az edzőnek az érdeme, hogy ilyen kapcsolatot tud kovácsolni.

Mennyit számít, hogy milyen klubokban játszanak a magyar válogatott kulcsemberei?

Nagyon sokat számít. Én akkor lennék a legboldogabb, ha minél többen külföldön játszanának még erősebb bajnokságokban, még komolyabban jegyzett csapatoknál, de azt látom az elmúlt években, hogy a magyar bajnokság színvonala is folyamatosan javul. Mindig van hova fejlődni, de most már vannak olyan csapataink, amelyek nemzetközi szinten is fel tudják venni a versenyt, hiszen láttunk az Európa-ligában és a Bajnokok Ligájában is jó mérkőzéseket magyar csapatoktól. Ha csak a Ferencváros sikerét említem, így újpestiként, boldog voltam, bárki bármit mond. Én nagyon szurkolok minden magyar csapatnak, és többek között a Ferencvárosnak is, nagyon büszke voltam az ő sikerükre is. A magyar klubélet meghatározója és alapja annak, hogy a válogatott jól tudjon szerepelni.

Mennyiben más egy válogatott felkészítése, mint egy klubcsapaté?

Szöges ellentéte egymásnak. A klubcsapatnál napi kapcsolat van a játékosok és az edző között, és folyamatos napi munka van, rengeteg mérkőzés, addig a válogatott csak havonta vagy kéthavonta tudja összehívni a játékosait. Főleg ilyenkor van nagyon nehéz dolguk a válogatottedzőknek, mert egy hosszú szezon után rengeteg mérkőzéssel a játékosok lábában összehívni egy keretet és újra egy motivációt adni nekik, újra föltüzelni őket, újra frissíteni rajtuk, nagyon nehéz feladat, és nagyon finom érzékek kellenek hozzá, hogy az edző és a szakmai stáb észrevegye azt, hogy melyik játékosnak éppen mire van szüksége, nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. A magyar csapat minden szempontból tökéletesen volt összerakva, mind mentálisan, mind pedig fizikálisan bírtuk a versenyt Európa élcsapataival, úgyhogy le a kalappal Marco Rossi és csapata előtt!

Hogyan lehet felkészíteni a játékosokat a három-négy naponkénti megterhelésre, amikor ennyire nagy a tét?

Egy ilyen csapat mögött mindig egy hatalmas stáb dolgozik és abban a stábban mindenkinek megvan a saját szerepe és a saját felelőssége, ennek a rengeteg embernek a közös munkája eredményezheti csak azt, hogy a játékosok ilyen top állapotban voltak. Ezek pici dolgok, nüanszok. Például a mérkőzés után a legfontosabb az azonnali regeneráció. Fontos, hogy az utazások jól legyenek megszervezve, hogy minél jobban tudjanak pihenni a játékosok, hogy mennyi folyadékot fogyasztanak, mit esznek. Utána pedig a fizioterapeuták, az orvosi stáb munkája elképesztően fontos, hogy ők meglássák, melyik játékos mikor áll kész a munkára, és milyen minőségű munkára. Ez egy nagy csapatmunka, órákig tudnék róla beszélni, hogy milyen nüanszokon múlhat az, hogy egy csapat fitten áll ki háromnaponta a mérkőzésre.

Mennyire nézi edzői szemmel a játékosokat? Akár már a következő szezonra is gondolva?

Nem szabad klubalkalmazottként a kiszemelt játékosokról beszélnem. Arról viszont büszkén mesélek, hogy rengeteg játékosomat láttam és látom játszani, hiszen csak a franciáknál Mbappéval, Kimpembével, Cantéval, Gireaud-val, Rabiot-val dolgoztam vagy dolgozom együtt, a német válogatottból Havertz, Rüdiger, Werner aktuálisan a játékosom. Az olaszoknál folyamatosan chatelésben vagyunk Verratival, Florenzival és Jorginhóval, össze sem tudom számolni, hogy hány volt vagy mostani játékosom szerepel az Eb-n. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy ilyen minőségű játékosokkal dolgozhatok és dolgozhattam.

A mérkőzések közben kiemelten figyel rájuk?

