Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Facebook/Stand étterem/BOOGEE

Zsidai Zoltán Roy: Budapesten tavaszig a vendéglátóhelyek fele is csődbe mehet

Gördülékeny volt az átállás a szigorúbb maszkviselési szabályokra, a legtöbb vendég eddig is viselt maszkot – mondta a Zsidai Gasztronómiai Csoport tulajdonos-ügyvezetője.

A rutinos étterembe járóknak nem okozott gondot a változás, mert eddig is sokan viseltek maszkot az étteremben, amikor nem az asztalnál ültek. Az új szabály ezt a gyakorlatot tette kötelezővé – mondta az InfoRádióban Zsidai Zoltán Roy. A Zsidai Gasztronómiai Csoport tulajdonos-ügyvezetője úgy tapasztalta, nagyon kevés esetben kellett figyelmeztetni a vendégeket, és pozitívan fogadták a személyzet kérését.

A szakember nemrég Olaszországban járt üzleti úton, és úgy látta, hogy senkinek sem okozott gondot ott sem, hogy ezeket a szabályokat betartsa. "Ha az olaszoknak ment, akkor nekünk is menni fog" – mondta.

"Nem számítok arra, hogy ez elrettentené a vendégeket.

Egyre inkább megszokják a vendégek, hogy vannak ilyen szabályok, egyre inkább az életünk részévé válik a maszkviselés" – fogalmazott Zsidai Zoltán Roy.

Az utóbbi hetekben emelkedik a hazai fertőzésszám, ráadásul már a hűvösebb időjárás miatt nem lehet a teraszokon sem fogyasztani, ugyanakkor a vendégek száma nem most, hanem a szeptember elsejei határzárral esett igazán vissza – az volt az első komoly szigorítás, és az pszichésen is visszafogja az embereket. A vendéglátóipari szakember viszont arra is felhívta a figyelmet, hogy az időjárás kedvezőtlenebbre fordulása segíthet is.

"Ilyenkor kevésbé sétálgatnak az emberek az utcán, de beülni valahová mindig jó. Márpedig biztonságosak azok az éttermek, ahol betartják a szabályokat.

Olyan kevés a vendég, hogy nem kell túl nagy víruskitettséggel számolnia annak, aki étterembe megy

– mondta az étterem-tulajdonos. A helyzet nem könnyű a szektorban, mint fogalmazott, Bécsben a nyáron 30 százalékos bezárási arányt vártak a szakemberek, ebből kiindulva Budapesten "benne van a pakliban, hogy a vendéglátóhelyek fele nem éli túl a telet".

Az ágazat újabb kormányzati segítséget remél, mint Zsidai Zoltán Roy mondta, már tavasszal sok javaslatot tettek le az asztalra, és az akkor hozott intézkedések – a banki moratórium, a bérleti szerződések védelme, a járulékok elengedése, az adókönnyítések – mind hozzájárultak ahhoz, hogy akik még működnek, talpon is maradhassanak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×