Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Vida József: ekkora pénzintézeti átalakítás két évtizede nem volt Magyarországon

Három nagybankot egy „szuperbankká” összerakni nem kis feladat, de 122 takarékszövetkezetet, 3 regionális és egy országos kereskedelmi bankot egyesíteni még nagyobb volt – mondta egy lapinterjúban Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója.

"Az elmúlt években véghez vittük azt, amit sokan lehetetlennek gondoltak. Ekkora pénzintézeti átalakítás két évtizede nem volt Magyarországon, és szerintem már nem is lesz. Három nagybankot összerakni nem kis feladat, de 122 takarékszövetkezetet, 3 regionális és egy országos kereskedelmi bankot egyesíteni még nagyobb volt" – mondta a Portfoliónak adott interjúban Vida József, aki 2016-ban vette át a takarékszövetkezeti integráció folyamatának irányítását. A Takarékbank elnök-vezérigazgatója részletezte, hogy hét év alatt, három ütemben egyesítettek 126 hitelintézetet, 60 ezer terméket, 9 számlavezető rendszert, 6 netbanki rendszert, és egyetlen szervezetbe vontak össze hétezer munkatársat, közben csaknem 3,5 millió gigabyte adatot mozgattak meg.

A bankvezető szerint az egész csapata keményen megdolgozott azért, hogy sikerüljön létrehozni az egységes Takarék Csoportot, Magyarország egyik legnagyobb bankcsoportját, de néha kellett az ő kemény önfejűsége, az ellentmondást nem tűrő, határozott fellépése is. Ez azonban nem a végállomás, amint megvalósult ez, máris új feladatot tűztek ki maguk elé, de Vida József arra figyelmeztet, hogy a három pénzintézet, a Takarékbank, az MKB Bank és a Budapest Bank részvételével zajló egyesüléséhez hosszabb időre van szükség.

"Mindenki azt hiszi, hogy roston sültet készítünk, és kész lesz 10 perc alatt, ám ez nem így van. Nagyon sok döntésnek kell megszületnie az előkészítés során, ezek meghozatala akár egy évbe is beletelhet, a sürgetés senkinek sem használ" – figyelmeztetett a Takarékbank első embere, de jelezte, a pénzügyi holding társaság felállt, a szükséges MNB-engedélyt megszerezték. Arról is beszélt, hogy mindhárom banknak megvannak az erősségeik, és minden értéket meg akarunk őrizni, ami ebben a három bankban van, legyen az pénzbeli érték, reputáció, ügyfélérték vagy éppen dolgozói érték.

Vida József azt emelte ki, hogy ők rendelkeznek a hazai bankpiacon a legnagyobb tapasztalattal a pénzintézeti fúziók és az informatikai migrációk terén. Az új Takarékbank felállítása göröngyös út volt, szerinte a legnagyobb kihívást az ügyfelek megtartása és az informatika összerakása jelentette. Emellett a szövetkezeti tulajdonosok is jól jártak, több választási lehetőséget is felkínáltak nekik, és a bank első embere úgy véli, aki valós tulajdonos volt korábban, és az is akart maradni, az a mai napig tulajdonos, és megtalálhatta a számítását.

Vita folyik arról, hogy szükség van-e a jelenlegi 750 bankfiókra, és szigorúan közgazdaságilag nem éri meg egy kiterjedt fiókhálózatot fenntartani, de Vida József szerint vannak más fontos, közösségi szempontok is. Az elmúlt több mint 60 évben a Takarék inkább egy közösségi bank volt, és a helyi közösségi életben és a helyi ügyfelek kiszolgálásában továbbra is részt fog venni.

"A koronavírus átértékelte mindazt, amit a digitalizációról gondoltunk. Lehet, hogy nem 15 kilométerenként, hanem távolabb is elég bankfiókot fenntartani" – mondta, és beszélt arról is, hogy a járvány átalakította az életünket, és még mindig tart attól, hogy komoly károkat okozhat.

"Rengeteg munkába és pénzbe került, de mára megteremtettük a legfontosabb feltételeket ahhoz, hogy fenntarthatóan nyereséges növekedési pályára állhassunk, és ügyfeleink hosszú távon is az ország egyik legnagyobb és legígéretesebb pénzintézeteként, a helyi családok, generációk és közösségek partnereként számíthassanak ránk" – mondta Vida József végül a takarékszövetkezeti integrációról.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×