Igen, egy kicsit azért edzői szemmel is nézem, hogy más-e a teljesítményük, és ha van különbség, akkor próbálom átgondolni, hogy mi lehet az oka. De azért a Balaton partján családi környezetben – néha még egy pohár rozét is megengedek magamnak – nem elsősorban a szakmai elemzésen és a következő szezonra való fölkészülésen van a hangsúly, mikor egy mérkőzést megnézek.

Miben hasonlóak és miben különböznek azok az európai nagy klubok, amelyeknél megfordult?

Minden klub más, de nem lenne korrekt az utolsó két klubomat összehasonlítani. A jelenlegi klubunknál nagyon jól érezzük magunkat, feszített tempójú időszakban vágtunk bele egy nagyon nehéz munkába, hiszen január végén csöppentünk bele a Chelsea életébe, és négy hónap alatt harminc mérkőzést játszottunk. A klub mindent megtett, hogy a lehető legjobban, legkomfortosabban érezzük magunkat és a legjobb minőségű munkát tudjuk letenni az asztalra. Ehhez szükség van nagyon jó klubvezetésre, jó klubszerkezetre, ahol mindenkinek megvan a helye és minden szakágat olyan profi és jól képzett emberek vezetnek, akikre tudunk támaszkodni.

Mennyire volt nehéz megnyerni a játékosokat? Mennyire volt nehéz elnyerni a bizalmukat akkor, amikor megérkeztek egy klublegenda, Frank Lampard távozása után?

Frank Lampard egy elképesztő legenda, én is az ő játékán nőttem fel, egy elképesztő egyénisége a világ labdarúgásának. Nagyon jó játékoskeretet sikerült összeraknia, jó munkát végzett, és mi ezt próbáltuk továbbfejleszteni. Megkönnyítette a dolgunkat, hogy több játékossal is dolgoztunk már együtt, és az a szakmai tapasztalat, ami a rendelkezésünkre áll így kilenc-tíz év edzősködés után, nagyban segített nekünk abban, hogy hamar elfogadjanak minket.

Milyen volt a hangulat, amikor megérkeztek a klubhoz?

Nyilvánvalóan azért vált egy klub edzőt, mert valami nem működik. A játékosok nem voltak annyira boldogok vagy felszabadultak, hiszen óriási nyomás alatt kell játszaniuk és teljesíteniük, és ha nem jönnek az eredmények, akkor az rányomja a hangulatra is a bélyegét. De sikerült nagyon hamar jó munkaklímát teremtenünk ahhoz, hogy a játékosok komfortosan érezzék magukat, és nyilvánvalóan az eredmények is sokat segítettek abban, hogy egyre jobb volt a hangulat és a munkamorál.

Hogyan tudott saját magának chelsea-s identitást formálni bő egy hónappal a PSG-s szerepvállalása után?

A klubfutballnak ezen a szintjén már nagyon nehéz klubidentitásról beszélni. Amíg én az Újpest labdarúgója voltam – kilencéves koromban kezdtem Újpesten futballozni, és egészen 2002-ig az Újpest játékosa voltam –, addig lehetett klubidentitásról beszélni, de amikor az ember edzőként egy-két-három évente klubot vált, akkor felesleges talán arról beszélni, hogy most nekem kék a vérem. Mi klubalkalmazottak vagyunk, akiket azért szerződtetnek oda, hogy a lehető legnagyobb sikereket érjünk el a legrövidebb időn belül. Aztán kialakulhat egy közös szimpátia a klubbal és a szurkolóival, az ember egyre jobban magáénak érzi a klubot, és részese lesz a történelmének, mint mi Párizsban, hiszen az utolsó évben négy trófeát tudtunk nyerni és bejutottunk a Bajnokok Ligája döntőjébe. Az ember ott hagyja a lábnyomát, de ehhez azért idő kell.

Hogyan lehet egy sztárokból álló társaságból igazi csapatot formálni?

Ez nagyon jó kérdés, most már meg tudom válaszolni talán. Az elmúlt két és fél évet, amit a Paris Saint-Germainnél töltöttünk, abszolút sikernek értékeljük, hiszen ott rengeteg sztárral találkoztunk, akiknek nyilvánvalóan adott volt az egójuk is. Ennyi top kvalitású játékosból csapatot formálni nagyon nehéz volt. Nem gondoltuk volna, mikor elvállaltuk ezt a lehetőséget, hogy tényleg még ekkora nehézségekkel tudunk találkozni. De lépésről lépésre megoldottuk, és arra vagyok a legbüszkébb talán, hogy nagyon sokan arról beszéltek, hogy végre csapatként látják futballozni a PSG-t. Elengedhetetlen feltétele volt ez a fejlődés annak, hogy Bajnokok Ligája-döntőt tudjunk játszani.

Mitől lesz egy edzőnek tekintélye egy olyan klubnál, ahol a játékosok eurómilliókat keresnek?

Hála a jóistennek, még azért szükségük van a játékosoknak az edzőre, mert a rengeteg individualistát csapattá kell formálni. Nagy szükség van emberi kvalitásokra: bizonyos fokú nyitottság, befogadóképesség, a másik hibáinak vagy esetleg gyengéinek az elfogadása, folyamatos kompromisszumkészség. Ezeket a játékosokat nem lehet rákényszeríteni szinte semmire, folyamatosan meg kell velük értetni, hogy mi az, amit szeretnénk és miért szeretnénk, és ha megértik és felfogják, akkor el is fogadják. Nyilvánvalóan ők is fordulhatnak felénk bármikor kérdéssel vagy kéréssel, és ugyanolyan nyitottsággal kell ezt fogadni, mint ők fogadják a mi elképzeléseinket és döntéseinket. Folyamatos adok-kapok működik, kialakul egy olyan bizalmi légkör, amiben a játékos jól érzi magát, elfogadja az edzőt emberileg, minden sikernek ez az alapja. Ahogy megérzik a játékosok, hogy egy edző szakmailag nem képes őket a legmagasabb szintre vezetni, abban a pillanatban elengedik és nem lehet sikereket alkotni.

Mikor érezték azt, hogy siker lesz a Chelsea-nél? Mikor kezdett el a csapat úgy játszani, ahogy szerették volna?

Két-három napunk volt, hogy eldöntsük, belevágunk-e ebbe a kalandba, de úgy éreztük mindannyian a szakmai stábból, hogy ez az a klub, ahol szeretnénk dolgozni. Jól fölépített klub, szenzációs játékoskerettel a világ egyik legerősebb bajnokságában, úgy gondoltuk, hogy ez megfelelő alap ahhoz, hogy jó munkát tudjunk végezni. Amikor megérkeztünk január 26-án a Chelsea-hez, akkor pontosan ezzel találtuk szembe magunkat: sikerre éhes társaság nagyon jó alanyokkal, a játékoskeret mindenféle szempontból nagyon jó elegye különböző kvalitású és különböző képességű, karakterű játékosoknak. Az első pillanattól kezdve hagytak minket dolgozni, belevetettük magunkat a munkába, és a magunkkal szemben támasztott és a velünk szemben támasztott elvárásoknak is sikerült megfelelni.

Hogyan néz ki a munkamegosztás a Chelsea szakmai stábjában? Thomas Tuchel a vezetőedző, ön a másodedző vagy az asszisztense. Milyen feladatok, milyen szerepek vannak?

Minden klubnál, minden vezetőedzőnél más a hierarchia, más a munkamegosztás. Dolgoztam már rengeteg jó edzővel, akár Ralf Rangnickot vagy Ralph Hasenhüttlt említeném. Most Thomasnál, ami szerintem nagyon kiemelkedő, hogy rengeteg dolgot együtt csinálunk. A nap nagy részét együtt töltjük, és amellett, hogy megbízunk egymásban és nagyra értékeljük egymást szakmailag, emberileg is jól összepasszolunk. Ez elengedhetetlen, mikor az ember napi 10-12 órákat tölt együtt szabadnap nélkül. Az elmúlt négy hónapban sokkal több időt töltöttem vele és az edzői stábbal, mint a családommal. Szakmailag rengeteg dolgot együtt csinálunk: az edzéstervezéstől az edzés levezetéséig, az egyéni beszélgetések a játékosokkal, a megbeszélések előkészítése, a videóelemzések előkészítése, a meccstaktika, az összeállítás, sőt, a mérkőzés közben folyamatos kommunikáció, hogy mit változtassunk, kit cseréljünk. Folyamatos szakmai kommunikáció zajlik közöttünk, nem tudom lebontani, azt mondani, hogy én a pontrúgásokat csinálom vagy az edzést tervezem, hanem igazából minden egy laza folyamat, amiben mindenki részt vesz. A legfontosabb az volt Thomasnak, amikor engem maga mellé vett, hogy emberileg ismert és nagyon jóban voltunk, másrészről pedig végigmentem egy olyan szakmai képzésen a Red Bullnál, amitől jó szakember vált belőlem, és Thomas szerette volna, ha van mellette egy ember, aki nemcsak emberileg, hanem szakmailag is tud neki többet nyújtani. Nem mindig harmonikus a mi viszonyunk. A vezetőedzőnek mindig van egy elképzelése, és ő az, aki egy szituáció végén dönt, de odáig nagyon hosszú az út. Ha van véleményem, szeretem markánsan megfogalmazni és amellett kiállni, és nagyon sokszor előfordul, hogy órákat szánunk arra, hogy a szakmai vitákat egymás között megbeszéljük. Hol egy kicsit halkabban, hol egy kicsit hangosabban, volt már, hogy a kiabálás szintjére jutottunk. A tisztelet mindig megvan közöttünk, de ez visz előre minket. Aztán a vezetőedzőnek a szerepe az, hogy eldöntse, merre menjünk tovább, de nagyon jó szakmai kontroll is tudok lenni, hiszen nem az a bólogató típusú edző vagyok, aki mindig mindenben támogatja a vezetőedzőt. Ha én is rábólintok, akkor ő is megnyugszik, hogy valószínűleg akkor ez így jól van. Azt gondolom, ez a sikerünknek az igazi titka.

Ki győzi meg nagyobb arányban a másikat?

Nehéz arányokról beszélni, hiszen elképesztően intenzív a kapcsolatunk, rengeteg párbeszéd zajlik le közöttünk. Aki ilyen szinten vezetőedző, elképesztő képességekkel rendelkezik, olyan intelligenciával, hogy néha észre sem veszem, hogy nekem volt igazam, de az ő akarata érvényesült. Nagyon jól játszunk ezzel egymás között. Nyilván van olyan szituáció, amikor úgy érzem, hogy éppen fáradt vagy stresszes, akkor én is meggondolom, hogy belemegyek-e mélyebb szakmai vitákba, akkor egy picit én engedem lazábbra a dolgot. Valamikor ő érzi azt, hogy nekem ez nagyon fontos, akkor ő enged egy kicsit nekem. Van, amikor elmondom a véleményemet, gondolkozik rajta, és másnap úgy adja elő, mintha az ő véleménye lenne. Ez egy nagyon érdekes játék közöttünk, és ez a játék igazán a sikerünknek a titka.

A játékosok felé van-e valamiféle konkrét szerepmegosztás? Az egyik a jó zsaru, a másik a rossz zsaru?

Ez nincs meghatározva. Mindenkinek vannak rosszabb napjai, jobb napjai, és erre a hangulati pályára kell mindig rácsatlakozni. Amikor a vezetőedző éppen kritikusabb a csapattal, néha talán nem is jogosan, akkor én vagyok az, aki ezt kiegyensúlyozza a csapat felé, és akkor én vagyok egy kicsit kedvesebb, egy kicsit megértőbb, és amikor a vezetőedző érzi úgy, hogy a Zsolt már megint nagyon engedékeny, akkor ő az, aki azt mondja, na, csapjunk a lovak közé. Ez egy folyamatos energiaáramlás, amit napról napra mi megélünk. Nagyon figyelni kell a másikra, a másik érzéseire, a másik hullámaira, és ezt kell kiegészíteni. Nagyon figyelni kell arra, ha kritikát is fogalmaz meg a vezetőedző, akkor az én szerepkörömből kicsit jobban megengedhetem, amikor kimegyünk a pályára, akkor azt mondom, hogy jól van, srácok, figyeljetek oda, ő így gondolta, picit tompítom az élét annak, amit a vezetőedző megfogalmazott kritikának.

Az érzelmi részét, gondolom.

Az érzelmi részét, igen, szakmailag soha. Szakmailag mindig teljesen egy vonalon vagyunk, soha nem fordulhat olyan elő, hogy egy megbeszélés után a pályaedző mást mondjon. Száz százalékig mindig egy irányba húzunk. Az irodában megvannak a saját vitáink, de amikor a csapat elé megyünk, abban a pillanatban teljesen közös véleményt képviselünk.

Mekkora a szakmai stáb?

Változó. Négyen érkeztünk a Chelsea-hez. Egy videóelemző kollégám, Benjamin Weber, aki Thomassal még Mainzban kezdte el a közös munkát, és Arno Michels, aki szintén másodedzőként dolgozik Thomas mellett, még a mainzi időszaktól folyamatosan, és én hozzájuk csatlakoztam még a párizsi kaland előtt 2018-ban. Mi négyen érkeztünk, de rengeteg szakember segíti a munkánkat, három erőnléti edző, még két utánpótlásban is dolgozó pályaedző. Elképesztő stáb van egy ilyen csapat mögött.

Hogyan képzeljünk el egy-egy átlagos edzés-, illetve meccsnapot a Chelsea-nél?

Az edzésnapokról egyre kevesebbet tudunk beszélni, mert egyre kevesebb az edzésnap és egyre több a mérkőzés. Például amikor a mérkőzést lejátszottuk, akkor el kell döntenünk azt, hogy van-e lehetőségünk megterhelni még azokat a játékosokat, akik nem jutottak szóhoz vagy keveset játszottak a mérkőzésen, hiszen az a legszerencsésebb, ha a fő terhelés minél közelebb esik egymáshoz a keret összes játékosa számára. Akkor másnap már velük csak labdás munkát kell végezni. Ha ez nem sikerül a mérkőzés után, akkor a mérkőzés másnapjára marad a labda nélküli és a labdás terhelés is, ezt kell jól kombinálni. Nagy szükségünk van a szakemberek támogatására, akik megmondják, hogy egy játékos éppen milyen állapotban van, hogy meglássuk, az adott játékosnak személyre szabottan milyen munkára van szüksége, és megpróbáljuk őket individuálisan is terhelni. A mérkőzés másnapján akik sokat játszottak és elfáradtak, regenerációs programon vesznek részt, lehet ez biciklizés, kocogás, valamilyen nagyon laza labdás program, de nagyon sok a nyújtás, a mobilizáció, és persze a fizioterapeutáknak a dolguk az, hogy a játékosokat minél jobban és gyorsabban regenerálják. A mérkőzés utáni második nap a legkritikusabb szerintem, hiszen a hatalmas terhelés, amit a mérkőzésen kaptak, két nap múlva jön ki igazán, akkor a legfáradtabb a játékos, hiszen addig elhasználja az összes tartalékát. Akkor már nem nagyon szoktunk terhelni se őket, se azokat, akiket előző nap sikerült megterhelni. Nagyon bonyolult rendszer ez, ahol nemcsak csapatszinten, hanem individuális szinten is kell gondolkozni. Egyre kevesebb az edzés, nagyon kevés az edzésmunka és igazából a mérkőzés és a mérkőzésre való felkészülés az, ami jelentős szerepet kap.

Melyik lehet sikeresebb: ha csapathoz igazítják a taktikát, vagy ha az elképzelt taktikához rakják össze a megfelelő csapatot?

Ez egy nagyon összetett feladat, hiszen nekünk lehet bármilyen elképzelésünk a futballról, ha a játékoskeret nem alkalmas rá, akkor ennek nincs értelme. A mindenkori játékoskeretet figyelembe kell venni, de nemcsak magát a keretet, hanem a benne lévő egyéniségeket észre kell venni, hogy melyik játékos kivel harmonizál a legjobban, futballszakmailag és az emberi kvalitásaik alapján mennyire passzolnak egymáshoz, mennyire egészítik jól ki egymást. A legfontosabb, hogy a játékosoknak az elegye stimmeljen, ezenkívül nyilvánvalóan minden edzőnek van egy szakmai elképzelése, amiben bízik, de ezt is meg kell nézni, hogy ezek az egyéniségek, ezek a játékosok passzolnak-e egy ilyen játékrendszerbe. Mi amikor megérkeztünk a Chelsea-hez, akkor felmértük azt, hogy milyen a játékoskeret, és megnéztük azt, hogy mi az, ami jól működött, és megpróbáltuk kiküszöbölni azt, ami esetleg nem jól működött. Ehhez rengeteg lehetőség van taktikailag, akár egy felállási formát, akár a játékosok szerepét figyelembe véve. Nagyon sok dolgot kell ilyenkor elemezni. Nem tudom azt mondani, hogy az edző elképzelése a legfontosabb, azt sem tudom mondani, hogy mindig a játékoskeret határozza meg, hanem az egyénekre le kell bontani és az egészet egységében, globálisan kell kezelni.

Másodedzőként mit engedhet meg egy-egy olyan játékosnak, akivel hónapról hónapra erősödik a szimpátia, akár a barátság?

Viccesen mondva, nem járunk együtt nyaralni. Rengeteg időt töltünk együtt a hétköznapokban, mindenki nagyon boldog, amikor nem látjuk már egymást egy kicsit. Ez egy munkakapcsolat, sohasem fordulhat elő, hogy egy játékos csak barátként vagy haverként tekintsen az edzőre. Mindig meg kell lenni egy lépés távolságnak. A vezetőedző felé három lépés távolságnak, az én irányomban elég az egy lépés. Én sokkal közvetlenebb lehetek a játékosokkal. Szeretek tudni róluk, nemcsak mint játékosokról, hanem mint magánemberekről is, a családjukról, a gyerekükről, rengeteg a közös téma, hiszen nekem is három lányom van. Nagyon szeretem azt a pályaedzői minőségemben, hogy közel kerülhetek a játékosokhoz, és néha egy picit többet is megengedhetek, mint a vezetőedző.

Hogyan kezelik a konfliktusokat? Ha a vezetőedzőnek valamelyik játékossal vagy játékoscsoporttal a csapaton belül konfliktusa, akkor önnek kell közvetítenie?

Mindig meg kell próbálni egységes taktikát alkalmazni az edzői stáb részéről. Ha bármilyen probléma felmerül, azt mi már előre megbeszéljük és kielemezzük, mielőtt a csapat elé állnánk. Az irány, az elképzelés mindig közös, de lehet eltérés a kommunikációban, a helyében és a minőségében is.

A volt játékosokkal mennyire lehet más a kapcsolat?

A futball elképesztően rohanó világ. Játékosok, edzők folyamatosan klubokat cserélnek, valakit megkedvelsz, de aztán elsodor mellőle az élet, és nagyon nehéz utána a kapcsolattartás. Elég nagy kihívást jelent az is, hogy a gyerekkori barátokkal, a családtagokkal tartsa az ember a kapcsolatot. Nem nagyon marad már hely minden egyes állomáshelyen még újabb barátokat, haverokat fölvenni és aztán velük is tartani folyamatosan a kapcsolatot, de nagyon büszke vagyok rá, hogy van lipcsei játékosom, van PSG-játékosom, akivel a mai napig azért üzengetünk, chatelgetünk.

Gratuláltak, gondolom, a BL-sikerhez is.

Igen, rengetegen, nagyon jólesett, én is próbálok nekik most gratulálni az Eb-eredményekhez. Folyamatosan van egy ilyen kicsit lebutított kommunikáció. Az embernek arra nincsen lehetősége, hogy mindennap mindenkit körbetelefonáljon, hanem egy-egy gratuláció, egy-egy kis figyelmesség a másik részére, ami inkább megmarad.

Meddig tervez Tuchellel és meddig lehet ez a viszony fordítva? Tehát ő meddig tervez önnel?

Néha erről is sokat beszélgetünk, hiszen tényleg jó baráti viszony alakult ki közöttünk. Mindig őszintén kezeltem a vezetőedzői megkereséseket, és sokat beszélgettünk róla Thomassal. Mindig kikérem a véleményét, nem szeretnék bármit az ő háta mögött intézni. Mindent megbeszélünk, kipakoljuk az asztalra, valamikor jókat nevetünk rajta, valamikor jókat sírunk rajta, meg valamikor tényleg elgondolkozunk, hogy hoppá, ez most tényleg reálisnak tűnő lehetőség, és akkor megpróbáljuk megbeszélni és mint barát a barátnak tanácsot adni. Nyilván Thomas is látja, hogy az elmúlt időszakban mennyire megnövekedett a megkereséseknek a száma, de egyrészt az ő személyes kérése és igénye is az, hogy ameddig ilyen jól érezzük magunkat egymás társaságában és ilyen sikeresek vagyunk, addig dolgozzunk együtt. Hiszen mi értelme lenne egy jól működő szakmai és baráti kapcsolatot felbontani önös érdekből, hogy az ember kipróbálja magát valamilyen ismeretlenben. Akkor cserben hagynám a kollégáimat, cserben hagynám Thomast is, és nyilvánvaló, megszakítanék egy olyan jól működő dolgot, amivel jelen pillanatban szárnyalunk. Valamiért ez működik közöttünk. Jelen pillanatban úgy érzem, hogy minden most kerek. A családom most már ki tud költözni hozzám Londonba, van egy gyönyörű házunk, a gyerekek ott fognak tanulni, a szakmámban jól érzem magam, sikeres vagyok. Olyan dolgokat csinálok és csinálhatok, amit szeretek, amihez van kedvem és nem kell olyan dolgokat csinálnom, amit esetleg vezetőedzőként kéne, amit nem szeretek vagy ami nem igazán érdekel az edzői szakmából. Hozzátartozik az a rengeteg sajtótájékoztató, az a rengeteg telefonálás, meg az a rengeteg döntés, meg egy 60-70 fős stábnak a vezetése, tehát mindaz, ami nagyon komoly felelősséggel jár, engem igazából annyira nem vonz. Én a szakmát szeretem, a szakmával szeretek foglalkozni, arra szeretek fókuszálni, és most még egy egészséges balanszot tudok a család és a munkám között teremteni. Nem szeretném, ha önös érdekből én ezt fölborítanám, elmennék vezetőedzőnek, megint klubot, megint országot váltanánk, és akkor a családom azt venné észre, hogy ennél még kevesebbet lát, amikor lát, akkor még kevesebbet vagyok ott fejben, még jobban stresszelek, még jobban leterhelt vagyok. Jelen pillanatban jól érzem magam a bőrömben, köszönöm.

Egy év múlva ilyenkor mivel lenne elégedett?

Elég magasra tettük most a mércét ezzel a Bajnokok Ligája-győzelemmel. Ez nem egy hétköznapi dolog, hogy valaki négy hónap után Bajnokok Ligáját nyer, és nem elvárható dolog, hogy most minden évben Bajnokok Ligáját fogunk nyerni a Chelsea-vel, de minél többet dolgozunk velük, nyilván annál jobbak lesznek. Ami nagyon fontos, hogy a világ legerősebb bajnokságában hosszú hónapok alatt kiderül az, hogy melyik a legjobb csapat, melyik a legjobb edzői stáb és melyik a legjobb klub.

Fel kell venni a versenyt a Manchester Cityvel?

Nemcsak a Manchester Cityvel, elképesztő csapatok vannak a bajnokságban, a Manchester United, a Liverpool, az Arsenal, de nem szeretnék senkit sem kihagyni, még a legkisebb csapatok ellen is nagyon nehéz játszani. Nagyon kiegyensúlyozott bajnokság, ezt megnyerni elképesztően nagy siker lenne. Nyilvánvalóan a legfontosabb cél az, hogy a bajnokságban újra a legjobb négy között végezzünk, hogy a Bajnokok Ligája csoportköréből továbbjussunk és minél tovább jussunk, és azért ne felejtsük el, hogy a legtradicionálisabb kupa az FA-kupa, abban is már döntőbe jutottunk az idén, és sajnos nem sikerül megnyernünk, jövőre szeretnénk újra döntőbe jutni és megnyerni, mint ahogy tettük ezt a Bajnokok Ligájával is.

Nyitókép: Marc Atkins/Getty Images
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018